Kína a klímakonferencia után a zöldtechnológia globális vezetőjeként pozicionálja magát, miközben egyre mélyebb függőségi viszonyokat épít ki. Az EU számára ez egyszerre jelent erősödő együttműködési kényszert és növekvő kockázatot.
Kína a COP30 klímacsúcs után egyértelművé tette: meghatározó globális klímapartnerként pozicionálja magát, miközben technológiai fölényével nélkülözhetetlen marad a fejlődő országok és Európa számára. Li Kao, a kínai delegáció vezetője, az ökológiai és környezetvédelmi tárca miniszterhelyettese hétfői, a hivatalos kínai média oldalain is megjelent nyilatkozatában olyan stratégiát vázolt fel, amely a multilateralizmus címszava alatt valójában Peking geopolitikai befolyásának kiterjesztését szolgálja.
A kínai megközelítés középpontjában
az eddig elért zöldtechnológiai dominancia további megerősítése áll, elsősorban a napelem- és akkumulátoriparban.
Peking azzal érvel, hogy olcsó és hatékony zöldtechnológiáival segítheti a globális dél országait a klímacélok elérésében, miközben szerinte a fejlett országok – különösen az Egyesült Államok – „egyoldalú” politikát folytatnak. Ez a narratíva ügyesen kihasználja az amerikai klímapolitika látványos visszaszorulását a Trump-adminisztráció döntéseit követően, Kínát pedig megbízható, kiszámítható partnerként mutatja be.
A kínai stratégia ugyanakkor nem korlátozódik pusztán a technológiaexportra, aktívan formálja a nemzetközi klímafinanszírozás és a kereskedelmi szabályok kereteit, többek között Indiával együttműködve. A dokumentumba beemelt kínai nyelvezet – mint például a „törekedjünk jobbra” formula – jelzi, hogy Peking immár képes a saját politikai diskurzusát nemzetközi normává tenni.
Ugyanakkor a nyilatkozat mindvégig kerüli a fosszilis energiahordozók közvetlen korlátozásának kérdését. Ez pedig „szószegés nélkül” lehetővé teszi az ázsiai nagyhatalom számára, hogy fenntartsa a belföldi szénalapú energiatermelését, miközben külföldön (is) a zöldtechnológia globális vezető erejeként lép fel.
E stratégiának a geopolitikai dimenziója különösen jelentős, Kína ugyanis ezzel a multilateralizmus zászlóvivőjeként állítja be magát az amerikai unilateralizmussal szemben, ami vonzó üzenet sok fejlődő ország számára. Ne feledjük azonban, hogy
Kína a klímatechnológia exportja révén hosszú távú függőségi viszonyokat épít ki világszerte,
amelyek könnyedén politikai befolyásra válthatók.
Európa és Magyarország számára a helyzet rövid távon hármas nyomást jelent. Először is finanszírozási kényszert, hiszen a fejlődő országok a gazdagabb államoktól várják a pénzügyi segítség nagy részét. Másrészt csökkenteni kellene az olcsó kínai zöldtechnológiától való függőséget, harmadrészt pedig mindezt úgy, hogy közben gyorsan és látványosan nő az EU ipari versenyképessége.
E stratégia megvalósítása mindhárom elemében szélmalomharcnak tűnik, mivel úgy kellene a klímafinanszírozást legalább háromszorosára emelni 2035-ig – ezt vállalták a COP30-on –, hogy közben az európai gazdaság gyenge, a beruházási környezet pedig kedvezőtlen a piaci kilátások és a finanszírozási költségek emelkedése miatt. Sőt, az európai fegyverkezési fókusz és annak hatalmas költségei is a zöldátállástól vonnak el forrásokat. Jelenleg súlyos gond, hogy a zöldátállás ugyan pörgeti a gazdaságot, de az EU-ban ez inkább napelemek és szélturbinák telepítését, az elektromos hálózat fejlesztését vagy kínai akkukat tartalmazó elektromos járművek összeszerelését takarja – azaz
a valódi „zöldnyereség" jórészt Kínában csapódik le.
Hosszabb távon tehát a gyorsuló zöldátmenet és a technológiai transzfer igazi kétélű fegyver, nem véletlenül fokozódnak a kereskedelmi feszültségek nemcsak az USA–Kína-, de a Kína–EU-relációban is. A végeredmény: Kína a következő évtized klímapolitikájának és zöldgazdaságának egyre megkerülhetetlenebb szereplőjévé válik, ami Európának rövid távon segít, de hosszabb távon súlyos stratégiai és függőségi kockázatokat hordoz. Ezáltal létrejön egy olyan globális klímapolitikai színtér, amelyben Kína a következő évtized teljes mértékben megkerülhetetlen zöldszereplője lesz. Európa számára ez egyszerre jelent együttműködési lehetőséget és súlyos stratégiai kockázatot: miközben a kínai technológiára szükség van a klímacélok eléréséhez, a túlzott függőség geopolitikai zsarolhatósághoz vezethet.
Kapcsolódó:
Indonéziában, a Fülöp-szigeteken és Üzbegisztánban járt Frank-Walter Steinmeier német államfő, ahol szakképzett munkaerőt keresett hazája számára.
A magyar emberek egy átlátható, hatékony és működő országot szeretnének – ezt bizonyítja az áprilisi, elsöprő erejű választási győzelem.
Közeleg az első igazi erőpróba, most bizonyíthat Magyar Péter és a Tisza Párt.
Aki lenézi az ipart, az valójában a dolgozó embereket nézi le.
A kínai elnök hét év után először látogatott Észak-Koreába, ahol Kim Dzsongun ünnepélyes fogadtatásban részesítette, Peking pedig világossá tette: továbbra is Észak-Korea legfontosabb gazdasági és diplomáciai támasza kíván maradni.
Kiderült, a kormány a szakmai érdekképviseleti szervezetekkel történő előzetes egyeztetés nélkül hozta meg döntését egyes külföldi munkavállalók foglalkoztatásának megszünéséről.
A választók nem a Tiszában keresik Zsolti bácsit, és nem Magyar Péter felelősségére gondolnak továbbra sem, amikor a Szőlő utca kifejezést hallják.
Volodimir Zelenszkij után Petro Porosenko volt ukrán elnök is visszaadta a Fehér Sas Rendet.
