Szuverenisták, erősek, tettre készek – íme a Patrióták, akik Európáért fogtak össze!

Nyitóképen: A Patrióták Európáért pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülése után tartott sajtótájékoztatón az Európai Parlament brüsszeli épületében 2024. július 8-án. Fotó: MTI / Bodnár Boglárka 

Már nem lebegtetés, hanem valóság: megalakult és elfoglalta európai parlamenti helyét a Patrióták Európáért frakció, az EP harmadik legnagyobb politikai csoportja, amelybe 84 képviselő tartozik 12 ország 15 pártjából.

A képviselők szuverenisták, erősek, tettre készek, és nem szegi kedvüket az sem, hogy az Európai Parlament többségét adó baloldali frakciók az Európai Néppárttal (EPP) együtt fagyos fogadtatásban részesítették őket: bezárták őket az úgynevezett cordon sanitaire mögé. Ez a minden demokratikus elvvel szembemenő intézmény annyit jelent, hogy bár kezdetben az EP-ben az alelnöki, valamint bizottsági elnöki helyeket a frakciók mandátumaránya szerint osztják fel, a felosztást követően minden jelöltet külön meg kell szavazniuk a képviselőknek, s az Európai Néppárt, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D), a Baloldal (GUE/NGL), a Zöldek-Európai Szabad Szövetség és a liberális Újítsuk Meg Európát! (Renew) úgy döntött: a szavazás első körében egyetlenegy EP-alelnöki helyet sem (!) adnak az EPP-től jobbra álló, 187 képviselőt, azaz a parlament több mint negyedét tömörítő három frakciónak. Második körben aztán az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) két jelöltje, a lett Roberts Zīle és az olasz Antonella Sberna szűk többséggel átcsúszhattak, a Patriótáknak és a tőle jobbra álló, huszonöt fős Szuverén Nemzetek Európája (ESN) képviselőcsoportnak ugyanakkor nem adták oda a számarányuk szerint nekik járó kettő, illetve egy alelnöki posztot. Pikáns, hogy a Patriótákhoz képest feleakkora szélsőbaloldali, Izrael-­ellenes képviselőcsoport viszont adhatott alelnököt a Réunion szigetéről származó francia Younous Omarjee személyében – s őt az Izrael-pártiság bástyájaként működő EPP minden fenntartás nélkül megszavazta. Ugyanez az antidemokratikus bánásmód érte a Patriótákat és az ESN-t a bizottsági elnöki helyek felosztásakor, ám itt már az ECR sem járt sokkal jobban: adhattak ugyan két bizottsági elnököt, de a Magyarország-ellenes jelentések tucatjait jegyző Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) elnöki székét hiába kérték, abból megalázó módon kitúrták őket a néppárttól balra álló frakciók. Ugyanaz a mintázat látható tehát a Meloni-frakció esetében a parlamentben, mint Ursula von der Leyen újraválasztása kapcsán: a néppárt fűt-fát megígér Meloniéknak, de a döntő pillanatban a baloldal érdekei mentén cselekszik, s az ECR-ral való együttműködés során ügyel arra, hogy annak feltételei a jobboldal számára minél megalázóbbak legyenek.

Az EP megalakulása körüli helyosztó mindjárt illusztrálta is, mi az, aminek a megváltoztatására a patrióták felesküdtek: az európai fősodor belterjes osztozkodása sarzsik és szakpolitikai döntések kapcsán, amiből annak ellenére rekesztik ki európai választók tízmillióinak képviselőit, hogy számos tagállamban már a cordon sanitaire mögötti pártok jelentik az ország legnagyobb politikai erejét – csak a Patrióták tagpártjai esetében négy tagállamban, Franciaországban, Hollandiában, Magyarországon és Csehországban fennáll ez a helyzet, előbbi két ország nettó befizető, a holland és a magyar tagpárt ráadásul hazájában a legnagyobb kormánypárt is.

