Hány fiatalt használ még el gyorsan a baloldal?

Nézem a legutóbbi státusztörvény elleni tüntetés képeit, és egyre csak azon tűnődöm, hogy a baloldal miért akar mártírt faragni egy zsenge lányból. 

Pankotai Lilit ősszel ismertük meg, amikor egy másik pedagógustüntetésen kiállt a színpadra, és trágárkodva „slamelte” el kormánykritikus gondolatait.

Külföldön a klímaaktivista Greta Thunberg jár élen a különböző demonstrációk levezénylésében, míg idehaza pár éve Nagy Blanka, szintén még gimnazistaként állt ki egy megmozduláson, és „bajszos sz@rnak” nevezte az akkori köztársasági elnököt, Áder Jánost – a kétharmados felhatalmazást kapott nagyobbik kormánypártról pedig úgy szólt, hogy „az egy járvány, amely járja az országot”.

Greta és Blanka között az a különbség, hogy míg utóbbi jó ha évente megkapja a baloldalhoz szorosan kötődő egy-egy tüntetésen a maga tizenöt perc hírnevét, addig Thunberg csillaga – még ha néha elhalványul is – szilárdan áll. 

Lapunk még decemberben Székely Levente ifjúságkutatót is megkérdezte erről a jelenségről. A szakértő akkor azt mondta, hogy „mindig van szükség hősökre” és mindig hírértékkel bír a a normaszegés. A fent említett „láttam már érzést” pedig megerősítette, hiszen mint fogalmazott,

Az is elgondolkodtató, hogy a közbeszédet formálók „minden egyes új politikai véleményformálóban, aki kicsit kiemelkedik, megtalálják ezt a hőst és pillanatok alatt ismertté teszik. Az is látszik, hogy a fiatalok megfelelő alanyok erre”. Székely ehhez azt is hozzátette a Mandinerek adott interjújában, hogy „a normaszegés, például a csúnya beszéd, vagy a műalkotások beszennyezése azonnali és magas hírértékkel bír, ugyanakkor kérdés, hogy van-e ténylegesen mondanivaló”. 

De ami talán még ennél is fontosabb, hogy az időről időre erőre kapó diáktüntetések valós megoldást nem kínálnak. Ugyanis azzal, hogy elküldik melegebb éghajlatra a regnáló hatalmat, vagy azt üzenik a döntéshozóknak, egy kultfilmet idézve, hogy „álljanak eggyel hátrébb, és b@sszák pofán magukat”, még nem változik semmi. A felek nem ülnek le egymással szemben egy asztalhoz, és nem történik meg az érdekek közelítése. Sőt, sok esetben

S ha már erős kijelentések, akkor szólnék kicsit arról, hogy mint fiatal nő, aki időnként foglalkozik kamaszokkal is, miként látom mindazt, ami egy-egy új és ifjú „hős” feltűnésekor történik. Valamennyi pszichológiai iskolában megtanuljuk, hogy a kiskamasz-, de főként a kamaszkor egy kritikus időszak, amikor a serdülő küzdelmeket vív magával és a világgal egyaránt. Erik Ericson fejlődéselméleti modellje ezt a pár éves időszakot úgy írja le, mint az identitás kialakításának idejét. A kamaszok legfontosabb kérdései ilyenkor: „Ki vagyok én?”, „Hova tartok a világban?”. A fiataloknak ezekben az években szükségük van arra, hogy különböző szerepekben próbálják ki magukat. S a próbálkozások közepette bizony előfordul: annak érdekében, hogy megtapasztalják a biztonságot adó elfogadás érzését, képesek túlzásokba esni, hogy aztán egy csoport – szubkultúrák, esetünkben politikai közösségek – teljes jogú tagként kezeljék őket. 

Mind Lilinél, mind Blankánál ezt láthattuk. Formálódó személyiséget, világmegváltó szándékot, fiatalos energiát, ugyanakkor korukból fakadóan tényleg csak a korszellem szólt/szól belőlük,

S bár sokszor jó dolog a spontaneitás, benne lenni a flow-ban, de annak az ára nem mindegy.

Mert fontos dolog, hogy társadalmilag aktív, cselekvő fiatalokat neveljünk, de az már komoly kérdéseket vet fel, amikor bizonyos érdekszervezetek használnak fel tudatosan fiatalokat – az utóbbi időben főként lányokat – pusztán azért, hogy rajtuk keresztül nyomást gyakoroljanak a rendszerre, és elérjék céljaikat.

Lili, kérlek, ne engedd, hogy a végsőkig kihasználjanak! Máshol is kamatoztatni tudod az ambícióid!

Nyitókép: Bencsik Gábor Facebook-oldala

***