Dobrev az euró mellett kampányol, miközben a görögök üzennek nekünk, hogy véletlenül se vezessük be

Ahogy sorozatunk korábbi részeiben részleteztük, a DK már érezhetően elkezdte az európai parlamenti választási kampányát. Legutóbbi rendezvényükön az árnyék-miniszterelnökük az inflációról is csúsztatva beszélt. Cikksorozatunk első részében lerántottuk a leplet a keresetekről terjesztett álhírekről, másodikban a minimálbért, harmadikban a nyugdíjakat, negyedikben pedig a családtámogatásokat vettük górcső alá. Most megvizsgáljuk, mi a helyzet az inflációval.

A DK árnyék-miniszterelnöke a múlt hét elején tucatnyi grafikont mutatva azt fejtegette, hogy Magyarország az unióban a legrosszabb hely, de ők elhozzák majd a reményt. Addig, amíg ez csak az ő véleményük, nincs is semmi baj. A probléma ott kezdődik, ha a véleményét objektív igazságként próbálja tálalni. Így tett az inflációval is.

Dobrev Klára – és a DK – azt állítja, hogy emberemlékezet óta nem volt példa ekkora inflációra, s azokban az országokban, amelyek már euróban fizetnek, töredéke az infláció a miénknek, s ma könnyebben és jobban élnek, mint mi. Szerinte Magyarországnak szüksége van az euróra. Ezzel szemben ne hallgassuk el azt a tényt, hogy tavaly éves átlagban hazánkban volt egyedül reálkereset-emelkedés az egész unióban, egészen múlt év szeptemberéig kisebb volt a havi infláció, mint a keresetemelkedés, s idén a második félévtől – amikor az infláció újra 15-17% alá fog esni – ismét reálkereset-emelkedést tudunk produkálni. Tavaly a magyar inflációnál éves átlagban mindhárom balti országban nagyobb volt a fogyasztói áremelkedés annak ellenére, hogy mindhárom ország eurót használ már évek óta. Nem az euró bevezetése csökkenti az inflációt.

E témában is szakmaiatlanok a dobrevi grafikonok

Dobrev Klára az infláció témájában öt grafikont is bemutatott. Jelen cikkben kettővel foglalkozunk, azokkal, amiket ő is a legfontosabbként emelt ki a beszédében. Az elsőn a környező visegrádi országok, a másodikon pedig az euróövezet átlagával hasonlítja össze a magyar márciusi inflációt. Tény, hogy az utóbbi hónapokban nálunk a legmagasabb az előző év azonos időszakához viszonyított áremelkedés. Először is fontos megjegyezni azt, amit a DK elhallgatott, hogy tavaly az első félévben még nálunk volt a négy ország közül a legalacsonyabb, azaz nálunk kezdtek legkésőbb emelkedni az árak. Júliustól emelkedtünk a szlovák és a lengyel szint fölé, augusztustól pedig a csehek is alacsonyabbak lettek nálunk. Úgy beszélt végig, mintha nem is csupán havi adatokat mutatna, hanem egy hosszabb időszak adatai lennének ilyen mértékűek. Tavaly a legmagasabb inflációt a balti országokban mérték, mindhárman tagjai az euróövezetnek. Jóval korábban indult náluk az áremelkedés, s jóval gyorsabban is nőttek az árak, mint az unió más országaiban.

Továbbá a DK egy szót sem szólt az éves inflációról, pedig mindenhol, mind a gazdaságban, mind a szociális területeken éves szinten kell tervezni is és eredménykimutatást készíteni is. Épp ezért az éves infláció sokkal fontosabb adat, mint az évköziek. Ez utóbbiak csupán irányjelzők, annyiban érdekesek, hogy tudjuk előre becsülni, hogyan fog alakulni az egész évünk. Azzal, hogy a DK a márciusi magas adattal kampányol, be akarja ezt égetni a társadalom azon rétegének emlékezetébe, akik nem követik szorosan a gazdasági folyamatokat. Ezért ismétli oly sokszor. A DK elhallgatta továbbá azt is, hogy tavaly a magas infláció ellenére is reálkereset emelkedést tudtunk produkálni.

A KSH adatai szerint 14,5% volt a fogyasztói árindex, s 17,5% a bruttó átlagkereset emelkedés, így a reálkeresetek 2,6%-kal emelkedtek a teljes munkaerőpiacra vonatkoztatva. Ilyen javulás valószínű, hogy sehol nem volt az OECD országai között. Németországban már harmadik éve csökken a reálkereset, Csehországban előzetes adatok szerint a legnagyobb volt a tavalyi csökkenés az OECD országai között.

