Orbán Viktor Törökországba látogat Erdogan elnök meghívására

„Vasárnap sincs pihenés. Irány Isztambul” – adta hírül a miniszterelnök.

Fontos témákat kell megbeszélni a törökökkel.

Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök Isztambulba utazott Recep Tayyip Erdoğan török elnök meghívására. Arról, hogy a magyar delegáció milyen témákról fog tárgyalni a török féllel, és mi a jelentősége a mostani látogatásnak, a Patriótának adott interjúban beszélt a miniszterelnök.
Orbán Viktor elmondta, hogy a hétfői napon gyakorlatilag egy török-magyar közös kormányülést fognak tartani. Az elmúlt években kialakult szokás szerint ezt évente, váltakozva Magyarországon és Törökországban rendezik.

A kormányfő beszélt arról, hogy külön is, hosszan és érdemben tárgyal majd a török elnökkel. Hozzátette: Törökország regionális nagyhatalom, népessége pedig hamarosan eléri a 100 millió főt. Isztambul az elmúlt években a muszlim világ egyik központjává vált.
„Nagy hatalom, nagy erő, nagy befolyás” – fogalmazott. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Törökországnak a világban általában, Európára pedig különösen nagy hatása van.
Ritka alkalom, hogy több órán keresztül, egyébként barátként, mélyrehatóan át tudjuk tekinteni az európai és euró-ázsiai helyzetet”
– mondta. Orbán Viktor közölte, hogy négy nagy témakört fognak áttekinteni:
A kereskedelem területén elmondta: Magyarország és Törökország közel áll ahhoz, hogy megduplázza a két ország közötti kereskedelmi forgalmat. Amikor ezt a célt kitűzték, a török-magyar kereskedelem értéke körülbelül 2-2,5 milliárd dollár volt, jelenleg mintegy 4,5 milliárd dollár, a kitűzött cél pedig az 5 milliárd dollár elérése.
A kormányfő hozzátette, hogy a törökök megjelentek a magyar gazdaságban, és a magyar jelenlét is jelentősen megnőtt a török gazdaságban.
A migráció tekintetében Orbán Viktor szerint a törökök segítsége nélkül a migrációs nyomás Magyarországon és Európában újra rendkívüli mértékben megnőne, hiszen jelenleg is több millió migráns tartózkodik Törökországban.
Az energetika kapcsán kiemelte, hogy az orosz-ukrán háború kirobbanása óta rendkívüli módon megnőtt a téma jelentősége. Jelenleg ugyanis csak a Török Áramlaton keresztül érkezik Magyarországra az olcsóbb orosz gáz.
Hozzátette: Törökországnak segítségre van szüksége ahhoz, hogy meg tudja védeni ezt a vezetéket, és ne történhessen meg vele az, ami az Északi Áramlattal történt.
Orbán Viktor felidézte azt is, hogy Törökország az ukrajnai háborúval kapcsolatban minden békéltetési kísérletben szerepet vállalt, és eddig egyedül nekik sikerült részsikereket elérniük. „Pontosan tudják, hogy a háborún ők is csak veszíthetnek, Törökország olyan, mint Magyarország” – fogalmazott. Azt is elárulta, hogy a két ország a színfalak mögött szorosan együttműködik a béketeremtés érdekében.
Nyitókép forrása: ATTILA KISBENEDEK / AFP
Ezt is ajánljuk a témában

„Vasárnap sincs pihenés. Irány Isztambul” – adta hírül a miniszterelnök.

***