Háború és élelmiszerdrágulás: veszélyes lenne ránk az orosz élelmiszerstop?

Folytatódik élelmiszerárak emelkedéséről szóló sorozatunk – és elérkeztünk az európai politikai diskurzus modern kori sztárjához, a mindenható szankcióhoz, amelyekkel sokan magyarázzák az élelmiszerek áremelkedését.

A sorozat eddigi epizódjaiban az élelmiszerpiac háború előtti helyzetével, a háború közvetlen hatásaival, valamint az árakat felhajtó befektetői hangulattal foglalkoztunk – olvassa el ezeket is, ha mélyebben érdekli a téma!

*

Bár az áremelkedésért gyakran szokás az uniós szankciókat okolni, az élelmiszerek árára valójában Oroszország, Ukrajna, Törökország és Indonézia „szankciói”, pontosabban a globális olaj- és gabonahiány miatti exportkorlátozásai gyakorolnak hatást, hiszen a háború kirobbanása óta bevezetett uniós szankciók elsődlegesen a pénzintézeteket, a technológiai ipart és konkrét üzletembereket érintenek.

A Nemzetközi Élelmiszerpolitikai Kutatóintézet (IFPRI) kimutatása szerint jelenleg kalóriában számolva a világ élelmiszerexportjának 11,52 százaléka (!) exporttilalom alatt áll, 4,26 százaléka pedig egyedi engedélyhez kötött.

Az exporttilalmak és korlátozások döntő többsége öt terméket érint: a globális napraforgóolaj-export 78,2, a pálmaolaj-export 55, a búzaexport 35,9, a kukoricaexport 17,2, valamint a szójababolaj-export 5,2 százalékát. Indonézia az élelmiszerexportja 81,2, Ukrajna 76,3, Oroszország 73,7, Törökország 61,2, százalékát betiltotta vagy törvényileg korlátozta.

Bár számos másik ország, köztünk hazánk is vezetett be ilyen intézkedéseket, érdemi világpiaci hatása csak e négy ország döntéseinek van, mert a mindegyiküknél más és más korlátozott termékekből 59,2; 24,6; 24,2; illetve 15,1 százalékos globális exportpiaci részesedéssel bírnak.

Ez a tetemes mennyiségű exportkiesés

– Magyarország Európa többi részével együtt a gazdag országok kategóriájába tartozik.

Az áremelkedés mértéke három dologtól függ: egyrészt attól, hogy az adott ország mennyire támaszkodott olyan országokból érkező importra, amelyek azt épp korlátozzák; másrészt attól, hogy az adott termékek otthoni előállításának költségei mennyit emelkedtek; harmadrészt pedig attól, hogy mennyire tudja rábírni saját termelőit arra, hogy ne a világpiaci áremelkedést kövessék le, csak a saját költségnövekményüket építsék be az áraikba.

Bár élelmiszeripari szankciókról európai oldalon eddig nem volt szó, ez egy olyan fegyver, amelynek bevetésére Oroszország az elmúlt hónapokban tett néhány utalást. Ugyan Európa orosz importnak való kitettsége a 2014-es első szankciós csomag óta számos területen csökkent, és kontinensünk jelentős saját mezőgazdasági kapacitással is bír, azért van néhány terület, ahol az oroszok (és a velük kötelékben repülő belaruszok) tudnának fájdalmas meglepetést okozni az Uniónak:

Ilyen például a gabona (Oroszország a 6., Belarusz a 27. legnagyobb beszállító), az olajok és zsírok (Oroszország 14., Belarusz 20.), az olajmagvak és takarmányok (Oroszország 9.), a zöldségek (Oroszország 9., Belarusz 22.), az italok (Oroszország 8., Belarusz 36.), valamint a liszt (Oroszország 10.).

– így ha az oroszok vetnének ki szankciót, abból mi jobban jönnénk ki, mint összességében Európa.

Az európai közös piacon ugyanakkor minden helyi hiány kihat a többi ország piacára is, így áremelkedéssel ebben az esetben is számíthatnánk, ha a kormány nem lépne közbe.

Nem tudjuk még a hatodik szankciós csomag tartalmát, de egyelőre a helyzet elég egyértelmű: brüsszeli szankciók közvetlenül még nem szűkítik az élelmiszerkínálatot, nem emelik az árakat – ez a zsarolási potenciál egyelőre inkább Oroszország és egyéb világpiaci szereplők részéről áll fenn.

Hamarosan folytatjuk!

Fotó: Makronóm