Ungár Péter: Az összefogás halott, az LMP pedig nem lesz senkinek a zöld tagozata

2023. február 04. 12:25

 „Schmuck Erzsébet nem indul el az Álarcos énekes következő szériájában” – utalt a Momentum Donáth Anna visszatérését előkészítő plakátkampányára a zöld párt társelnöke a szombati LMP-kongresszuson.

2023. február 04. 12:25
null

„Az összefogás halott” – jelentette ki az LMP szombati kongresszusán a párt társelnöke, Ungár Péter.

Bár évekig hallgatták, hogy rajtuk múlik a választási győzelem, most, amikor „benne voltunk a buliban”, ez a tisztességes vereséghez sem volt elég – ebből vonta le a fenti következtetést Ungár az eseményről beszámoló 24.hu szerint.

A politikus kijelentette:  a hat párt közül az LMP tanult a választási vereségből, a többiek viszont továbbra is a politikai taktikával vannak elfoglalva, mindenféle jelölteket állítanak.

Ezzel szemben az LMP nem jelent be miniszterelnök-jelöltet, spirituális vezetőt, sőt sem ő, sem a másik társelnök, Schmuck Erzsébet nem indul el az Álarcos énekes következő szériájában – utalt a Momentum Donáth Anna visszatérését előkészítő plakátkampányára és szombat délutáni rendezvényére. Ungár szerint a Momentum – amely most szintén tiltakozik az akkumulátorgyárak létesítése ellen – nem zöld, legfeljebb identitászavaros.

Jutott odaszúrás a DK-nak is, amikor Ungár kijelentette: az LMP önálló párt, és nem lesz senkinek a zöldtagozata. Hozzátette: azért a legtöbb vitájuk a Fidesszel van, sok a vitájuk a többi ellenzéki párttal is, és

szerinte a baloldali és liberális pártok kormányzása alatt ugyanúgy épülne Paks 2, mint most, és beengednék a külföldi tőkét is, hogy akkumulátorgyárakat építsen.

A beszédben kitért az akkumulátorgyárak elleni tiltakozásokra is.  Ezek ellen a beruházások ellen szerinte most kell küzdeni, jövőre már késő lesz, mert ha megvalósulnak a tervezett beruházások, azok a kormányzati ciklus végére helyrehozhatatlan pusztítást okoznak. Kiemelte: a zöldek feladata megvédeni a természetet, más nem is képes erre.

Nyitókép: YouTube/ATV

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. február 05. 13:26
Az LMP halott, így nem lesz senkinek semmije.
Bormester Gábor
2023. február 05. 13:25
Neee! Maradjatok együtt!
Botsinkay Jónás
2023. február 04. 22:27
Nem néz ki jól ez a Peti gyerek. Az elmúlt években mintha szedett volna magára némi húst, de nagyon egészségtelen színe van. A szája színtelen,teljesen szürke az arca, a szeme körül sötét mokkák. Olyan vérszegény forma. Egyébként sajnálom azokat az embereket,akik különböző hendikeppek miatt soha nem fognak komoly hatást gyakorolni a hallgatóságukra - legyenek bármilyen kiválóak a szakmajukban- egyszerűen azért,mert amikor beszélnek nagyon nehéz arra figyelni mit mondanak, mert csak arra tudok gondolni,hogy hallgassanak el, fejezzék be a beszédet. Ungár Péter ezzel az orgánummal soha nem fog tudni engem megszólítani,mert ezt a beszéd hangot és beszédstilust fáj hallanom.
roughneck
2023. február 04. 20:01
Buzlik ez az egesz zold buli ugy, ahogy van. Annyi tortent, hogy a zold (napelem, szeleromu, stb.) lobby lemeszarolta a hagyomanyos atom- szen- stb. eromu lobbyt. De jo nekunk! :-)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!