Milyen út vezet akkor a jó házassághoz?
Elsősorban az, hogy „felnőtt emberek” próbálkozzanak ezzel. Sokaknál a felnőtté válás már nem történik meg, ezért újra napirendre kell tűzni. Beszélni kell arról, hogy egy felnőtt embernek milyen felelősségi köre van, miként áll a világhoz. De az is tény, hogy nagyon megnehezedett a párválasztás: nincs már meg a tere, paradox módon beszűkültek a lehetőségek. A Tinder és társai pedig ezt még inkább felhígították.
Manapság „zsákbamacska” az ismerkedés, nem tudjuk, kit sodor az élet az utunkba.
Ezzel szemben régen, a falusi közösségekben tudtak mindenkiről mindent, és még úgyis nehéz volt sokszor összetartani. Napjainkban pedig nem tudjuk, kinek mi van a batyujában, milyen traumákkal, sérülésekkel érkezik. Magát a párválasztásai nevelést is városiasítani kell, –hiszen eddig még senki nem foglalkozott kulturálisan ezzel a jelenséggel. A kerítőnők próbálkoztak ezzel, annak érdekében, hogy tartós házasságok jöjjenek létre. A multinacionális kapcsolatok pedig egy külön kategória. Nem olyan egyszerű azokat karbantartani, főleg a nagy nehézségek esetén, mert
amikor mély beszélgetésekre kerülne sor, akkor bukik ki igazán, hogy a szó sokszoros értelmében nem egy nyelvet beszélnek.
Valójában egy kulcsmondat van, a tökéletes házasság az nem azt jelenti, hogy két ember megtalálja egymást, és tökéletesen összeillene, a tökéletes házasság abból születik, hogy két „tökéletlen ember” nem adja fel! Ezzel szemben ma mindenki az ikerlángját keresi, és ha van is mellette egy jó, akkor még jobbat keres, aztán kiderül, hogy nincs eggyel jobb. Édesapám mindig azt mondta, „fiam, a torta sose lesz kerek. Mindig hiányozni fog belőle egy vagy két szelet.” Sokan pedig azért nem mernek a „kínálatból” választani, mert azt hiszik, lemaradnak valamiről. Pedig csak el kellene dönteni, hogy kitörünk-e a világ által ránk erőltetett sémából, és beleállunk egybe.
***