A magyarság kialakulását a magyar nyelv önállósulásától számíthatjuk – hangsúlyozza Klíma László nyelvész, régész, aki lapunknak adott interjújában megerősíti a finnugor nyelvrokonságot, és beszél a genetikai vizsgálatok jelentőségéről is. Szó esik a nyelvészet lehetőségeiről a magyar őstörténet-kutatásban és egyes történészek szakmaiatlan megnyilvánulásairól is nyelvészeti kérdésekben. Interjúnk.
Klima László (1957) nyelvész, régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékének munkatársa. Miután az elmúlt hónapokban górcső alá vettük a magyar őstörténetet régészeti és genetikai szempontból, most a nyelvészet oldaláról közelítettünk.
***
Milyen lehetőségeket rejt visszautazni a magyar őstörténetet megelőző időkbe a régészet és a nyelvészet eszközeivel?
Az említett időszak régészeti vizsgálata adatokkal szolgálhat annak a kulturális közegnek a megismeréséhez, amelyben a magyarság elődnépessége élt. A nyelvészet pedig információkat ad a magyar nyelv kialakulása előtti nyelvi állapotokról, jellemezni tudja azokat a nyelvi fázisokat, amelyek megelőzték a magyar nyelvet. Röviden: tájékozódhatunk azokról a nyelvi és kulturális folyamatokról, amelyek oda vezettek, hogy kialakult a magyar nyelv és nép.
Milyen aktuális feladatokat lát az előrelépéshez a nyelvészet terén?
Elsősorban az ugor nyelvi egység szétválásának, a magyar nyelv kialakulásának időpontját kellene pontosabban meghatározni. Ezzel tudna hozzájárulni a nyelvészet a magyarok történetének a kutatásához. Ezen a téren a finnugristák és a magyar nyelvtörténet kutatóinak együttműködésére is szükség lehet,
Az őstörténeti társtudományok közös feladata a magyar őstörténet kutatásában a dél-uráli, nyugat-szibériai térség kutatása, a baskír‒magyar kapcsolatok kérdéskörének áttekintése, és általában a magyarság sztyeppei-erdőssztyeppei nomád, avagy félnomád kultúrkörbe való betagozódásának tanulmányozása.
Az Irtis, Tobol és Isim folyók elhelyezkedése (Kép forrása: Facebook)
Milyen eredmények várhatók a témában?
A régészet óriási előnye a nyelvészettel és a történettudománnyal szemben, hogy adatbázisa folyamatosan bővül, míg új nyelvi és történeti adatok (pl. nyelvemlékek, történeti források) ma már csak elvétve bukkannak fel. Minket leginkább Nyugat-Szibéria őstörténete érdekel.
Ez a dél-uráli leletanyag pedig nyugat-szibériai gyökerekkel rendelkezik. Számunkra tehát Nyugat-Szibéria vaskori és bronzkori régészeti kultúráinak a tanulmányozása alapvető fontosságú a magyar nép és nyelv kialakulásának megértése szempontjából. Azt látjuk, hogy ezen a területen a bronzkorban és a vaskorban erős kulturális keveredés zajlott a dél felől érkező népességek és a helyiek között. E kapcsolatrendszer tanulmányozása évtizedek óta zajlik, de még sok újabb régészeti adatra van szükségünk.
Beszélhetünk magyarságról 6-8 ezer évvel ezelőtti folyamatok kapcsán?
A magyarság kialakulását a magyar nyelv önállósulásától számíthatjuk. Az önálló nyelv az önálló népiség legfőbb kritériuma. Ennek datálására a nyelvészetnek csak becslései vannak. Benkő Loránd szerint például a honfoglalás idején a magyar nyelv jó kétezer éves volt, és megállapította, hogy a magyar az egyik legrégebbi európai nyelv. Róna-Tas András a hangváltozások relatív kronológiája alapján azt feltételezte, hogy az ugor alapnyelv Kr. e. 3000 és 2000 között bomlott fel. Kiss Jenő 2017-ben megjelent összefoglalásában azt írta, hogy a magyar a legidősebb finnugor nyelv. Honti László szerint Kr. e. 1200 körül szűnt meg az ugor nyelvi egység. Abban nagyjából konszenzus van, hogy a nyelvi egység megszűnése nem egyik pillanatról a másikra következett be, hanem kb. 500 éves folyamat volt. A magyar nyelv kialakulásának datálásában tehát a két szélső álláspont: Kr. e. 3000‒2500, illetve Kr. e. 1200‒700. Vagyis összefoglalva: 6‒8 ezer évvel ezelőtti folyamatok kapcsán nem beszélhetünk magyarságról, magyar népről.
Klima László
Hogy alakulhattak ki az ősnyelvek, vagy éppen a magyar nyelv?
