Ha felvállaljuk nemzeti identitásunkat, jobban ellen tudunk állni – Joanna Williams a Mandinernek

Joanna Williams brit oktatásügyi szakértő, a Policy Exchange nevű londoni jobbközép-konzervatív intézet oktatási és kulturális részlegének vezetője, a politikai oldalakon túllépő CIEO Thinks alapítója. 2007-től a Kenti Egyetemen tanított, 2016-ig az intézmény felsőoktatási kutatóintézetének igazgatója is volt. Számos tudományos tanulmány és több kötet szerzője, s többek között a Telegraph, a Spectator és az American Conservative publicistája.

***

A nyugati média szereti Magyarországot valamiféle diktatúrának beállítani – milyennek találja itt, a helyszínen?

Hát, ha Magyarország diktatúra, akkor a legszabadabb, legliberálisabb, legizgalmasabb, legvibrálóbb diktatúra. Szóval a diktatúrázás hülyeség, bullshit. Találkoztunk Orbán Viktorral,

Egyetértesz vele vagy sem, valóban van gondolata a szakpolitikákról, és nem csak reagál az eseményekre. Van elképzelése arról, milyen egy jó társadalom, hogyan kellene kinéznie Magyarországnak, mint nemzetnek. Üdítő ezt látni, mert a brit politikusok jobbára csak reagálnak az eseményekre. Ők nagyon szorosan ragaszkodnak a kitalált mondandójukhoz, a szokásos jelszavaikhoz. Kapnak médiaképzést is, és tudatosan igyekeznek semmi lényegeset sem mondani, hogy nehogy valami botrányt váltsanak ki. Órákig lehet velük beszélgetni úgy, hogy semmiről sem beszélgettek. Orbán nem csak jelszavakat hangoztatott: nagyon tisztességes volt, akár az erősségekről és gyengeségekről is nyíltan beszélt, és nem csak hülye vicceket mesélt, mint Boris Johnson, amikor beszélsz vele egy fél órát. 

Milyen volt a fogadtatása a Women vs. Feminism című könyvének?

Sajnos azt kell mondanom, hogy nem vettek róla tudomást. Persze megjelent róla egy-két recenzió, volt egy-két vita, de más semmi. A Guardian például meg sem fontolta, hogy recenzálja. Az Egyesült Királyságban egyre inkább az a helyzet, főleg a baloldalon és a feministák között, hogy ha nem értenek egyet veled, és kritikát fogalmazol meg feléjük, egyszerűen nem foglalkoznak veled, nem bocsátkoznak vitába, nem hívnak meg, hanem ignorálnak, és remélik, hogy feladod. Ezzel együtt voltak, akik botrányosnak találták a könyvemet, mivel azt állítom, hogy a feminizmus áldozatnak állítja be a nőket: kevesebbet keresnek, mint a férfiak, nem haladnak előre ugyanúgy a ranglétrán, mint a férfiak, a szexuális erőszak veszélye leselkedik rájuk. Szerintem

Ha ezt kétségbe vonod, akkor azt veszed el tőlük, ami miatt különlegesek, és ami a tekintélyüket biztosítja. Egyesek felháborodnak és azt mondják: hogy mondhatod, hogy nem vagyok áldozat, mikor az vagyok?

Szóval az ön könyve valamiféle baráti tűz, belülről jövő kritika?

Igen, merem remélni, hogy az. Szerintem nem szerencsés, ha a lányok úgy nőnek föl, hogy állandóan azt hallják, az egész világ ellenük van. Már csak azért sem, mert nem ez a valóság. Nagy-Britanniában minden ajtó nyitva van előttük, főleg a középosztálybeli nők előtt, akik iskolába, egyetemre járnak, konferenciákon adnak elő, és fényes karrier áll előttük. A politikai pártok kvóták segítségével pozitívan diszkriminálják a nőket. 

Mikortól kezdve tartja problémásnak a feminizmust, mikor tért el a „jó útról”?

Párhuzamosan két dolgot kell figyelembe venni. Az egyik, hogy valóban voltak idők, akár még évtizedekkel ezelőtt is, amikor a nőknek nem voltak olyan lehetőségei, mint a férfiaknak. Én 1992-ben mentem egyetemre, és volt az első év az Egyesült Királyságban, amikor több nő ment egyetemre, mint férfi. És

Szóval valami történt a nyolcvanas évek és a kilencvenes évek eleje közt.

Van ma olyan feminista irányzat, amivel azonosulni tud?

