Megfagyott a levegő: Szijjártó Bécsben vitt be olyan gyomrost Brüsszelnek, hogy azóta sem tértek magukhoz

Az Európai Unió bizonyos megközelítései károsak és veszélyesek a nemzetközi politikában – véli a külgazdasági és külügyminiszter.

Már előre készítik a terepet ahhoz, hogyan lehet felülírni a tényleges népakaratot, és lediktátorozni azokat, akiknek éppenséggel van demokratikus felhatalmazásuk.


Orbán Viktor moszkvai útja miatt – szokás szerint – idegbajt kaptak az Unió fura urai, akiket lassan villásreggelire sem hív senki, nem hogy fontos diplomáciai tárgyalásra. A legnagyobb törpe, Merz német kancellár rögvest kijelentette, hogy a magyar miniszterelnöknek „nem volt felhatalmazása” erre.
Hogy ezt a „felhatalmazást” kitől kellett volna elnyerni, azt nem fejtette ki, de sejthetjük, mire gondolt.
Nagy birodalmak bürokratái és helytartói azt képzelik, hogy ők jogosultak engedélyt adni másoknak, és ezt (szó szerint vagy képletesen a kardjukra csapva) újra és újra elismétlik. Ritka, hogy valaki felhívja a figyelmet a tévedésükre, de azért megtörténik. A hatalom mibenléte és eredete ennél ugyanis bonyolultabb és misztikusabb. „Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy keresztre feszítselek?”, kérdezte kétezer éve a kor (azóta már rég elbukott) legnagyobb birodalmának helytartója, amire a kiszolgáltatott fogoly csak ennyit mondott: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna.”

És itt a „felülről” jelentse bár a császárt vagy a nála is sokkal hatalmasabb Teremtőt, mindenképpen eltörpíti a magát élet-halál urának képzelő helytartót.
Pilátus egyébként annyival érettebb, okosabb és alázatosabb volt mai utódainál, hogy rájött saját hibájára, és „ettől fogva azon volt, hogy elbocsássa őt”; más kérdés, hogy a zsidó főpapok előtt végül is kapitulált.
Szerencsére külügyminiszterünk a modern kor nyelvén azért megválaszolt az önjelölt berlini cézárnak; leszögezte, hogy nekünk, magyaroknak nincs szükségünk sem engedélyre, sem pedig mandátumra egyetlen külföldi tárgyaláshoz sem.
Ezt is ajánljuk a témában

Az Európai Unió bizonyos megközelítései károsak és veszélyesek a nemzetközi politikában – véli a külgazdasági és külügyminiszter.

Az öntudatos, büszke kiállásnak persze megvannak idehaza az alternatívái, időnként kormányrúdhoz is jutnak, s ilyenkor be-bemasírozik valamelyik szomszéd, vagy egyszerűen elcsatolja a fél országot.
Akik örök igazodási és megfelelési kényszerben vannak, azok kéjesen szoktak csatlakozni az efféle gőgös kioktatáshoz.
„Orbánnak nincs felhatalmazása soros elnökként külügyi kérdésekben képviselni az Uniót”, nyilatkozta egy efféle külső kontrollos figura, valami Tompos Márton nevű alak,
valami Momentum nevű párt hajdani elnöke tavaly októberben. (Megnéztem Tompos wikipédia oldalát, ami szerint még ő az elnök, noha már nem is az. Egymillió forintos kérdés: akkor vajon ki? Spoiler: Rózsa András. És akkor még mondja valaki, hogy nem változatos az ellenzéki élet.)
Magyar Péternek is megtetszett a kifejezés, ő október 23-án hányta a miniszterelnök szemére, hogy „semlegességről beszél, amire nincs felhatalmazása a magyar néptől, mivel a történelmi felhatalmazás egészen másra van”.
2024 júliusában Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szintén azt mondta Orbán akkori moszkvai útjáról, hogy „az EU soros elnökségének nincs felhatalmazása arra, hogy az EU nevében tárgyalásokat folytasson Oroszországgal. Az Európai Tanács álláspontja egyértelmű: Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat. Ukrajna nélkül nem lehet Ukrajnáról tárgyalni”. (Hol van már e vátesz-szerű, remek történelmi érzékű Charles Michel, kérdezhetnénk, hiszen azóta már Antonio Costa lett az utóda – gyorsan cserélődnek ezek a bürokraták, idővel csak lexikonok és az internet segít felidézésükben, bár gyakran pontatlanul, hiszen Wikipédia oldala szerint Michel is még mindig hivatalban van…)
Ezt is ajánljuk a témában

Fontos témákat kell megbeszélni a törökökkel.

Ha már határokon innen és túl ennyire izgatja sokak fantáziáját, vajon mire és kitől van felhatalmazása a magyar miniszterelnöknek, viszonylag egyszerűen felelhetünk:
sorozatban négy országos választáson, a nemzet többségétől kapta; programja és tevékenysége pedig nagyjából összhangban van azzal a történelmi hagyománnyal, amely alapvetően a függetlenségre, a szuverenitásra épül, és röviden úgy foglalható össze, hogy ne dumáljanak bele mások abba, hogy mi mit csinálunk.
Lehet rendezni afféle játékokat, hogy ki kinek drukkol a magyar választásokon – Berlin, Brüsszel, Kijev az ellenzéknek, Washington, Róma és talán Moszkva a jelenlegi kormánynak, Varsó megosztott, Kuala Lumpurt vagy Port Vilát (ez Vanuatu fővárosa) pedig jó eséllyel nem nagyon érdekli –, de azért kizárólag a magyarok fognak erről dönteni, remélhetőleg a maguk érdekei szerint.
Érdekes egyébként, hogy amikor a német kancellárt Friedrich Merznek hívják, akkor a balliberális globalista hazai erők szemében követendő orákulum a berlini kormány és tisztelettel vegyes alázattal kell hivatkozni arra, amit felhatalmazás ügyben mond. Ha azonban egy másik német kancellárhoz kapcsolódik a felhatalmazás, mindjárt ördögtől valóvá válik. Tudat alatt persze lehet, hogy dolgozik bennük a vágy effélére, az 1933-as „felhatalmazási törvénynek” volt ugyanis köszönhető, hogy Hitler parlamenti kisebbségből is kormányozhatott.
A demokratikus választói akarat megkerülése mintha tetszene ezeknek a Merz-emberkéknek,
és már előre készítik a terepet ahhoz, hogyan lehet felülírni a tényleges népakaratot, és lediktátorozni azokat, akiknek éppenséggel van demokratikus felhatalmazásuk.
***
Ezt is ajánljuk a témában

Négy éven át bombáznak minket a fotókkal, hogy a brit teszkóban bezzeg milyen olcsóság van, majd a választások előtt kitör a pánik, hogy jaj, nincs pénz négyévente Bristolból Londonba utazni. Francesca Rivafinoli írása.

(Nyitókép: John Thys / AFP)
Ezt is ajánljuk a témában

A magát nagyhatalomnak képzelő EU hozzá nem értése immár vígjátékba illene, ha néhány gazember nem akarná ezt mindenáron tragédiává változtatni. Ungváry Zsolt írása.

Ezt is ajánljuk a témában

Tudta ön, hogy hazánkban harmadannyian érzik magukat szegénynek, mint 2010-ben? Az Eurostat segít minket az év végi visszatekintésben: íme, mi mindenért adhat hálát a magyar! Francesca Rivafinoli írása.

***