FPÖ, az osztrák választás esélyese

A Patrióták szíve közepe egy közép-európai együttműködés Magyarország, Csehország és Ausztria legerősebb pártjai között. A Fidesz egyik legszorosabb szövetségese tehát az új európai pártcsaládon belül a hat mandátummal bíró Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), amely Ausztriában főnixmadárként tért vissza a Sebastian Kurz első kormányát leromboló Ibiza-botrányból, és évek óta az ország legerősebb pártja, jelenleg 27 százalékkal vezet a közvélemény-kutatásokban. Szomszédunknál szeptember végén tartanak választást, amelyet minden valószínűség szerint az FPÖ fog megnyerni. Kérdés persze, hogy ebből mi következik. Kormányra leginkább az Osztrák Néppárttal (ÖVP) együtt kerülhet, miután mindenki más elzárkózik a vele való koalíciókötéstől. De egy FPÖ–ÖVP-
koalícióhoz is számos feltételnek kell teljesülnie; leginkább annak, hogy az ÖVP harmadik legyen az FPÖ és Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ) után, vagy hogy számszakilag egyáltalán ne legyen lehetséges az ÖVP és az SPÖ nagykoalíciója. Az pedig még ebben az esetben is valószínű, hogy az FPÖ rendkívül népszerű elnökéből, Herbert Kicklből nem lehet kancellár, s a koalíciókötéshez más jelölttel kell előállnia a szabadságpártnak. Ez azonban a lényegen nem változtat: szeptemberben minden esélye megvan választást nyerni Ausztriában, majd adott esetben kormányra is kerülni. Az FPÖ kapcsán emellett fontos fejlemény, hogy míg korábban egységfrontként mozogtak a német Alternatíva Németországért (AfD) párttal, most külön frakcióba kerültek – ezzel végre különválik a német ajkú Európa jobboldalának kormányzó­képes, koalícióképes, széles társadalmi rétegek felé nyitott osztrák része és a kaotikus, belháborúzó, kormányképtelen német pólus.

Harald Vilimsky, az FPÖ európai parlamenti delegációvezetője a Heimatkuriernak nemrég azt nyilatkozta: a Patrióták frakciója „határozottan ki fog állni az EU centralizmusa ellen, és Európa nemzeteinek és népeinek fog politikát csinálni. Harmadik legnagyobb frakcióként döntő befolyással lesz az európai politikai napirendre, és harcolni fog a baloldali ideológiai őrülettel szemben”. Lapunk megkeresésére Vilimsky elmondta: régóta céljuk „minél szélesebb és nagyobb patrióta frakciót alakítani, amely az európai politika szintjén is nagyobb befolyással tud lenni a politikai döntésekre”, s a Patrióták ebben továbblépés az ID-frakcióhoz képest, amelyből az FPÖ érkezik. A szabadságpárti delegációvezető úgy látja, hiába nehéz az európai politikában változtatni dolgokon, „a patrióták új frakciója kapcsán a brüsszeli establishment kutyaszorítóban van”, s az, hogy a jobboldaltól megijedve Ursula von der Leyen az újraválasztásáért a Zöldekkel és a Baloldallal bájolog, „nem marad következmények nélkül az EPP soraiban sem”. Szerinte az, hogy az ECR, a Patrióták és az ESN közösen már majdnem akkorák, mint az EPP, hatalmas nyomást helyez majd a néppártra, s ez ahhoz vezethet, hogy „a többségi viszonyokat újragondolják, és be is vetik majd” – azaz bizonyos ügyekben jobboldali többség áll majd össze az Európai Parlamentben.

