A közép-európai jobboldal példájáról

A szerző a Vox spanyol jobboldali párt elnöke

Európa nehéz időket él. A multikulturalista és globalista álom, mely civilizációnk gyökereinek megtagadásából indul ki, a kontinens számos nemzete számára rémálommá vált, és ennek a tévedésnek az európaiak nagyon megfizetik az árát.

A mezőgazdaságot és az ipart, nemzeteink fejlődésének eme két nagy forrását a harmadik világ országainak versenye szorongatja, a vállalatok pedig elköltöznek azon zöldpolitikának köszönhetően, amelyek energiaválságot idéztek elő, ami a klímafanatizmus gyümölcse, ami nemhogy használ, hanem még árt is a bolygónak, mivel miatta olyan régiókba költözik a termelés, amelyek egyáltalán nem foglalkoznak a környezet védelmével.

Zsidó-keresztény kultúránkat bojkottálják egyes romboló filozófiák, amelyek a szabadság és a rend ellenségei, és nem törődnek a tudománnyal és az ésszel: a progresszionizmus, a woke-izmus, a multikulturalizmus, gender-ideológia, identitáspolitika, állatjogi mozgalom... mindegyikük megveti azokat a természetes kötelékeket, amelyek oly kedvesek az átlagos európaiaknak, mint a család, a közösség, az oktatás szabadsága, a vallások, avagy a szülőföldünk és az öröklött hagyományaink szeretete.

leplezetlen totalitárius jelleggel, és kriminalizálni szeretné a hagyományos életformákat. Másrészről az a politikai univerzum, amit jobboldalnak nevezünk, ésa közelmúltig többsége volt, lemondott arról, hogy megvédje társadalmi bázisának meggyőződéseit a közéletben, és bizonyára nem tudatosan, de magáévá tette a progresszívek és globalisták eszközrendszerét, amiben lassan, de könyörtelenül kilúgozzák a meggyőződéseiket.

E pártok a lobbik, bürokraták, aktivisták, szupranacionális entitások és baloldali értelmiségiek támogatása nélkül soha nem tettek volna szert arra a kiterjedt politikai, gazdasági és társadalmi hatalomra, amelyet ma élveznek. Voltak persze figyelemreméltó kivételek. A vasfüggöny túloldalán például mintha élnének olyanok, akik a totalitarizmus megtapasztalásának hatására nem hajlandók feladni meggyőződésüket, amit büszkén megerősítenek épp akkor, amikor mások tehetetlenül feladják azt. Egyesek úgy tekintenek rájuk, mintha egy letűnt kor maradványai volnának. Mások azonban reményteljesen néznek rájuk, tudván, hogy az általuk mutatott útra kellene rálépnünk. 

Ma, amikor szerte a nyugaton egyre több jobboldali ismeri fel, hogy veszedelmes dolog volt feladni az eszméiket és átvenni az ellenségét,

mivel megvédik nemzeteik családjait, biztonságát, igazságosságát, szabadságát és szuverenitását, mindazt, amit mások szükségtelennek tartanak.

Igen, Európa nehéz időket él. Egyben olyan reményteli időket is, amikor újra felfedezhetjük gyökereinket, és kitarthatunk azon megoldási javaslataink mellett, amelyeket egyre több európai igényel.

Elkerülhetetlenül az a felelősségünk, hogy együttműködjünk mindenben, ami összeköt bennünket; hogy a nemzetek szuverenitásának teljes tiszteletben tartásával folytassunk párbeszédet mindenben, ami elhatárol bennünket, és hogy együtt képesek legyünk az a szabadság és a jólét jövőjének programját kínálni az európaiaknak.

.