Arra a kérdésre, hogy lehet ezzel együtt élni, azt válaszolta: ki kell irtani a fejből.
Úgy tudok erről beszélni, mintha egy barátommal, egy harmadik féllel történt volna meg. Igen, ez hátrány, nem tudok elmenni tárgyalni, bárki beüti a netre, hogy Mol és Hernádi, kijön ez az ügy, de ahol én dolgozom, tudják, hogy csak rosszkor voltam rossz helyen – tette hozzá.
A vállalatvezető ellen egy Interpol-körözés is érvényben van, Magyarország viszont nem adja ki Hernádit, mert a Fővárosi Törvényszék ítélete szerint Horvátországban nem biztosított a fair eljárás. A vállalatvezető szerint egyébként bár Horvátország annyiban jogállam, hogy megvannak a megfelelő intézményei, tartanak választásokat, de a horvát jogrendszer az uniós lista alján van. Hernádi a körözés miatt így most nem utazik, ugyanis külföldön bárhol lekapcsolhatják.
Alaposabban kell dokumentálni
Felidézte azt is, Magyarországon is lefolytattak egy féléves nyomozást az ügyben, ami szerinte elég alapos volt. „Azt mindig elfelejtjük, hogy az ügyészségnek kutya kötelessége feltárni nemcsak azokat a bizonyítékokat, amik valaki ellen, hanem azokat is, amik valaki mellett szólnak, és ezeket számba véve megállapították, hogy ilyen bűncselekmény nem történt meg” – fogalmazott. Hernádi az ügyből tanulságként azt vonta le, hogy az érzékeny tárgyalásokat sokkal alaposabban kell dokumentálni, és akkor hiába van az ember rosszkor rossz helyen.