Dobrev Klára megtartotta első árnyék-miniszterelnöki beszédét (VIDEÓ)

2022. szeptember 18. 11:21

Az árnyék-miniszterelnök hétfőn ismerteti az árnyékkormány árnyékminisztereinek (árnyék?)névsorát, valamint hisz benne, hogy „Magyarország egy jó ország lehet”. Összefoglalónk.

2022. szeptember 18. 11:21
null

A pénteki bejelentést követően Dobrev Klára, az árnyékkormány miniszterelnöke vasárnap megtartotta első beszédét.

Az ellenzéki politikust Kálmán Olga DK-s országgyűlési képviselő szólította a színpadra.

Dobrev kezdésként megerősítette: elvállalta a DK elnökségének felkérését, az árnyékkormány miniszterelnöke lett. Majd emlékeztette a hallgatóságot, hogy

hétfőn ismerteti majd az árnyékkormány minisztereinek névsorát.

Arra a kérdésre, hogy miért alakítottak árnyékkormányt, a DK EP képviselője azt a választ adta, hogy az áprilisi összellenzéki vereség után is

Majd azzal folytatta, hogy „nem adja fel”, mert ez az ország egy olyan ország is lehet, ahol „az embereknek tisztességes bére és nyugdíja van (...) Ahol van normális egészségügy, ahol versenyképes a közoktatás” – tette hozzá Dobrev.

Ha így teszünk és ha jól kormányzunk, akkor ennek az országnak nem az a szorongó, ellenségkereső, bezárkózó világ, hanem egy nyitott, egy barátságos világ lesz a jövője ahol az állam vigyáz az állampolgáraira” – mondta el Dobrev Klára.

Azt is megjegyezte, hogy jelenleg „történelmi időket” élünk, Magyarországnak pedig nem lehet mindig az a sorsa, hogy a vesztes oldalra álljon, ezért is volt szükség az árnyékkormány létrehozására.

Dobrev arról is beszélt, hogy Magyarországon kétszer akkorra az infláció jelenleg, mint a többi európai országban. Hozzátette, a megélhetési válság okozója Orbán Viktor miniszterelnök.

 hangsúlyozta.

Az árnyékminiszterelnök arra is kitért, hogy szerinte csak akkor lesz béke az országban, ha a Fidesz–KDNP vezette kormány elbukik.

Dobrev Klára teljes beszédét alább követhetik élőben:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 336 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2022. szeptember 19. 12:33
"Ismétlés a tudás anyja" Ez egy árnyékszék-kormány
zabszem
2022. szeptember 19. 12:26
Úgy látszik Klárika túl sokat jársz az EP-be, ahol eltanultad a "nyugati demokráciát", ahol nem számít kit szavazatak meg, sem jogszabály, sem előírás, sem felelősségre vonás, önjelöltek randarílozása zajlik.... A következő szint mindjárt az lesz, hogy bementek Olgival valamilyen agymenéses interjúra és közben kijelented, hogy lesz@rod a választókat te az ukránokat akarod megmenteni és mindenki mosolyogva bólogat!! De, hopsz! Milyen igaz, várjunk! Téged meg sem választott senki!!! Tudod Klárika eltévesztetted, nem AZ EP-ben vagy! Ahol ez "jogállamilag" rendben is lenne.... És a megfelelő "szervezetek támogatása" felér 5 szavazással... Hanem a valóságban... Itt nem menők az elmebeteg teóriák édes! Itt kedves nem szavaznak rád, akkor sem az urnák futnának a szavazók után...
győri polgár
2022. szeptember 19. 09:43
Ha árnyák kormányt alkít, akkor ez egy árnyékszékfogalaló beszéd volt ? 1. Folymatosan mondja, hogy ő (ők), nem a gyűlöletre építenek. Közben az egész beszéd bűzlik az Orbán gyűlölettől. 2. Mondja, hogy segíteni akarnak minden magyaron. Közben mindent elkövet, hogy Magyarország nem jusson hozzá az EU forrásokhoz. Nincs ebben ellentmondás ?
Ehetős Odó
2022. szeptember 19. 09:38
Fontos közlemény, rendkívüli híradás! Örömmel jelentem, hogy feleségem, Ehetős Odóné született Diétás Bobó elfogadta ifjabb Ehetős Odó felkérését, hogy alakítsa meg árnyékkormányát. Az árnyékkormány egyelőre a Rottenbiller utca 112. III. em. 8-as számú lakás arra alkalmas helyiségében székel, további intézkedésig. Az árnyékkormány megalakítása folyamatban van, várjuk nagy emberek árnyainak jelentkezését. A nagyközönséget folyamatosan fogjuk értesíteni az árnyékkormány tevékenységéről. Előre a hosszú árnyakért, nem maradhatunk örökre a Zórbán széles árnyékában!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!