Mindig jönnek újabb magvetők, akik termőtalajt keresnek zsákjuk tartalmának.
Most 200 éve történt, hogy Kölcsey Ferenc szatmárcsekei magányában tisztázta nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. A szerzemény a Magyar nép zivataros századaiból alcímet kapta, utalva arra, hogy népünk immár több mint ezeréves történelme során sokszor úgy tűnt, hogy elhagyott minket a vezérlőcsillagunk. Azonban
Átgázolhatott rajtunk, tatár, török vagy muszka, elszakíthatták tőlünk külhoni testvéreinket, mi itt vagyunk 2023-ban. S bár a hajónk körül alaposan korbácsolják fel a hullámokat most is, az Istenbe és a nemzetbe vetett hitünk nem enged minket elsüllyedni. A viharos vizeken is megyünk előre. Reméljük, hogy ez a jövőben is így marad, és a herderi jóslat sose teljesül be.
Újraolvasva a Himnusz sorait, mostanság a „vár állott, most kőhalom” sor gondolkoztat el. Kirándulásaim során nem egy romot érintettem, például a dömösi prépostságot vagy a pósteleki Wenckheim-kastélyt. Ezek az épületek azonban számomra nem az enyészetet hirdetik, inkább gondolkodásra késztetnek:
Hiszen azáltal, hogy utánajárok az épületek történetének, s akár egy cikkben vagy interjúban foglalkozom is velük, teszek azért, hogy ne merüljenek feledésbe, és mindaz, amit egykor a falaik között őriztek, így vagy úgy a köztudatban maradjon. Legyen az az Árpád-kor egy lenyomata vagy az egykor a magyar társadalom fontos részét képező nemesség szerepe.
Mindezek mellett a kőhalom nem kell, hogy egyet jelentsen a gyásszal és a feladással. Hiszen az élet nevű játékasztalon idős és fiatal nem egyszer, nem kétszer kényszerülhet arra, hogy a startmezőről, szinte mindent a legelejéről kezdjen: újraépítse önmagát. Hiszen a kőhalom fundamentum is lehet. Egy olyan alap, amelyre tapasztaltabban, bölcsebben építkezhetünk.
Igaz ez valahol a magyar kultúrára is, ha jobban belegondolunk. Hiszen a megszállások alatt vagy a különböző ideológiák uralma idején mindenféle „cifra” gúnyát erőltettek a színekben eleve gazdag értékeinkre. Azonban valahogy mindig megtaláltuk a kiskapukat, és például a táncházmozgalmak révén vagy a dalszövegek sorai közzé bújtatva menteni tudtuk azt, amit fontosnak tartottunk. Megőriztük azt az utókor, a következő nemzedék számára.
Így tudtunk 1989 vagy 2010 után újult erővel elődeink nyomdokába lépni, és felhasználva a modern kor eszközeit, népszerűsíteni az értékeinket. Művelődés- vagy közösségszervezőként is –
S szerencsénkre mag, és úgy tűnik termőföld még jócskán akad.
Isten éltesse sokáig a magyar kultúrát!
„Isten áldd meg a magyart!”
Nyitóképen a dömösi prépostság romjai (saját fotó)
Mennyire felkészült Európa a válságokra? Karácsony Ádámmal az uniós készletezési stratégiáról, Brüsszel háborús hangulatáról és a Régiók Bizottságában elfogadott jelentéséről beszélgettünk.
„Nem fogunk semmilyen módon politikai ideológiával beleszólni abba, hogy hogyan, és milyen módon kell a kultúrának működnie” – jelentete ki a Magyar Nemzeti Múzeumban Tarr Zoltán.
Valódi konzervatív forradalomról majd akkor beszélhetünk, ha végre megkérdőjeleződik a neoliberális kapitalizmus alternatívátlansága.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Az emberek újra vágynak a valódi kapcsolatokra.
Hankó Balázs hozzá nem értése is azt mutatja, hogy a kultúra – és annak finanszírozása – az elmúlt években komolyan lezüllött.
Orbán Viktor korábbi és leendő sajtófőnöke a Blikknek adott interjújában azt is elárulta: nincs pánik Magyar Péter miatt a nemzeti oldalon.
A Sándor-palota hangsúlyozta: az ügy hivatalos kezelése az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi főosztályának hatáskörébe tartozik.