Az Eurostat adatbázisaiban az úgynevezett harmonizált árindexet találjuk meg, ami a hagyományos árindex-szel ellentétben nemcsak a lakosság, hanem az adott országban tartózkodó külföldiek (pl. turisták, üzleti úton lévők stb.) vásárlásait is bevonja a vizsgálatba. Így a magyar harmonizált árindex tavaly 15,3% volt. A kereseti adatoknál pedig csak a legalább 10 fős vállalkozások adatait vizsgálja, nem a teljes munkaerőpiacot, így e szegmensben a bruttó átlagkereset emelkedés 16,5% volt, ami ebben az esetben is 1 százalékos reálkereset emelkedést jelentett. E szegmensben rajtunk kívül még Bulgáriában és Lengyelországban emelkedett a keresetek reálértéke, mindenhol máshol csökkent. Fontos felfigyelni arra, hogy egyik ország sem tagja az euróövezetnek. Azaz kijelenthetjük, hogy

Másik állításuk, miszerint emberemlékezet óta nem volt ilyen magas az infláció, szintén megkérdőjelezhető. Most ne foglalkozzunk a forint 1946-os bevezetése előtti időszakkal, amikor sajnos a pengő hiperinflációjával világelsők voltunk, s évtizedeken keresztül nem volt a világon még egy ország, ahol ennél nagyobb infláció alakult volna ki. Mára szerencsénkre letaszítottak erről a szégyendobogóról a Dél-amerikai országok. Ha 1960 óta vizsgáljuk a magyar inflációtörténelmet, akkor egy évtizeden át, 1988-1997 között magasabb volt az éves infláció, mint a tavalyi a KSH adatai szerint. A csúcsot 1991-ben érte el 35%-kal, de a hírhedt Bokros-csomag évében, 1995-ben is 28,2% volt. Havi adatok a KSH nyílt adatbázisaiban nem elérhetők, de talán van, aki még emlékszik ezekre az időkre, s arra is, hogy a reálkeresetek 1978-1996 között folyamatosan csökkentek, hisz a keresetemelkedés nem tudta tartani az árak emelkedésének ütemét. Hazánkban 1996-ra a reálkeresetek az 1966-os szinte süllyedtek, egy ország szegényedett el, majd az első Orbán-kormány utolsó évében értük el az 1978-as szintet újra, ahogy a grafikon is mutatja. 

Nagy eséllyel a mostani inflációs csúcs nem lesz olyan mértékű és jóval rövidebb lesz, mint a harminc évvel ezelőtti volt, ha a szomszédunkban zajló háború eszkalációját meg tudjuk gátolni.

A KSH havi adatai azt mutatják, hogy januárban volt a legmagasabb a havi emelkedés, majd előbb lassú, aztán rövidesen nagyobb léptékű infláció csökkenést fogunk tapasztalni. Áprilisban az árak a márciusiakhoz viszonyítva 0,7%-kal nőttek, ilyen kis romlást legutóbb 2021 végén tapasztalhattunk. Ha meg tudjuk tartani ezt a közel stagnáló szintet – vagy netán még csökkenteni is sikerül –, akkor a tavalyi magas bázis miatt júliusra 20% alá esik az infláció és október-novemberre egyszámjegyűre csökkenhet. Ahogy elérjük a 15-17%-ot, onnan havi szinten is reálkereset növekedésbe válthatunk át. 

Éves szinten is megvan még az esélye annak, hogy ha a mostani 17% körüli keresetnövekedést egész évben tartani tudjuk, akkor ismét reálkereset növekedést tudunk elérni a 2023-as évben is.

Most már kezelhetjük tényként is, hogy a jelen inflációt nem az ár-bér spirál okozta. Erről olvashatunk az unió legutóbbi elemzésében is. Tehát örülnünk kell annak, hogy a mostani feszes munkaerőpiac erős felhajtóerőt gyakorol a keresetekre. Amely országban a gazdaság ezt elbírja, ott élnek jobban az emberek, s nem azért jó bárkinek is a tagállamok között, mert bevezette az eurót. 

Még a görögök is üzentek nekünk, hogy véletlenül se vezessük be az eurót!

Nemrégiben éppen Janusz Varufakisz, korábbi görög pénzügyminiszter üzente, hogy tanuljunk a görög példából, Görögország már az euróövezet áldozata, s mi jobban járunk, ha leteszünk az euró bevezetéséről. Érdemes figyelnünk az intésére, mivel egyrészt nem mellesleg ő olyan közgazdászprofesszor, aki Athén, Texas és Cambridge egyetemein is tanított, s neki sem pro sem kontra nem fűződik érdeke a magyar euróhoz. 

Illetve sokkal gyakorlatibb adatokra is érdemes figyelnünk, mielőtt kiállunk az euró mellett. Az egy főre jutó bruttó átlagkereset vásárlóértéke a legalább tíz fős vállalkozásokban 8 országban alacsonyabb, mint hazánkban. Ezen országok közül Szlovákia, Lettország, Horvátország, Görögország, Észtország és Portugália használ eurót, Bulgária és Csehország nem. Továbbá a 2020. referenciaévben hazánk a 13. helyen áll a tagállamok között a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élők arányát tekintve. A húsz euróövezeti ország közül nyolcban kisebb ez az arány, tizenkét országban pedig nagyobb. Tehát nem jelenthetjük ki az eddigi adatokból, hogy az euróövezeti országokban nagyobb a jólét.

A DK többi állításait további cikkekben fogjuk elemezni.

Nyitókép: Mandiner-grafika