Magyarországnak baloldali fordulatra van szüksége

2023. február 03. 18:55

Akkor nehéz – de akkor kell a leginkább igazi baloldalinak és igazi demokratának lenni –, amikor semmi sincs rendben.

2023. február 03. 18:55
null
Kunhalmi Ágnes
Facebook

„Ma tartotta évadnyitó nagyrendezvényét az MSZP, amelyen Komjáthi Imre, Tüttő Kata és Hiller István is beszédet mondott.

Magyarországnak baloldali fordulatra van szüksége mind belpolitikai, mind külpolitikai téren. Nem akkor nehéz baloldalinak, szociáldemokratának lenni, amikor minden rendben megy egy országban, amikor mindenkinek jár a jó iskola, jó egészségügy és lakhatás. Akkor nehéz – de akkor kell a leginkább igazi baloldalinak és igazi demokratának lenni –, amikor semmi sincs rendben.

Az eseményen elmondtam, hogy a Fidesz kormányzásával szemben van másik út, van másik Magyarország. Ehhez arra a demokratikus és jóléti fordulatra van szükség, melyet az MSZP nélkül nem lehet megvalósítani.

Az ellenzéki oldalon is fordulatot kell végrehajtani: le kell számolni a tévhitekkel, illúziókkal, de elsősorban az ellenzék gondolkodásában és egyben politikai magatartásában kell változásnak történnie.

Mi, MSZP-sek nemcsak, hogy egyenrangú félként tekintünk a nálunk éppen nagyobb vagy éppen kisebb pártokra, de abban vagyunk érdekeltek, hogy az egész demokratikus ellenzéki tábor bővüljön, erősödjön.”

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Varga László és akkor mi a picsa van
2023. február 05. 14:46
Ágica! Valóban szükség lenne erős magyar baloldalra, vagyis Thürmer Gyula pártjára ráférne egy jelentős erősödés. Ti soha nem voltatok baloldaliak, ti ezt mindig csak hazudtátok magatokról. Ti a legszélsőségesebb jobboldali globalista multinacionális nagytőke elvtelen kiszolgálói, hazai felszopói vagytok.
Unknown
2023. február 05. 10:41
Magyarországnak nincs rá szüksége. Az MSz(M)P-nek, és Kunhalminak annál inkább. Veszélyben a megélhetés, képessége nulla, és már erősen fonnyad is.
Kala pál
2023. február 05. 07:06
Jobb oldaladdal fordultál az ajtóra. Mi változik ha ugyan azt teszed a baloldaladdal?
Ariete 64
2023. február 05. 05:22
Dugja meg már valaki, mert kiöregszik a szakmából pedig nagyon megnézném egy casting filmben. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!