Az ősnyelvek, például az uráli alapnyelv kialakulásáról nem sokat tudunk, legfeljebb különböző modelleket állíthatunk fel. Elképzelhető az is, hogy az uráli alapnyelv (vagy az indoeurópai vagy bármelyik másik) az adott közösség első, nyelvnek nevezhető kommunikációs eszköze volt, és egy olyan fajta kifinomult jelrendszerből alakult ki évezredek folyamán, mint amilyennel a legfejlettebb emlősállatok rendelkeznek. És az sem kizárt, hogy a nyelvcsaládok alapnyelvei kisebb közösségek már kialakult nyelveinek egymásra hatása során jöttek létre. A több ezer évvel ezelőtti nyelvi folyamatokra csak a nyelvemlékek és a mai nyelvek tanulmányozásából tudunk visszakövetkeztetni.
A nyelvek kialakulásánál, nyelvek változásainál egyrészt számolnunk kell a nyelvek belső fejlődésével, valamint külső hatásokkal. A külső hatások esetében gondolhatunk a személyes kontaktusokra, például a vegyes házasságokra, az idegen eredetű rabszolgák megjelenésére a közösségben, a határ menti érintkezésre, háborúkra, kereskedelmi kapcsolatokra, egyes közösségek, népek áttelepülésére.
Például kisebb konfliktusokra tudunk következtetni olyan sírokból, amelyben olykor több ember nyugszik eléggé összevissza, hevenyészetten eltemetve, egyikük-másikuk csontjai között nyílcsúcsokat is lehet találni. Sejtjük, hogy itt valami nem békés találkozás zajlott. De hogy utána történt e békekötés, és egyáltalán az ilyen jellegű kapcsolatok hogyan hatottak a konfliktusba keveredett közösségek nyelvére, azt nem tudjuk. Hiszen azt sem tudjuk, hogy egyáltalán milyen nyelven beszéltek.
A kultúrák vándorlásával, az etnikumok ütközéseivel mi a helyzet?
A közösségek nyelvét is befolyásoló nagyobb horderejű eseményeket valószínűsíthetünk régészeti kultúrák kialakulása, eltűnése és vándorlása alapján. Eurázsia északi régióiban például a déli irányból érkező kulturális hatások és akár konfliktusokat is hozó etnikai érintkezések befolyásolták, olykor megváltoztatták az erdőövezetben egykor élt közösségek életét. A bronzkor hajnalán dél felől a Volga-vidéket a fatyjanovói és a balanovói régészeti kultúrák népessége érte el, a Dél-Urál területére és Nyugat-Szibériába pedig a szintastai régészeti kultúra népessége hozta el a lótenyésztés ismeretét, és a szintastai emberek készítettek a világon először harci szekereket is.
Csak sejtjük, hogy ők valamilyen indoeurópai típusú nyelvet vagy nyelveket beszéltek. Az ugor nyelvekben (a magyarban, a hantiban és a manysiban) például közös indoeurópai eredetre vezethető vissza a szekér jelentésű, szó és ugor kori a lótenyésztés néhány szakkifejezése is. Ezek alapján arra gondolhatunk, hogy a szintastai népességgel való érintkezés idején a magyar nyelv még nem önállósult.
Irtis folyó (Kép forrása: Facebook)
Hogyan tudjuk követni, modellezni a nyelvi fejlődést?
A történeti nyelvészek a nyelvemlékek és a nyelvjárások tanulmányozásából következtetnek. Az 1055-ben íródott latin nyelvű tihanyi alapítólevél híres magyar nyelvű sora ‒ Feheruuaru rea meneh hodu utu rea ‒ például elárulja, hogy a magyar nyelvből azóta eltűntek a tővégi magánhangzók és egyes névutók (pl. a ’rea’) raggá váltak. A nyelvek nyelvcsaládokba sorolásánál a történeti nyelvészet módszere a szabályos hangmegfelelések felismerése és rendszerbe foglalása. A hangmegfelelések segítségével rekonstruálható a rokon nyelvek közös alapnyelvének szókincse, hangrendszere és nyelvtani szerkezete. Ez elég bonyolult tudomány és a kívülállók számára módszerei nehezen is érthetők.
ezekkel lehet leginkább megvilágítani a nyelvrokonság lényegét.
Mit tud kezdeni a nyelvészet a földrajzi környezet meghatározásával?
Csak társtudományokkal együtt vállalkozhatunk nyelvek térben és időben való elhelyezésére. A nyelvcsaládok nyelveinek közös eredetű szavai ‒ állat- és növénynevek ‒ utalhatnak arra a környezetre, ahol a nyelvcsalád alapnyelve létezett (lásd az uráli őshaza lokalizálására tett kísérleteket). Nem rokon nyelvek esetében is vizsgálható, hogy a közös eredetű állat- és növénynevek milyen földrajzi környezetre utalnak, hol élhettek együtt a vizsgált népek (lásd Róna-Tas András elméletét a Don-kubáni magyar őshazáról). Ezzel a kérdéskörrel a nyelvészeti paleontológia foglalkozik.
