Köszi, de elképzelhető, hogy a konzervatív szülőket se kéne érzelmileg zsarolni! – válasz Hodász Andrásnak

Iszonyúan vágyik rá még mindig, hogy legalább kéthetente nagyon odafigyeljenek rá, ezért próbál nagyon erőseket mondanai. Az ország legismertebb homoszexuális belvárosi baristája (egykor sokak által nagyon szeretett katolikus pap, aki hitelesen, közérthetően, szerethetően és hűen közvetítette az egyház tanítását egyebek mellett szexuáletikai téren is) szinte kényszeresen próbálja felhívni magára a figyelmet,

Valahogy úgy van az, hogy a nagy „coming out” után kényszeredetten csak ezt a tematikát tudják tolni a „celeb” LMBTQ-személyek, mintha semmi más releváns téma, megoldandó helyzet a világon nem volna, nincs semmi széles e glóbuszon, amiről írni, értekezni lehetne. 

Ebbe a zsákutcába szaladt bele a jelek szerint Hodász András is, aki „nagy bejelentése” óta különösképpen emelte kommunikációjának középpontjába a témát. Pedig művelt, tájékozott ember, tele jó szándékkal, temérdek hasznos dolgot is tehetne, előrébb mozdítva közös ügyeinket. (Korábban évekig így működött és a legnagyobb ügyet mozdította előrébb. Azóta inkább csak leépíti mindazt, amiért valaha küzdött, szolgált, élt.) 

Legutóbb például azt vágta a konzervatív szülők arcába, hogy ideje eldönteniük: „meleg” gyermeket szeretnének, vagy halott gyermeket. Ennyi, ez a két út áll előttük, ha például kamasz gyermekük korára jellemző módon valamilyen szinten elbizonytalanodik. Mintha nem lenne semmi más, csak a genderdoktrína feltétel nélküli elfogadása, a teljes támogatás, vagy az öngyilkosság a gyermek részéről, akit a csúnya, gonosz, konzervatív (esetleg hithű keresztény?!) szülők nem azonnal és feltétlenül ünnepelnek meg, amiért egy végzetesen terjedő eszmeiség hatása alá került. 

Pedig hogyne lenne teljesen más út, pontosan tudjuk, hogy van! Persze ezt a gender-fősodorhoz tartozó hangadók, így mostanra maga Hodász is feledni és feledtetni próbálja. Pedig éppen az az út, mégpedig a gyógyulás útja az, ami igazán emberi, amely kiteljesíti a keresztény emberképet és a maga valójában, azaz teremtettségében és istenképiségében, természetében ünnepli az embert. 

De maradjunk még egy kicsit ennél a rendkívül sunyi technikánál, amelyet most már sajnos Hodász is alkalmaz! A kérdéssel ugyanis azt üzeni nekünk, konzervatív szülőknek: „Add fel az elveidet, különben öngyilkos lesz a meg nem értett gyereked! Csak az az út járható, amit mi mutatunk neked!” Mi ez, András? 

amelynek igazából nem sok köze van az érveléshez. Mivel hazug alapvetésekre épít és elhagyja a lényeget. Pontosan ugyanolyan, mint a lobbisták másik nagy kedvence, amelyet a gyermekek örökbefogadásával kapcsolatos vitákban dobnak be. Az a kérdés úgy szól, hol jobb a gyermeknek: egy szerető, homoszexuális (leszbikus, transznemű, biszexuális stb.) párnál, vagy az árvaházban. Abban a kérdésfelvetésben eleve feltételezett a veszekedést, ajtócsapkodást, munkahelyi és egyéb stresszt, sőt, a promiszkuitást még hírből sem ismerő, cukipofa, negédes „meleg” pár és az ötvenes évek első felét idéző, hideg árvaház, ahol a falakról csöpög a víz, a gyerekeket még a portás is veri, vacsorára pedig száraz kenyér jár. 

Holott az igazság az, hogy az azonos nemű pároknál döbbenetesen magas a promiszkuitás, kifejezetten ritkának számít a stabil, akár évtizedig tartó párkapcsolat, miközben hazánkban több hagyományos családmodellben élő és gondolkodó pár vár örökbefogadható gyermekre, mint ahány gyermeket örökbe adhat az ellátórendszer. 

Hodász konzervatív szülőket kipécéző megjegyzésével kapcsolatban pedig akkor rögzítsük, hogy éppen a konzervatív családok azok, ahol a leginkább esélye van a fiatalnak arra, hogy meghallgassák, foglalkozzanak vele, beszélgessenek a problémáiról. Ahol a leginkább felcsillan a remény arra, hogy a család összezár mögötte és a javát keresi. Akkor is, ha ezt nem úgy teszik, ahogy a dicső LMBTQ-lobbi szajkózza, ahogy szerintük egyedül üdvös. 

És persze megint a jól bevált recept: igyekezni minden megfogalmazásban nevetség tárgyává tenni éppen ezeket a konzervatív családokat és szülőket – azokat, akik hátukon viszik a társadalmat és jövőt építenek. És megint ott tartunk, hogy András esetében mindez kétszeresen is kínos, hiszen

Talán legalább őket békén kéne hagyni, legalább az ő érzelmi zsarolásuktól el lehetne tekinteni, ha már annyira vágyakozunk egy békésebb társadalomra. Egyébként pedig – már csak éppen a békés társadalmi viszonyok érdekében – az érzelmi zsarolást, a hazug kérdésfelvetéseket, a manipulációt és ezt az egész maszlagot úgy általában véve is el kéne engedni. 

(Nyitókép: képernyőfotó Hodász András legutóbbi TEDx-előadásából)