A Fidesz számára a második legfontosabb szövetséges az új frakcióban a hét mandátummal bíró cseh Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO), Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök pártja, amely 33 százalékkal jelenleg is toronymagasan Csehország legnépszerűbb pártja, bár szintén koalíciókötési problémákkal küzd. A 2021-es választás után is ez akadályozta meg a kormányalakításban, ugyanakkor töretlenül magas népszerűsége azt vetíti előre, hogy 2025-ben sikerrel járhat. Az ANO-nak kellett a leginkább kilépnie a komfortzónájából ahhoz, hogy eljusson az új frakcióig: a liberális Renew-ból érkezett, ahol a párt alelnöke, Karel Havlíček szerint még marasztalták is, s parlamenti alelnöki pozíciót ajánlottak az ANOS-nak azért, hogy ne hagyja ott a viharvert liberális frakciót. Ők viszont úgy ítélték meg, hogy érdemes inkább olyan pártokkal szövetkezniük, amelyek komolyan veszik az Euró­pa versenyképessége, a migráció és a klímapolitika jelentette problémákat. Havlíček szerint nem kell foglalkozni azzal, hogy az EP többsége karanténba zárta az új frakciót, mert az ANO-t a cseh média mindenképpen csak kritizálta volna, bármit lép is: „Ha a Renew-ban maradtunk volna, azért kritizáltak volna minket, hogy elárultuk a választópolgárainkat néhány székért. Ha függetlenek lettünk volna, azért marasztaltak volna el minket, mert az európai érdeklődés margóján maradunk. Ha kevés taggal alakítottunk volna frakciót, azt mondták volna, hogy alig van befolyásunk. Most, hogy olyan frakciót mutattunk be, amelynek rengeteg tagja van, azt mondják, hogy oroszpártiak vagyunk, vagy mit tudom én. Bármit tesz is az ANO, az mindenképpen rossz, de nekünk nem kell a mainstreammel foglalkoznunk, csak egy dolgot nézünk: hogy mit mondanak a választóink. És aszerint cselekszünk.” Klára Dostálová, az ANO EP-delegációjának vezetője a frakció megalakulásakor elmondta: „Az a tény, hogy most mind itt állunk önök előtt, és képesek voltunk egy közös célért egyesülni az egész kontinensen, bizonyítéka annak, hogy az európai választók változást akarnak.” Úgy vélekedett: „Erős mandátumot kaptunk a választóktól, és nem szándékozunk visszaélni a bizalmukkal. Ezért nem fogunk engedni abból, amiért küzdünk az Európai Parlamentben, és abból sem, amit meg akarunk akadályozni.” Az ANO célja az új frakcióval Dostálová szerint az, hogy Európa olyan hely legyen, ahol az állampolgárok biztonságban élhetnek és dolgozhatnak. Emellett nem akarják, hogy „az egyszerű emberek nyomorult életet éljenek a zöldőrület miatt”, hogy „ellenőrizetlen migránshordák zúduljanak az országainkba”, vagy hogy „az egyszerű európai a saját hazájában idegennek érezze magát”. A csehországi EP-választáson győztes ANO-n kívül egyébként még két kisebb cseh párt is hoz egy-egy képviselőt az új frakcióba, így kilencfős, kifejezetten erős cseh pólusa is lesz a Patriótáknak.

Lengyelekre, szlovákokra, szlovénokra várva

A Patrióták közép-európai terjeszkedésének még három lehetséges iránya van. Az első és legfontosabb a Jog és Igazságosság (PiS) húszfős delegációja, amely az ECR-ban foglal helyet, miután a csoport vezető tisztségeivel kapcsolatban kiegyezett Giorgia Melonival. Ugyanakkor a PiS belső megosztottsága és a Jarosław Kaczyński utáni korszakra vonatkozó útkeresés miatt könnyen elképzelhető, hogy a párt részben vagy egészben átlép a Patriótákhoz – illetve miután Ursula von der Leyent a cseh és a belga delegációt leszámítva az ECR szavazatai nélkül választották újra bizottsági elnöknek, könnyen elképzelhető az is, hogy frakciószinten közeledik egymáshoz a két képviselőcsoport. A második fontos irány a két szlovák baloldali szuverenista párt, Robert Fico Irány-Szociáldemokráciája és a köztársasági elnökké választott Peter Pellegrini volt formációja, a Hang-Szociáldemokrácia lehet, amelyek együtt kormányozzák Szlovákiát, és közösen hat mandátumot birtokolnak. Ők a legfontosabb szakpolitikák tekintetében egyértelműen beillenek a Patrióták közé, s az, hogy a tagállami szintű szociálpolitikai és adópolitikai kérdéseket máshogy látják, mint az európai jobboldal pártjai, minden bizonnyal nem lesz az együttműködés akadálya. Tovább erősíti belépésük esélyét az, hogy hiába próbáltak felfüggesztésük után visszalépni az S&D-be, ajtót mutattak nekik. Mivel ugyanakkor Szlovákiának Maroš Šefčovič személyében 2009 óta hivatalban lévő, tekintélyes és befolyásos uniós biztosa van, aki ráadásul a bizottság alelnöke is, a szlovák kormánypártok bizonyosan nem kockáztatják majd legfontosabb brüsszeli emberük újraválasztását egy befolyásos pozícióba azzal, hogy a második Von der Leyen-bizottság megalakulása előtt belépnek a cordon sanitaire sújtotta Patriótákhoz. A harmadik potenciális bővülési irány pedig Janez Janša pártja, a szlovéniai EP-választás egyértelmű nyertese, a Szlovén Demokrata Párt – neki az átlépéshez nehéz döntést kellene meghoznia, hiszen az EP legerősebb és legnagyobb hatalmú frakcióját, az Európai Néppártot kellene elhagynia ahhoz, hogy a patrióták közé tartozhasson.

