Az árnyékkormány legfeljebb arra jó, hogy felidegesítse a többi ellenzéki pártot

2022. november 29. 06:00

Az elmúlt két hónapban Dobrevéknek nem sikerült bebizonyítaniuk, hogy bármi érdemlegeset csinálnak, ezért Gyurcsány újabb dobásra készül december 2-án.

2022. november 29. 06:00
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Szeptember 16-án – azaz már több mint két hónapja – alakult meg a Dobrev Klára vezette úgynevezett árnyékkormány, de ez idő alatt gyakorlatilag semmi maradandót nem hozott létre, olyan, mintha nem is lenne. Olykor üléseznek, tartanak sajtótájékoztatókat, közleményeket fogalmaznak meg, de mindezt akkor is megtehetné a DK, ha nem játszanák el a kormányzatosdit, ráadásul ezek a politikai pótcselekvéseik alig érik el az átlagpolgárok ingerküszöbét. Egyetlen értelme volt eddig csupán: az, hogy megpróbálták elhitetni, ellenzéki oldalon ők az egyetlen potens erő, a többiek csak vegetálnak.

Vajúdtak a hegyek

Holott hatalmas felhajtás előzte meg az árnyékkormány létrejöttét, Gyurcsány Ferenc a nyár végén heteken át célozgatott arra, hogy nagy dobásra számíthat tőlük az ország, akkor sokan – még a szövetséges pártok is – azt hitték, kormányváltásra készülnek, ami teljesen abszurd és irreális elképzelés lett volna, de a DK csinált már érdekes dolgokat, így talán meg sem lepődtünk volna, ha bejelentik, másnap átveszik a hatalmat.

Végül vajúdtak a hegyek és megszületett az árnyékkormány. Szeptember 16-án történt a nagy bejelentés erről, Dobrev Klára 18-án megtartotta árnyék-miniszterelnöki szűzbeszédét, amelyben minden rosszat elmondott az Orbán-kormányról és minden jót megígért. S kijelentette azt is, várnak minden pártból csatlakozókat. Később derült csak ki, hogy több ellenzéki politikust is megkerestek – de csupán egy harmadvonalbelit sikerült megnyerni maguknak, az MSZP-s Szitka Pétert, Kazincbarcika polgármesterét, aki a vidéki önkormányzati ügyekért felel főtanácsadóként –, a szövetséges pártoknak azonban ezt az egy esetet leszámítva volt annyi eszük, hogy megtiltsák az esetleg elcsábuló tagjainak, hogy

a „sarzsi” fejében eldékásodjanak.

Az egyébként már önmagában is felvet egy kérdést, hogy egy kormányban, még ha az csupán árnyék is, mit keres egy főtanácsadó, ha viszont szerepelnek ilyen státuszú tagok, akkor miért csak ebben az egy ügyben van szüksége a grémiumnak tanácsokra. De ennél sokkal lényegesebb, hogy milyen árnyékminisztereket sikerült verbuválniuk – szeptember 19-én mutatta be őket a főnökük –, s azok mit produkáltak a „kinevezésük” óta.

Hatásköri villongások

A „kormánytagok” többségének beválogatása nem okozott meglepetést, hiszen régi, jó, megbízható gyurcsányisták, akik eddig sem a szakértelmükkel, hanem a lojalitásukkal tűntek ki, és akik ugyan a jövőben sem tudják megváltani a világot, de legalább ellenkezés és gondolkodás nélkül azt teszik, amire utasítják őket a Szemlőhegyi úti villából. A csapat egyik legfontosabb embere Molnár Csaba EP-képviselő, aki megkapta a leghosszabb és legkomikusabb címet, ő ugyanis az árnyék-kancelláriaminiszter, egyben az árnyék-miniszterelnök helyettese. Ám, hogy valódi kormányon kívül ez a pozíció mit takar, azt nehéz lenne meghatározni, a politikus pedig nem is tett túl sokat annak érdekében, hogy megtudjuk. Az elmúlt több mint hatvan napban alig jelent meg a nyilvánosság előtt, és az árnyékkormány hivatalos honlapján feltüntetett hírekben sem szerepel túl sokat.