A Women vs. Feminism 2016-ban még írtam, s 2017-ben jelent meg, és akkor nagyon kritikus voltam az egész feminizmussal kapcsolatban. Ha ma írnám, egy picit megengedőbb lennék, és picit kevésbé kritikus. Azért, mert például szemben az új-zélandi vagy épp kanadai társadalommal, mi, britek kevésbé adtuk meg magunkat a transznemű mozgalomnak. És ez azért is van, mert az amúgy megosztott feministák egy csoportja, a genderkritikus feministák ott voltak ennek a harcnak a frontvonalában. Nevetségessé tették őket és inzultusok érték őket, de én nagyon hálás vagyok nekik. A női lét ugyanis biológiai értelemben is jelent valamit.

És ugyan nem feltétlen értek mindenben egyet a genderkritikus feministákkal sem, de ezekben az alapvető dolgokban igen: nem lehet egyszerűen ignorálni a biológiai valóságot. Nélkülük talán mi is oda jutottunk volna Nagy-Britanniában, hogy a meghatározó álláspont az volna, hogy a gender az csak identitás, az vagy, aminek érzed magad. 

Megnyerhető a csata a transzmozgalommal szemben?

Pár fontos csatát már megnyertünk, de nem mondanám, hogy a nyertünk a háborúban is. Nagyok a különbségek a nemzedékek között abban a tekintetben, hogy miként közelítik meg a kérdést. A transznemű mozgalom ellen küzdő feministák középkorúak és idősek, a fiatalabbak viszont jobban hajlanak elfogadni azt a nézetet, hogy a nem csak identitás kérdése. Azt a hashtaget használják Twitteren, hogy #bekind, azaz „légy kedves”, és ha azt mondod neki, hogy a biológiai nemed határoz meg, akkor azt fogják válaszolni, hogy ez sértő. Szóval

Szóval nem vagyok benne biztos, hogy minden jól fog menni a jövőben is. De fontos csatát nyertünk a sportot és az útleveleket tekintve is. Már az, hogy viták vannak ezekben a kérdésekben, jónak számít. 

Mikor kezdődött ez az egész transzőrület?

Valamikor 2016-2017 körül. Ha ma írnám a könyvet, akkor az elejére tennék egy olyan fejezetet, hogy Mi a nő? A mostani első fejezet a Mi a feminizmus? Annak definiálására szükség volt, hogy a mi a feminizmus, de akkoriban eszünkbe nem jutott az, hogy definiálni kéne, hogy mi teszi a nőt. De sajnos öt év alatt teljesen megváltozott az agenda. 

Mintha egy szokatlan szövetség bontakozna ki konzervatívok és régimódi feministák között, szóval azok között, akik elfogadják a biológiai valóságot, a transzmozgalom törekvéseivel szemben. 

Ez abszolút így van az Egyesült Királyságban is. És ez jó dolog, mert meghaladja az eddigi ideológiai kategóriákat, jobb- és baloldal politikai szembenállását. Sok ilyen kategória amúgy is kiüresedett már vagy erőltetetté vált. 

Ki tud bontakozni valamiféle komoly ellenállás?

Április végén jelenik meg a következő könyvem: az lesz a címe, hogy How Woke Won, azaz Hogyan győzött a woke ideológia? Ebből már kitalálható, hogy úgy látom: a főleg faji és nemi kérdésekkel foglalkozó

Ez az ideológia specifikus szókészletet használ, s ezzel is megkülönbözteti az ezt értő kulturális elit tagjait az „elborzasztó” tömegektől. Ez nagyon megosztó. Ezért ellenzem a kritikai fajelméletet is és annak iskolai tanítását: mert rendkívül megosztó, mivel egymás ellen fordítja az emberek faji alapon. De a jövő az jövő, amit még meg kell írni. Pár év alatt nagyon sok minden meg tud változni. Vegyük csak a Brexitet: a népszavazás után azt hittem, valahogy találnak rá módot, hogy mégsem lépjen ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból, kiírnak egy új népszavazást, vagy ilyesmi. De hála az égnek nem ez történt. Szóval attól még, hogy most épp a woke a kulturális elit meghatározó ideológiája, attól még ez változhat, és lehet másképp a jövőben. 

S van elég ember, aki elég bátor kiállni a woke és a transzmozgalom ellen?

Szerintem a bátorság a legfontosabb erény ilyen időkben, és bátorítanunk kell egymást is a kiállásra. 

Itthon lesz egy gyermekvédelmi népszavazás. Ennek kapcsán vita van arról, hogy a genderkérdés csak a kormány politikai kreálmánya, vagy valódi veszély. Ön mit gondol?