Van azonban párt, amely egy ennél kisebb lépést már megtett: a Fidesz számára óriási fogás a spanyol Vox, amely hat képviselőjével Giorgia Meloni frakciójából, az ECR-ból lépett át a Patriótákhoz. A szervezet tehát annak ellenére lát több fantáziát az új képviselőcsoportban, hogy korábban a cordon sanitaire által nem érintett frakcióhoz tartozott. A Vox az EPP-től jobbra álló spanyol jobboldal egyetlen érdemleges szereplője, bejáratott, stabil párt 12 százalék körüli támogatottsággal, s bár a tavalyi spanyolországi választáson valamivel a várakozások alatt teljesített, az európai parlamentin már jó eredményt hozott. A Vox július 18-án közleményben úgy fogalmazott: „A Patrióták Európáért lett a legnagyobb ellenzéki erő a néppártiak, a szocialisták és a szélsőbaloldal koalíciójának globalista gőzhengerével szemben az Európai Parlamentben. Ellen fogunk állni. Harcolni fogunk. Mi mindig az arcukban leszünk.”

A Vox EP-delegációját Jorge Buxadé vezeti, aki a The European Conservative-nak nemrég elmondta: az ECR-ból való kilépésük ellenére a viszonyuk Giorgia Melonival és az Olaszország Fivérei (FdI) párttal „személyes kapcsolat, baráti kapcsolat, bizalmon és ideológiai affinitáson nyugvó kapcsolat”, s továbbra is együttműködnek majd vele, ahogy a lengyel Jog és Igazságossággal is. Lapunk megkeresésére Buxadé úgy fogalmazott: a Voxnak kiemelt célja „dolgozni Európa minden patrióta pártjának egységéért”, ennek jegyében rendezték meg már harmadik éve Madridban az Europa Viva konferenciát, amelyen olyan európai (és amerikai) politikai vezetők is részt vettek, akik nem tartoztak az ECR-ba. Szerinte ebben a törvényhozási ciklusban a jobboldali pártokat egyesíti majd a harc „a Von der Leyen-bizottság azon szándéka ellen, amely az államok szuverenitásával szembeni további brutális hatalomszerzésre irányul”, valamint „a masszív és ellenőrizetlen bevándorlás” ellen. Úgy véli, hogy a Patriótáknál „a Vox elvei és céljai egyértelműbb és határozottabb védelmet nyernek”, s a pártcsalád azzal, hogy a harmadik legnagyobb európai frakció lett, „máris történelmet írt”. Fontosnak tartja, hogy a Patrióták „tovább nőjön, és az európai patrióta pártok szövetsége és egysége irányába mozduljon el”, hogy „ebben a ciklusban vagy a következőben végre elérje a brüsszeli politika irányváltását”. A Voxszal együtt a Patriótákhoz csatlakozott a spanyol jobboldal legfontosabb politikai szövetségese, Portugália folyamatosan növekvő jobboldali pártja, a kétmandátumos, otthon 17 százalékos Elég!, így egy nyolcmandátumos ibériai tömb is tartozik az új frakcióhoz.