Nem úgy, mint Dávid Ferenc, a gazdasági árnyékminiszter tűnik ugyanis a legagilisebbnek a csapatból. A párt parlamenti képviselője nem régóta politikus, korábban hosszú évekig a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára volt. Dávidot korábban pragmatikus gazdasági szakembernek tartották – még Demján Sándor, a VOSZ elnöke kért fel, hogy dolgozzon mellette –, de három éve úgy döntött, Gyurcsányékhoz csatlakozik, azóta állandó megmondási kényszerben van, ha kell, ha nem, minden gazdasági témáról van véleménye, állandóan beszél, nyilatkozik, ír, amit nagyjából úgy lehetne összefoglalni, hogy

mindent épp fordítva kellene csinálni, mint ahogy az Orbán-kormány teszi.

Holott az önmagában kevés a boldogsághoz, hogy állandóan áfacsökkentést javasol.

Még azokban az ügyekben is ő szólal meg, amelyek inkább a pénzügyminiszterre tartoznának, ennek a szakterületnek az árnyéka pedig Bodnár Zoltán. A liberális beállítottságú, jelenleg független politikus – aki inkább technokrata szakembernek tartja magát, jelenleg a terézvárosi önkormányzat vagyonkezelő cégét irányítja – emiatt kissé háttérbe szorul, sokkal ritkábban lehet róla hallani. Holott ő valóban ért a pénzügyekhez – volt a Magyar Nemzeti Bank alelnöke is –, még ha egészen mást is képzel a világról, mint a jegybank vezetése vagy a mostani kormányzat. Információink szerint nem is harmonikus a viszony Dávid és Bodnár között, hatásköri villongások vannak kettejük között.

Momentumból igazoltak agrárpolitikust

Dávid feltűnése előtt Varju László országgyűlési képviselő volt a DK gazdasági felelőse, de Gyurcsány valószínűleg rájött, hogy ellenzéki szerepben még elmegy, amiket az egykori bányász hadovál, de ha kicsit is komolyan akarja magát venni a párt, akkor őt háttérbe kell szorítani. Fájdalomdíjként megkapta az energia- és rezsiügyeket, de az eddigi tevékenységét látva nem lenne jó, ha az ő szakértelmétől függne Magyarország energiabiztonsága, a gáz- és olajellátása.

Benedek Szilveszteré lett a mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárca. A Momentumból leigazolt politikus lehet, hogy ért az agráriumhoz, ha már egyszer mezőgazdasági mérnök a végzettsége, de eddigi munkásságával nem alkotott túlzottan maradandót, az, hogy a kormánynak meg kellene hallgatnia a termelőket, csökkenteni kell az áfát, nem túl eredeti gondolat, holott például a mezőgazdaság helyzete miatt igazán

sok mód nyílna arra, hogy csillogtassa képességeit.

Még két árnyékminisztere, illetve parlamenti képviselője van Dobrevnek, akinek van fogalma arról, amivel megbízták, Komáromi Zoltán háziorvos, az egészségügyet, Kordás László az egykori szakszervezeti vezető a bér- és munkaügyet árnyékmenedzseli, egyébként meglehetősen aktívan, más kérdés, hogy amennyiben valóban döntéshelyzetbe kerülnének, mire lennének képesek.

S ki az a Mustó Géza?

Az oktatásért felelős Barkóczi Balázs, a szociális és nyugdíjügyekkel foglalkozó Gy. Németh Erzsébet, valamint a honvédelmet autodidakta módon hosszú évek óta tanulgató Vadai Ágnes parlamenti képviselők felmondják a kötelezőt, ha olykor megszólalnak, nagyjából ugyanazt és ugyanolyan – meglehetősen alacsony színvonalon művelik –, mielőtt árnyékbársonyszéket kaptak volna, emiatt kár volt a felhajtás.

Ketten azonban még kevésbé érdemlik meg az árnyékminiszteri fizetést, Oláh Lajos országgyűlési képviselő papíron a környezetvédelemmel és a klímaüggyel foglalkozik, de egy-két lelkesebb zöld aktivistának ingyen sokkal több mondanivalója van, mint neki, az ugyanis elég sovány elképzelés, hogy az ott élők beleegyezése nélkül ne lehessen kikötőt építeni a balatonföldvári strand helyén. A XVIII. kerület polgármestere, Szaniszló Sándor kapta az önkormányzatokat. Az MSZP-ből lassan három éve jó érzékkel lelécelő városvezető eddig a passzivitásával „vétette észre” magát, sok forradalmi ötlettel nem rukkolt elő, amely a települések életét megkönnyítené. A honlapjuk hírei között is alig találkozni a nevével,

