Wittner Mária is szerepel a lappangó PC-diktatúráról szóló új amerikai könyvben

Kommunista diktatúra Amerikában? Ugyan már! Az lehetetlen! Mégis valami ilyesmire veszélyére figyelmeztet Rod Dreher konzervatív publicista új könyve, a Live Not By Lies – A Manual for Christian Dissidents (Ne élj hazugságban – Útmutató keresztény disszidenseknek). 

Persze Dreher nem egy klasszikus diktatúra kiépülésétől tart, és nem is a klasszikus kommunizmustól fél. Hanem a szélsőbaloldal puha, láthatatlan, politikailag korrekt diktatúrájától, melynek kiépítői a társadalmi igazságosság bajnokai, ideológiája pedig az SJW-ideológia, a woke-izmus, a kritikai elméletek. Ez a fajta véleménydiktatúra ugyanis egyre sűrűbbre szövi hálóját a közéletben, a közbeszédben és az egész amerikai társadalomban. 

Rod Drehernek egy cseh orvosismerőse mesélte még 2015-ben, hogy a kommunista Csehszlovákiából disszidált édesanyja arra panaszkodik, hogy

Példaként említett egy indianai pizzériát, aminek protestáns keresztény tulajdonosa nem hajlandó ételt szállítani helyet azonos nemű párok egybekelésére. A pizzériát számos fenyegetés érte emiatt, a Twitteren pedig valaki arra szólított fel, hogy gyújtsák fel a helyet. A pizzériát üzemeltető család elköltözött.

Ezután Rod Dreher számos közép-európai emigránst és ellenállót keresett fel mind Amerikában, mind hazájukban. Köztük magyarokat is – egyikük Wittner Mária.

„Vajon ők is azt gondolják, hogy az amerikai élet valamiféle puha totalitarianizmus felé halad? Mindannyian azt mondták, hogy igen – gyakran nyomatékosan” – írja Dreher. 

Miben áll mindez? „Az utópikus progresszívek folyamatosan változtatják a gondolatok, a szólás és a viselkedés elfogadott szabályait.” És az ettől való eltérés megtorlása , az új tabuk megszegése „szélsőséges lehet, beleértve a megélhetésed elvesztését és a reputációd tönkretételét örökre”. Az emberek „örökre páriák lesznek, ha politikailag inkorrekt véleményüknek adnak hangot”. A sokszínűség, befogadás és egyenlőség és más egalitárius jelszavak álruhájában

Dreher egy Horvátországból Pozsonyba költözött pap, Tomislav Kokalović példáját mutatja be először, aki a szemináriumban a Szovjetuniót tanulmányozta, majd a szlovák bábállamban élte át a világháborút. Kokalović, minthogy ismerte a totalitárius diktatúrák természetét, jól látta, hogy miként igyekszik a kommunizmus átmosni a csehek és szlovákok agyát is. A karizmatikus közösségi vezető jelszava az volt: „Láss, ítélkezz, cselekedj!” (See. Judge. Act.) Hogy mindez mit jelent? „Látni azt jelenti, hogy tudatában vagyunk a minket körülvevő valóságnak. Ítélkezni annyit tesz, hogy józanul felismerjük ennek a valóságnak a jelentését annak fényében, amit igaznak tartunk, főleg a keresztény tanítás által. Miután levontuk a következtetést, azután pedig úgy cselekszünk, hogy elutasítsuk a gonoszt.”

Dreher szerint ma Amerika a totalitarianizmus előtti állapotban van. Ezt a társadalom atomizációja készítette elő, hozzájárul a hierarchiákba és intézményekbe vetett hit csökkenése, és az élet minden részletének átpolitizálása, melyet jól kifejez a feminista jelszó: „a személyes egyben politikai”. Ennek következtében „a baloldal egyre jobban átideologizálja a magánéletünket”. 

A szellemi háttér a posztmodern kor és annak filozófiája, valamint az, hogy a „terapeutikus ember” korában élünk. A „terapeutikus ember” (Philipp Rieff szociológus kifejezése) az önkifejezést tartja a boldogság forrásának, és ez a modern-posztmodern kor sajátossága. Ez kényelemközpontúsághoz és a hagyományos erényközpontúság meggyengüléséhez vezet. A terapeutikus kultúra számára a szenvedésnek nincs értelme, és az igazságért vállalt szenvedés elképzelése nevetségesnek tűnik. 

Dreher idézi Czesław Miłosz Rabul ejtett értelem című munkáját is, amiben a kommunista rendszerhez igazodó értelmiségieket Miłosz ketmanként írja le. A ketman egy perzsa szó, mely azt a gyakorlatot jelenti, amikor valaki kifelé máshogy viselkedik, mint ahogy befelé gondolkodik. Ez az állapot meglehetősen meg tudja viselni a lelket hosszú távon, mentális torzulásokhoz és behódoláshoz vezet. Aki nem beszél a munkahelyén a világlátásáról, vagy mondjuk konzervatívként részt vesz a Pride-ünneplésben, miközben valójában nem értene ezzel egyet, az a ketmant gyakorolja. Csakhogy ebben aligha létezik megállás, egyre nagyobb alkalmazkodást követelnek a rezsimek. 

Dreher leírja az új puha diktatúra ideológiáját is, melynek a progresszió a vallása. Ennek elmélete a „kritikai elmélet”. A progresszió vallásának fő tézisei: az emberi lét központi tényezője a hatalom és annak használata; nincs olyan, hogy objektív igazság, csak hatalom van; az identitáspolitika megkülönbözteti az elnyomottakat az elnyomottaktól; az „interszekcionalitás” a társadalmi igazságosság bajnokainak ökumenikus hite; a valóságot a nyelv hozza létre. 