Egyre többen mondják, hogy a nyelvtörténet és a néptörténet eltérő fogalmak és nem moshatók össze. Például nincsenek finnugor népek, csak finnugor nyelvű népek, tehát az etnikai rokonság és nyelvrokonság nem ugyanaz. Egyetért ezzel?
Itt pontosítanunk kell, hogy miről is beszélünk. Az őstörténeti társtudományoknak a saját tudományukból kell levonniuk a maguk következtetéseit, és azok csak a saját tudományterületükre vonatkoztathatók. Például Belső-Ázsia felé mutató genetikai adatokkal nem lehet cáfolni a magyar nyelv finnugorságát, miként a finnugor/uráli nyelvcsalád létezését bizonyító nyelvészeti adatokkal sem lehet cáfolni a Belső-Ázsia felé mutató genetikai adatokat. A nyelvtörténetet és a néptörténetet tehát nem ugyanazok a tudományágak kutatják, és ezen tudományágak művelőinek nem az a dolguk, hogy a másik őstörténeti tudomány állításait cáfolják. A cél a különböző tudományok eredményeinek összehangolása.
Egy nép életében a nyelvi, a kulturális és a genetikai változások olykor párhuzamosan zajlanak, olykor elkanyarodnak egymástól, néha találkoznak, stb. E folyamatok eltérő útjait mutatja, hogy a mai magyarság genetikailag a szomszédos indoeurópai nyelvű népekkel áll a legszorosabb kapcsolatban. Ez az elmúlt ezer év magyar történelme alapján érthető. Ugyanakkor az elmúlt ezer évben nyelvünk ugyan beépített idegen hatásokat, idegen szavakat, de alapjaiban nem változott.
A genetikai adatok szerint az emberiség történetében már a legkorábbi időktől folyamatos volt a genetikai keveredés, ez érvényes az uráli, finnugor, ugor nyelvi fázisra is.
mert egyelőre csak a nyelvrokonságra látunk rá bizonyosan. A kulturális rokonság már nehezebben meghatározható, a régészeti kultúrák emlékeiből csak szerencsés esetekben vonhatók le adatok etnikai csoportok, népek történetére, és a genetikai adatok sem árulják el, hogy az elemzett mintákhoz tartozó ember milyen nyelven beszélt.
A 19. század végén tudományos szempontból eldőlt a magyar nyelv uráli eredete. A legújabb kutatások, szótárak, nyelvészeti munkák alapján erősödött vagy gyengült ez a kép? Hogy áll a modern uralisztika?
A 20-21. században zajlott és ma is zajló kutatások nem gyengítették meg a magyar nyelv uráli (finnugor és szamojéd) nyelvcsaládba való tartozásának tételét. Napjainkban a nyelvészeten belül csak a történeti nyelvészet módszereit nem értő, a nyelvtudomány más területeit művelő (és művelt) kutatók fogalmaztak meg ellenvéleményeket az uráli nyelvcsaláddal és a magyar nyelv eredetével kapcsolatban, például Mario Alinei és Marácz László.
ennek immár két évszázados hagyománya van nálunk.
A történeti nyelvtudomány művelői körében általánosan elfogadott az uráli nyelvcsalád létezése. A modern uralisztika igyekszik finomítani az eredményeken, folyamatosan fejlődik, ha szükséges, egyes állításokat korrigál, de az alap, az uráli nyelvcsalád létezése tudományosan bizonyított. A finnugor nyelvek összehasonlító történeti vizsgálata mellé felzárkózott ezen nyelvek tipológiai vizsgálata, osztályozása is. A nyelvészek szeretnének arról is adatokat kapni, hogy az egyes finnugor nyelvek a kialakulásuk utáni időszakban hogyan hatottak egymásra és milyen kölcsönös viszonyban álltak.
Az egyes magyar történészek által a magyar nyelv finnugor eredetével és a finnugor nyelvrokonsággal szemben megfogalmazott ellenvéleményeket a nyelvészek nem tudják értelmezni, hiszen ezek
Számomra egyszerűen felfoghatatlan, hogy ezek a történészek miért nyilvánulnak meg nyelvészeti kérdésekben.
Úgy tudom, a Pázmány Péter Tudományegyetem októberben induló projektjében nagy hangsúlyt helyeznek a nyelvek és az egyes nyelvek beszélői közti kapcsolatok feltérképezésére. Mi ennek a kutatási iránynak a célja?