A legabszurdabb szerepbe azonban Mustó Gézát kényszerítették – Dobrev valószínűleg árnyékra vetődött, amikor mellette döntött –, pedig elvileg ő kapta az egyik legfontosabb árnyéktárcát, a belügyminiszterit. Nem csoda, ha a T. Olvasónak fogalma sincs, hogy ő kicsoda, segítünk, művelődésszervező végzettségű, korábban vállalkozó volt, most kőbányai alpolgármester. Az elmúlt két hónapban azonban semmi olyat nem csinált, aminek minimális hírértéke lett volna, s az árnyékkormány honlapjáról sem lehet megtudni, mivel múlatta az időt az elmúlt hetekben. A Facebook-oldalán is csak annyit írt, hogy felkérést kapott egy átfogó rendvédelmi javaslatcsomag kidolgozására, ezek szerint ezen dolgozik, epekedve várjuk az elkészült anyagot.

Gyurcsány újra készül

A kormányprogramért felelős Arató Gergely tevékenységét pedig nem lehet megítélni, az árnyékkormány honlapján ugyanis ennél a fejezetnél csak az van feltüntetve, hogy „Készülünk”. Az ebből nem derül ki, hogy az anyag nincs még kész vagy az a programjuk, hogy készülnek.

Ám, hogy az árnyékkormány eddig nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azt az is mutatja, hogy Gyurcsány újabb nagy dobásra készül, december 2-án este hat órakor megint fog valami történni, ami gyaníthatóan újra fel fogja idegesíteni a szövetségeseit.

Nyitókép: Dobrev Klára Facebook-oldala

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemox
2022. november 29. 18:05
Az árnyékkormány egy marha jó ötlet, szóval kifejezetten kiváncsi vagyok, hogy gyurcsány és bagázsa milyen módszert választ arra, hogy ezt annyira elbassza, hogy a végén mindenki mint szitokszó gondoljon majd rá! :D
Palatin
2022. november 29. 13:47
Az árnyékkormány böven elfér Orbán árnyékában. De AZ ÁRNYÉKKORMÁNYON CSAK NE RÖHÖGJÜNK OLYAN JÓIZÜEN. EGY POKOLI KONCEPCIÓ VAN MÖGÖTTE! Lássunk világosan. Az árnyékkormánynak van egy egyértelmü, nagyon aktuális és az unió számára az aranynál is értékesebb igérete, ami így szól: "HA TI MINKET HATALOMRA SEGÍTETEK, AKKOR NEMCSAK HOGY NEM LESZ TÖBBÉ MAGYAR VÉTÓ, DE MEGSZAVAZZUK A VÉTÓ ELTÖRLÉSÉT IS." Az unió számára most ez a legfontosabb közép és hosszútávú cél, mert ezzel készen áll a Brüsszeli Német Birodalom. Ennek megbeszélése céljából találkozott Scholz és Dobrev. ÉN AZT HISZEM, NEKÜNK MAGYAROKNAK NAGYON RÉSEN KELL LENNÜNK, MERT VEGYÜK ÉSZRE, HOGY MÁR FÉLIG BE VAGYUNK KERÍTVE. Dobrevet még az elött kell elüzni, hogy esélye legyen az árulást végrehajtania. Tudnunk kell: Gyurcsány egy igazi, szélhámos lókötö ugyan, de a szíve csücskében van egy morzsája Magyarországnak. DOBREV VISZONT UGYANÚGY UTÁLJA A MAGYAROKAT ÉS AZ ORSZÁGOT, MINT RÁKOSI TETTE. Ö A NYILT, MEGVESZEKEDETT ELLENSÉGÜNK. Teljes bedobással harcolnunk kell ellene, de Gyurcsány ellen is, aki a legfontosabb támasza. GYURCSÁNY SIMLIS SZÉLHÁMOS, ÁM DOBREV EGY ALATTOMOS, GONOSZ ÁRULÓ. Gyurcsánynak elég lenne az ország vagyona, Dobrev viszont ezen felül még meg akarja alázni a magyarokat, igényt tart az ország lelkére, teljes szubsztanciájára is, igazi kommunista módjára. RIADÓ!
Megtalálta
2022. november 29. 12:58
Teljesen érdektelen téma volt az árnyékkormány is, és nem lepődnék meg, ha az újabb Feri bejelentés is valami hasonló haszontalan, semmire sem jó szarságot szülne. Ez az ellenzék már tök mindegy, mit csinál, szemétre való.
NTLLK
2022. november 29. 12:36
Az árnyék a fénytől látszik. Ha eltűnik a fény, eltűnik az árnyék is. Marad a sötétség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!