Mindez még

Emellett a technológiának köszönhetően – elsősorban az internetnek, az okostelefonnak és a közösségi médiának – folyamatosan meg tudnak minket figyelni. És persze manipulálni is tudnak minket: létre tudnak hozni fogyasztói igényeket, és a gondolkodásunkat is alakítani tudják. 

De hogyan lehet mindez ellen küzdeni? Dreher a kommunista blokk földalatti szervezkedéseit és ennek fő személyiségeit hozza fel példaként. A recept: az igazságot kell első helyre tenni; ápolni kell a kulturális emlékezetet; az ellenállás alapegysége a család; az ellenállás alapja a vallás; fontos a szolidaritás az ellenállók között, akkor is, ha mást vallanak a világról, például egyikük konzervatív katolikus, másikuk szekuláris liberális; és végül be kell vállalni a szenvedést. 

Meg kell tanulni a mainstreamen kívül, akár kissé partvonalra tolva élni, távol a zajtól. El kell utasítani a kettős gondolkodás kísértését. Sályi Tamás, a kötet egyik magyar szereplője például hangsúlyozza, hogy mennyire fontos az igazság és a történelem, a nemzeti kultúra továbbadása a gyermekeinknek. 

Az emlékezést nem csak a diktatúrák akadályozzák, hanem a modernitás is: „A modernitás lényege, hogy tagadja létezne bármiféle transzcendens történet, szokás, hit, amelyet az egyéneknek el kellene fogadniuk és alá kellene vetniük magukat. Modernnek lenni annyit tesz, hogy szabadok vagyunk és választunk. Hogy mit választunk, az nem számít; a lényeg a választás maga.

Csak az itt és most van, és az emberi vágy örök tüze. Volo ergo sum – Akarok, tehát vagyok.” 

Mindezzel szemben csak az emlékezet tudatos fenntartása segít, de emlékezni és meg kell tanulni. Dreher szerint a kisebbségektől sokat lehet tanulni, hiszen a modernitásban is egy kisebbség akar emlékezni, és az emlékezet fenntartása egyben harc a domináns renddel szemben is. Mindez azonban csak akkor megy, ha megfelelő példaképet állnak előttünk. A legfontosabb közösség pedig a család, de a keresztény kisközösségek modellje is igen hasznos. 

Dreher figyelmeztet: nem szabad attól félni, hogy a társadalom szemében furcsának tűnik az ember; és fel kell készülni a nagyobb jóért tett áldozatokra. Ez lehet nem olyan sikeres vagy sikertelen karrier, vagy bármi más. Tudatosítanunk kell, hogy egy szélesebb mozgalomhoz tartozunk. Szolgálnunk kell másokat, és vendégszeretőnek kell lennünk.

 Az ellenálláshoz túlértékelhetetlen, ha hiszünk a transzcendensben, és nem csak az érzéseinkért vagy a magánvéleményünkért állunk ki, hanem az objektív realitásért. „A hit annak bizonyítéka, hogy van igazi Igazság, valódi Valóság, és ez Isten határtalan szeretete.” Mindebben sokat segíthet az eszközeitől megfosztott földalatti egyház. Dreher figyelmeztet: az egyéni élvezetek maximalizálására berendezkedett társadalom nem fogja elviselni a kereszténység vallását, ami nem azt gondolja a jó életről, amit a PC-diktatúra. Ezért a szenvedést be kell vállalni, de épp a szenvedés ad személyes hitelt az ellenállásnak. Mindenesetre nem szabad elfogadni azt a tételt, hogy a vallás magánügy. És fontos a belső béke megteremtése, megtartása. 

Mindennek tudatában Dreher azt írja: törekvése megváltozott, már nem a kommunista rezsim áldozatait kereste, hanem az ellenállás hőseit. Ők azok, akik személyes példával jártak elől, és a vállalt kockázat, veszteség, szenvedés hitelességgel ruházta fel őket. Számukra a szenvedés a felszabadulás kezdete volt.

Wittner Mária, aki halálra volt ítélve 1956 után, és számos rabtársát kivégezték, azt mondja Rod Drehernek: megmondta a börtönőrnek, hogy hazudik. A bíró megkérdezte tőle: miért mondja, hogy a börtönőr hazudik? Wittner Mária azt felelte: „Mert fontos, hogy világosan beszéljünk.” A magyar hős következtetése az: „Végső soron azok, akik félnek, rosszabbul járnak, mint a bátrak.” 

Rod Dreher könyve méltó folytatása előző munkájának, a The Benedict Option: A Strategy for Christians in a Post-Christian Nation című kötetnek (melyet itt mutattunk be). Már csak a közép-európai és a magyar párhuzamok, megszólalók miatt is reméljük, hogy mihamarabb lefordítják magyarra.

A woke-izmusról itt olvashat. Arról már írtunk korábban, hogy a posztmodern paranoia miként falja fel az amerikai egyetemi világot (Így teszi tönkre az egyetemi szabadságot a lopakodó szélsőbal). Arra is rámutattunk, hogy éppen a társadalomtudományok világára egyre jellemzőbb a tudományosság bevett kritériumait a nyugati, fehér, heteró férfi hatalmi cselének tartó kritikai elméletek elfogadása, azaz abszurd módon az történik, hogy a módszertani objektivitást és a tudományosság címkéjét magának vindikáló közeg maga tagadja az eddigi tudományt (lásd például Kohán kolléga cikkét a kritikai fajelméletről és más kamutudományokról). Arról, hogy miként szorulnak ki a konzervatívok az egyetemi világból, itt olvashat.

Rod Dreher: Live Not By Lies – A Manual for Christian Dissidents. Sentinel, 2020.