– A válságból való kivezető útra lépünk 2023-ban, ennek részleteit fejtheti ki. Nem lepné meg Nagy Attila Tibort, ha konkrét bejelentéseket tenne vagy erősítene meg (fiatal anyák adókedvezménye, a családtámogatási rendszer nagy részének fenntartása).
– A gazdasági növekedés fenntartásának szükségessége is elhangozhat, vélhetően szó lesz az infláció elleni küzdelemről is.
– A nyugdíjasokkal kötött szövetség igenlése,
a 13. havi nyugdíj emlegetése, amelyet Gyurcsányék elvettek.
– Vélhetően nem beszél a tervezett debreceni akkumulátorgyár elleni tiltakozásokról, amelyek a kormánypárt számára kissé kellemetlenné váltak, főleg Debrecenben (igaz, az ellenzéki pártok össze nem fogása enyhíti a kellemetlenséget).
– Ha meg is említi az ellenzéket, vélhetően kissé lekezelő, humoros tónusban, érzékeltetve, hogy Magyarországon a Fidesz-KDNP-n kívül nincs kormányzóképes erő.
– Bite Zsolt ügye kapcsán előjöhet az is, hogy a pedofilok tartsák magukat távol gyermekeinktől. Ezzel összegezte az évértékelő várható tartalmi elemeit Nagy Attila Tibor.
Kövesse velünk élőben Orbán Viktor évértékelőjét
Kezdés szombaton 15:00-kor – írta Facebook-oldalán a miniszterelnök. A Mandiner élő tudósítását ide kattintva érheti el.
Nyitókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédet tart a Várkert Bazárban 2022. február 12-én.MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher