leplezetlen totalitárius jelleggel, és kriminalizálni szeretné a hagyományos életformákat. Másrészről az a politikai univerzum, amit jobboldalnak nevezünk, ésa közelmúltig többsége volt, lemondott arról, hogy megvédje társadalmi bázisának meggyőződéseit a közéletben, és bizonyára nem tudatosan, de magáévá tette a progresszívek és globalisták eszközrendszerét, amiben lassan, de könyörtelenül kilúgozzák a meggyőződéseiket.
E pártok a lobbik, bürokraták, aktivisták, szupranacionális entitások és baloldali értelmiségiek támogatása nélkül soha nem tettek volna szert arra a kiterjedt politikai, gazdasági és társadalmi hatalomra, amelyet ma élveznek. Voltak persze figyelemreméltó kivételek. A vasfüggöny túloldalán például mintha élnének olyanok, akik a totalitarizmus megtapasztalásának hatására nem hajlandók feladni meggyőződésüket, amit büszkén megerősítenek épp akkor, amikor mások tehetetlenül feladják azt. Egyesek úgy tekintenek rájuk, mintha egy letűnt kor maradványai volnának. Mások azonban reményteljesen néznek rájuk, tudván, hogy az általuk mutatott útra kellene rálépnünk.
Ma, amikor szerte a nyugaton egyre több jobboldali ismeri fel, hogy veszedelmes dolog volt feladni az eszméiket és átvenni az ellenségét,