A frakcióvezetőt Le Penék adják

A Fidesz körüli pólus mellett a Patrióták másik erőközpontja egyértelműen a Nemzeti Tömörülés (RN) lesz, amely 30 EP-képviselőjével már ma is az Európai Parlament legnagyobb nemzeti delegációja. Az RN 32 százalékos támogatottságával messze Franciaország legnépszerűbb pártja, amelytől az együtt 39 százalékos népszerűségű macronista, szocialista és szélső­baloldali tömbök csak erősen Unicum-ízű taktikai visszalépésekkel tudták elvenni a július eleji nemzetgyűlési választáson a győzelmet – de így is jelentős esély van arra, hogy volt pártelnökük és legismertebb politikusuk, Marine Le Pen – negyedik nekifutásra – tényleg megnyeri a következő franciaországi elnökválasztást. A Patrióták EP-frakcióvezetőjét is az RN adja, amely ráadásul nem akárkit küld a posztra: a franciáknak az Európa-politika annyira fontos, hogy a frakciót személyesen az RN elnöke, Le Pen kiszemelt utódja, Jordan Bardella fogja vezetni.

Le Penékkel várhatóan szorosan együtt mozog majd Matteo Salvini nyolcmandátumos pártja, a Liga, amely a Mario Draghi vezette nemzeti egységkormányban igencsak leamortizálódott, de azóta 9 százalék környékén tudta magát stabilizálni, s erős pozíciókat fog Giorgia Meloni kormányában is: infrastrukturális és közlekedési miniszterként is ténykedő miniszterelnök-helyettest, gazdasági, oktatási, rokkantügyi, valamint regionális politikákért felelős minisztert, illetve nem hivatalosan belügyminisztert is ad. Salvini az új pártcsalád megalakulásakor és a cordon sanitaire kifeszítésekor kiadta a jelszót: „Előre határozottan a jelenlegi Európa legyőzésére, hogy újra a középpontba helyezzük a népakaratot, a biztonságot, a munkát és a növekedést!”

A Fidesz–KDNP és a Liga mellett egy negyedik kormánypárt is tartozik a Patrióták kötelékébe: Geert Wilders hatmandátumos holland Szabadságpártja, amely 27 százalékkal régóta stabilan a legnépszerűbb párt Hollandiában, s most legnagyobb kormánypártként egy hosszúra nyúlt kormányalakítási hercehurca után végre a politika első vonalában bizonyíthat. A Patrióták körében politizál emellett a Flamand Érdek (VB) is, amely Belgium gazdagabbik fele, Flandria sokáig legnépszerűbb, ma szűken második legnépszerűbb pártja: támogatottsága Brüsszelben 22, Flandriában 23 százalékos, utóbbi helyen 24 százalékkal az ECR-ba tartozó Új Flamand Szövetség (N-VA) előzi csak meg. Eredményük rávilágít a belga politikai rendszer furcsaságára is: az ország gazdasági központjában csendben régóta 50 százalék körüli jobboldali többség van, Belgium baloldali-liberális arcélét kizárólag a fejletlenebb, ám népes Vallóniának köszönheti.

A sort három kis párt zárja, amelyben benne van a növekedési potenciál, mind az ECR-ba tartozó erőkkel versenyeznek a jobboldali szavazókért: Lettország harmadik legnagyobb pártja, az otthon 11 százalékos, egymandátumos Lettország az Első a 16 százalékos Nemzeti Szövetséget követi a népszerűségi rangsorban; a szintén egymandátumos Dán Néppárt Anders Vistisen személyében tapasztalt képviselőt hoz az új frakcióba, s otthon 4 százalékos támogatottságával vív a 9 százalékos Dán Demokratákkal; s végezetül ott a Józan Ész Hangja, egy 3 százalékos görög kis párt, amely egy szintén 9 százalékos ECR-tagpárttal, a Görög Megoldással áll versenyben a görög szavazókért.

Ők tehát a Patrióták Euró­páért, az EP harmadik legnagyobb frakciója. Magja egy 26 fős közép-európai tömb jelentős bővülési potenciállal, másik pólusa a francia vezetésű, 38 fős blokk, s ezek kiegészülnek a holland ajkú jobboldal 9, az ibériai jobboldal 8 képviselőjével – valamint 3 kis párti európai honatyával, amelyek otthon az ECR helyi tagpártja vezette jobboldali blokk részei.