Nagy-Britanniában sokat beszélünk az iskolában nemekről, szexualitásról. Minden korosztály számára kötelező a „Szex és párkapcsolat” óra látogatása. Nagy-Britanniában nagy hagyománya van az iskolai egyenruhának. Sok iskola kitalálta, hogy ezentúl gendersemleges egyenruhái lesznek. Ez politikai állásfoglalás, ráadásul azt üzeni a diákoknak, hogy a fiúnak és lánynak lenni vitás dolog. A tiltás nem biztos, hogy a legjobb dolog. A legjobb helye a nemiségről szóló tanulásnak a biológiaórán van. Amikor hozzákapcsolják a „párkapcsolat” kérdését, akkor értéktelítettebbé válik, és könnyebben beférkőzik az órára az értékítélet.

Szerintem senkinek nem kellene formálisan párkapcsolatra tanítania a gyermekeket az iskolában. Látják ők maguk körül, miként működnek az emberi kapcsolatok, látnak jó és rossz példákat. Nem szeretek dolgokat teljesen betiltani. A nyolcvanas években volt egy törvény, ami teljesen betiltotta a szexualitás tárgyalását az iskolában, és voltak negatív következményei. A brit kormány nemrég úgy szabályozta a kérdést, hogy különbséget kell tenni tények és elképzelések között, és lehet genderideológiát tanítani, de csak mint egy megközelítést a sok közül. Megbeszélni jó dolgokat a tanár által felügyelt módon,

Valódi veszély, hogy a gendermozgalom és a genderideológiát elfogadó intézményrendszer szülőellenessé válik?

Az Egyesült Királyságban

A tanároktól elvárják, hogy úgymond kompenzálják  a szülői nevelést, főleg a szex és párkapcsolatok terén. A szakértők mindent meg akarnak mondani, mintha a szülők tudatlanok lennének, a legapróbb részletekig szabályozni szeretnék a családok életét. Mit esznek, mit mikor csinálnak… A szülői mivolt egyik legfontosabb aspektusa az, hogy biztosnak kell lenned a saját szülői tekintélyedben. De mindaz, amit említettem, aláássa a szülői autoritást. 

Elkerülhető, hogy az egész genderkérdés ide, Magyarországra is megérkezzen, vagy elkerülhetetlen?

Globalizált világban élünk,

minden, amit a gyerekek néznek a hálószobában is. Szóval nem lehet kívül tartani Magyarországon sem ezt, sőt már itt is van. De minél inkább felvállalják a nemzeti identitásukat, a saját értékeiket, s bíznak magukban, mind az egyének, mind a családok, a közösségek és a nemzet szintjén, annál jobban ellen tudnak állni.

Nekem három gyermekem van. A lányom is fent van Instagramon, de nem szippantja be, amit ott lát, olvas, mert tudja, kik vagyunk és miként élünk, és nem dől be a közösségi médiában szembe jövő dolgoknak. Az a reményem, hogy mivel érzékeny az értékekre, képes kiállni magáért. Sajnos az iskolákban értékek tekintetében vákuum uralkodik, amit az olyan, külső befolyásoló tényezők töltenek ki, mint a Tiktok és társai, és a hatásuk áthatóbb lesz. Ezzel kell szembemenni. 

Mi a benyomása az MCC Summitról?

Az MCC Summit nagyszerű! Először vagyok Magyarországon, és már sajnálom, hogy korábban nem jártam errefelé. Budapest gyönyörű és barátságos város! Ami nagyon megérintett, az az a spirituális és intellektuális szabadság, ami az MCC-konferencia jellemzője volt, ami Nagy-Britanniában már nem létezik. Régóta járok konferenciákra és mögöttem van húsz évnyi egyetemi karrier, és a konferenciákon nagyon óvatosan kell fogalmazni, hogy ne mondjunk semmi ellentmondásosat, vigyázva kell megválasztani a szavainkat, és gyakran nem mondjuk ki, amit valójában gondolunk. Szóval az MCC-konferenciában az a csodálatos, hogy

és ez nagyon fontos, mivel ha nem beszélhetünk szabadon, akkor nincs lehetőség eszmecserére, vitára sem. 

***

Joanna Williams kötetei:

Consuming Higher Education: Why Learning Can’t Be Bought (A felsőoktatás fogyasztása: miért nem lehet megvenn a tanulást? Bloomsbury, 2012);  Academic Freedom in an Age of Conformity (Egyetemi szabadság a konformitás korában, Palgrave Macmillan, 2016); és Women vs Feminism (A Nők a feminizmussal szemben, Emerald, 2017). Utóbbiról kétrészes ismertetőt írtunk, mely itt és itt olvasható. Joanna Williams rendszeres szerzője a The Sun, a The Daily Mail, a The Telegraph, a The Spectator, a The Guardian, a The New York Post és a The American Conservative című lapoknak. 2022 februárjában az MCC Summit vendége volt. Az egyik beszélgetésről, amiben részt vett, itt olvashatja tudósításunkat. Honlapja itt érhető el.

Fotók: Mátrai Dávid