Tusványos irányt mutat: 2030-ig tervezhető a jövő

A világjárvány okozta kétéves kényszerszünet után újra Tusnádfürdőre utazott Orbán Viktor, hogy a jobboldal ikonikus találkozóhelyén, a XXXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen megtarthassa nagy hagyományokkal bíró előadását. A tusványosi beszéd több évtizede kiemelt jelentőségű alkalom, a kormányfő talán legszemélyesebb nyilvános megszólalása. A tapasztalatok alapján itt lehet a legközelebb kerülni a világról kikristályosított víziójához, Magyarország jövőjéről és stratégiai céljairól alkotott gondolatrendszeréhez.

míg a baloldal általában szkepticizmussal vegyes szarkazmussal tekint az elnöki beszédre. Sőt, az utóbbi években a gondolatmenet kiragadott elemeiből igyekszik nemzetközi sajtóbotrányt keleszteni, ahogy ez az elhíresült illiberális állam tézise esetén is történt. Hasonló hullámokat az idei előadás is vetett, azonban ezek a politikai haszonszerzés olcsó eszközei, nem érdemes alámerülni az erről szóló, görcsösen kikényszeríteni vágyott diskurzusba.

Sokkal inkább érdemes a beszédben felépített nemzetközi helyzetképre és célrendszerre fókuszálni, ami előre jelezheti Orbán Viktor kormányfői tevékenységét a következő években. Ahogy a miniszterelnök meg is fogalmazta, a helyzetértékelés különösen kritikus időkben történik, hiszen három válságtényező is meghatározza mindennapjainkat. Ilyen az évek óta hol felizzó, hol mérsékelhető pandémia, a szomszédunkban zajló háború, és – talán meglepőnek hathatott – a világot újra megosztó, „új hidegháborút” elidéző globális erők. Emellett haladunk egy beláthatatlan intenzitású gazdasági válság viharzónájába, amelynek hazai következményeit már érzékelni lehet.

A miniszterelnök által felvázolt helyzetkép legfélelmetesebb eleme a Nyugat új szintre lépő hanyatlása: a demográfiai és szellemi süllyedés, a lapunk által is sokszor bemutatott identitásválság mellett a pénzügyi hatalomvesztés, az energetikai erőforrások elvesztése, illetve elvesztegetése zajlik. Ebben a lassan kimerülő civilizációs térben feladatunk Magyarországot szélvédetté tenni, a világáramlatokkal szembeni szilárd szigetet képezni. Világáramlat a migrációs nyomás, a nyugatról importált genderdiskurzus, de a hagyományos energiaforrások betiltására irányuló lobbi is.

A számvetésből meglátásom szerint három kulcsgondolatot vezetett le a miniszterelnök, amiket érdemes külön kiemelni, hiszen jól leképezik a magyar államvezetés stratégiai irányait a közeljövőben:

„Mi csak azt kérjük, hogy ők ne akarják ránk kényszeríteni azt a sorsot, amit mi nem sorsnak, hanem végzetnek látunk egy nemzet számára” – fogalmazott a miniszterelnök. A poszt-nyugati társadalmak migrációs politikáját, avagy helyesebben: önfeladását ne kényszerítsék hazánkra, ne vitassák el a más kultúrkörök és civilizációs struktúrák nyomásával szembeni kritikai álláspontot lehetőségét. (Itt idézte is a kormányfő Jean Raspail reveláció erejű regényét, a Szentek táborát, amiről mi is megemlékeztünk e hasábokon.) Hasonlóképp őrizhessük meg Magyarország családpolitikai önállóságát, azt a szabadságot, hogy a kikényszerített genderideológiai csatározásokon kívül állhassunk.

Ide tartozik az a szándék is, hogy a nyugati önsorsrontás, vagyis a túlélést meghatározó kérdések helyett a partikuláris ideológiai témakörökben zajló látszatküzdelmek maradjanak meg a Nyugat sajátjának. Magyarország a szobordöntögetés, a kulturális kincsek átírása, egy polkorrekt újbeszél kialakítása helyett a létkérdésekre koncentrál.

 
Ahogy Orbán Viktor elmondta: „...a visegrádi négyeknek az utóbbi időben a nagy jelentőségét az adta, hogy ezekben a kérdésekben egységesen tudtunk felvonulni. Az a helyzet, hogy a poszt-nyugatiak nem véletlenül tettek meg mindent, hogy szétbontsák a visegrádi négyet.”

Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország évtizedek óta a regionális és nemzeti érdekeket képviselő, különutas politikát folytat az Unión belül. Az együttműködés kritikus ponthoz érkezett, ugyanis az új cseh és a szlovák kormány elsősorban Brüsszelnek kíván megfelelni, míg a lengyelekkel való tradicionális barátságunkat, stratégiai partnerségünket épp az orosz-ukrán háború kezdi ki. Pedig a kül- és gazdaságpolitikai összehangolódásra most nagyobb szükség van, mint valaha, ugyanis a recesszió küszöbén állunk, miközben fokozódik Brüsszel energiapolitikai nyomása.

„Új stratégiára van szükség, amelynek a középpontjában, a célkeresztjében nem a háború megnyerése, hanem a béketárgyalás és egy jó békeajánlat megfogalmazása kellene, hogy szerepeljen. Azt kell mondanom, hogy az Európai Uniónak nem az a dolga most, hogy képes beszéddel éljek, hogy az oroszok vagy az ukránok oldalára álljon, hanem hogy Oroszország és Ukrajna közé álljon” – szögezte le a miniszterelnök.

Vagyis a gazdasági válságot súlyosbító ukrajnai háború a Nyugat jelenlegi katonai potenciáljával nem nyerhető meg, és ekképpen a feladat is más. Az amerikai és orosz tárgyalások vezethetnek csak eredményhez, a béke ígéretéhez, ami azonban háborús eszkalációval, közvetlen beavatkozással nem érhető el. Közös európai gazdasági és biztonsági érdek a kereskedelmi stabilitás helyreállítása, illetve Ukrajna demokratikus berendezkedésének elősegítése.

Orbán Viktor e kulcsgondolatai arra mutatnak rá, hogy Magyarország túlélését a karakteresen megfogalmazott és képviselt önrendelkezési igény biztosíthatja csak: legyen szó a háborúról vagy az energiapolitikáról, a családtámogatásról vagy éppen a migrációról. Várhatóan e törekvés konfliktusterhes időszakot eredményez hazánknak, de a cél világos: a destruktív világáramlatokkal szembeni hatékony védekezés. Ehhez pedig minden nap számít 2030-ig, a jelenleg reális jövőtervezés korszakhatáráig.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd