Miért engedjük, hogy az internet világosítsa fel a gyerekeinket?

„Minden jel szerint a nyár legkedveltebb közéleti gumicsontja az LMBTQ+ tartalmú könyvek fóliázása volt. Az illetékes szerveknek egy évre volt szükségük, hogy intézkedni  kezdjenek az úgynevezett gyermekvédelmi törvény alapján, és ahogy a hatóság későn ébredő végrehajtói kiosztottak néhány büntetést, mindenki pánikba esett, és csomagolni kezdett. A szokásos elégedettség az egyik, a szokásos felháborodás a másik oldalon. Az én véleményem erről a kérdésről egy mondatban összefoglalható: a gyermekvédelem fontos, a könyvek fóliázása azonban erre teljesen alkalmatlan, sőt, több szempontból kifejezetten káros, éppen a megvédendő korosztályra nézve.

Az emberek többsége kétségkívül egyetért azzal, hogy a fiatalok védelme a felnőtt társadalom kötelessége. Ha csak nem tartozunk ahhoz a mogorva, besavanyodott klikkhez, akik kizárólag a kontrollálatlan zaj és rendetlenkedés forrását látják a jövő generációjában, pontosan tudjuk, hogy az országnak hosszú távú érdeke védelmet biztosítani számukra. És úgy tűnik erre nagyon is rászorulnak, különösen itt, Magyarországon. Egyre több aggasztó kutatási eredmény lát ugyanis napvilágot a fiatalok helyzetével kapcsolatban.

Nézzük például csak a legutóbbi, nagy port kavart felmérést, amit az újpesti önkormányzat megbízásából készítettek, és amely kimutatta, hogy a helyi középiskolások 21 százalékát bántalmazták szexuálisan, 15 százalékukat pedig testileg, és rengetegen élnek át verbális erőszakot, vagy érzelmi elhanyagolást. Mindössze 29 százaléknak nincs semmilyen efféle ártalom az életében. Ez csak egy budapesti kerület látlelete, de nem hiszem, hogy máshol jobb lenne a helyzet.

Az üggyel kapcsolatban megszólalt a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány pszichológusa, Táler Orsolya is. Elmondása szerint az elmúlt években kétszer annyi fiatal kereste meg őket félelem, szorongás, öngyilkos késztetés és önsértés miatt,  mint a korábbi években, és a számuk folyamatosan növekszik. Évente egy osztálynyi gyereket veszítünk el, akik önkezükkel vetnek véget az életüknek. Ez most az európai kamaszok körében a második leggyakoribb halálok, miközben Magyarországon az iskolapszichológusok száma messze elmarad a kívánatostól.

Aggasztó továbbá a közoktatás helyzete; az egyre súlyosabb méreteket öltő elvándorlás; a magas albérlet árak, a szűkös kollégiumi helyek és még folytathatnánk a sort. Szóval felsorolni is lehetetlen lenne, hogy mi mindentől kellene megvédeni a gyerekeket, ha komolyan ez lenne a szándékunk. Ez utóbbit viszont kétlem.”

Nyitókép: MTI/Komka Péter