Napjaink nyelvtudományában vezető téma a kétnyelvűség és a nyelvváltás tanulmányozása. Meg kell vizsgálnunk, hogy az ezen a téren elért eredmények mennyire hasznosíthatók az őstörténet-kutatásban. Reméljük, hogy a mai nyelvi változások analógiaként használhatók, általuk elképzelhetők és valószínűsíthetők az alapnyelvek kialakulásához és bomlásához vezető nyelvi folyamatok. Szeretnénk összegyűjteni azokat az adatokat, amelyek egy közösség vagy nép nyelvváltásának folyamatáról szólnak. A magyar őstörténet-kutatás csak egy példát ismer: a bolgárok a Balkánra érkezve rátelepültek a szlávokra, és elvesztették török típusú nyelvüket. És ebből az egy példából a tudós kollégák csak egyetlen egy dologra tudnak következtetni, arra, hogy a szlávok voltak többen, ezért „győzött” az ő nyelvük.
Másképpen is történhetett?
Persze. Sok más példa mutatja, hogy
a nála nagyobb létszámú népességnek (lásd Dél-Amerikában a hódító portugálok és spanyolok esetét). Arra is látunk példát, hogy valami keveréknyelv jön létre: az őslakók csak a hódítók nyelvének egyszerűsített változatát használják saját nyelvük szavaival keverve, és ehhez alkalmazkodva a hódítók is nyelvük lebutított változatát használják az őslakókkal való érintkezésben. Ilyen típusú, ún. pidgin nyelveket nemcsak Afrikából és Ázsiából ismerünk. A 18‒19. században az Északi-Dvina torkolatába áruért érkező angol hajósok és a helyi orosz nyelvű népesség a solombala-english nyelvet használta társalgásra. Szolombala sziget neve egyébként két lapp szó összetételéből alakult ki, tehát a finnugor eredetű őslakosság volt a névadó.
Mire lehet jó a kétnyelvűség tanulmányozása?
A népek és nyelvek találkozása során egyes emberek teljesen kétnyelvűként élik életüket, már a szülői házban két nyelvet sajátítanak el. Ennek a folyamatnak a megismerése is nagyon tanulságos lehet. Kutatásra érdemes az is, hogy egy kétnyelvű ember hogyan keveri a kommunikációja során a két nyelv elemeit. Mert keveri. Ha az egyik nyelven éppen nem jut eszébe valami, akkor a másik nyelvből kölcsönöz szót vagy nyelvtani elemet. Erre példa az úgynevezett tükörfordítások létezése. A magyar nyelvben két elnevezés is van egyetlen halfajra, a süllő és a fogas. Napjainkban azt a meghatározást találjuk az interneten, hogy „a másfél kilósnál nagyobb példányok népies neve fogas, az ennél kisebbeké süllő”. Holott a két név tökéletesen ugyanazt jelenti: a süllő egy fogas jelentésű török szóból ered, vagyis tükörfordítás.
A turkológusok figyelnek arra is, hogy a magyar nyelvbe a jövevényszavak mellett érkeztek-e más nyelvi elemek a török nyelvekből, tudunk-e következtetni esetleg a honfoglalás előtti magyarság részleges kétnyelvűségére. A példák összegyűjtése segíthet megérteni azt a valóban különös jelenséget, hogy évezredek viharai és megpróbáltatásai ellenére a finnugor eredetű magyar nyelv a mai napig él és köszöni jól van.
Európában kétféle Attila-kép létezett, az Árpádok nem voltak rászorulva Attilára, mint ősre, krónikásaink esetében pedig „ősvállalásról” beszélhetünk, nem „ősválasztásról” – mondja Szabados György.
A Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztály csapata tartott közösségi régészeti napot.
A források a hunokat nevezik hunnak és szkítának, az avarokat szkítának, hunnak és avarnak, végül a magyarokat szkítának, hunnak, türknek, ám a magyarokat nem nevezik avarnak – hangsúlyozza a kutató.
Eddig is minden jel erre utalt, az új tömegsír feltárásával nem igazán maradtak kérdések az 1526-os mohácsi csata helyszínével kapcsolatban, miközben a részletekről is egyre többet tudunk.
A neves régész-történész Kontos Gábor hun és avar Attilákról szóló, érdekes elméletére válaszolva többek között kifejti: Attila a germán kultúrában lényegében pozitív hős, nem szörnyeteg! Első rész.
A kazár-bizánci kapcsolatok miatt megkerülhetetlen a Krím szerepe őstörténetünkben, az etelközi magyarságnak is nyoma van a félszigeten – árulja el egy hiánypótló könyv szerzője.
Nem tudjuk, hogy egyáltalán létezik-e tényleges, konkrét magyar javaslat a tűzszünetre.
A döntés akár az Orbán Viktor fémjelezte Patrióták Európáért és a szintén jobboldali Európai Konzervatívok és Reformerek jövőbeli egyesülését is eredményezheti.
