„A normális melegek Trumpra szavaznak” – áll a bál J. D. Vance kijelentése miatt
A közösségi médiában megindult a találgatás, hogy ki számít bele a „normális meleg pasi” kategóriába.
Új szintre lép a multis társadalommérnökösködés.
Amikor a woke térnyeréséről értekezünk, rendre érkezik a balos kritika, hogy e jelenségeknek hazánkban vajmi kevés a relevanciájuk, a problémakör – ha el is fogadják a létét egyáltalán – tengerentúli. Félretéve egy pillanatra azt az évtizedes megfigyelést, hogy ami Amerikában megjelenik, az előbb-utóbb begyűrűzik hozzánk is, szorítkozzunk most a kézzelfogható tapasztalatokra.
A társadalommérnökösködő törekvéseknek pár vadhajtásával már találkozhattunk idehaza is (az anya és apa szavak kilúgozására tett kísérletről mi is megemlékeztünk, ahogy az első BLM-szoborról szintén), ezek javarészt marginális kezdeményezések voltak, csekély kihatással.
Plasztikus példa erre a legnépszerűbb hazai streamingszolgáltató, a Netflix esete. A hagyományos televíziózási szokások átalakulásával egyre gyakrabban az online filmgyűjteményekből válogatunk, amire csak ráerősített a karanténidőszak is. A mozilátogatás szükségszerűen visszaesett, azonban az új filmes tartalmakat már otthon is elérhetjük a Netflix vagy az HBO Go révén.
Az eddig is nyilvánvaló tapasztalat volt, hogy nehéz olyan saját gyártású filmet vagy sorozatot találni az előbbi kínálatában, amiben ne jelenne meg az LMBTQ-közösség valamelyik reprezentatív alakja, avagy amiben nem a hagyományos értékfelfogású családmodell dekonstruálását látnánk. Újdonság a filmműfajok között az „Ünnepeld a Meleg büszkeséget”(sic!) kategória, amiben hangzatos szekciókra osztva találkozhatunk a vállaltan progresszív műalkotásokkal. Büszkeséggel eltelve – írja az aloldal, ahol „Megnyílt, büszke és autentikus”, „LGBTQ történetetek a családdal a középpontban” stb. besorolásokkal találkozunk. A kínálatban egyébként számos rajzfilm vagy tinifilm is helyet kapott.
Különösen érdekes ez, hogy
így például a korábbi tinédzser kultmusical, a Step up gyenge kópiájának szánt Párbaj: Freestyle-ban. Itt a diszfunkcionális családból érkező fiatal lány élete nagy lehetőségéhez jut egy párizsi fellépés formájában, azonban konzervatív, klasszikus balettot oktató édesanyjával támad komoly konfliktusa. A helyzetben kiutat, lelki segítséget egy LMBTQ-kommuna nyújt, akik vidámak, optimisták, empatikusak, szemben a kellően ellenszenvesre, merevre, teljesítményorientáltra maszkírozott anyával. A film üzenete, hogy az önmegvalósítás útjában a hagyományokra építő iskola csak akadály, és egy konvenciókat nyíltan fellazító LMBTQ-közösség jelenti a biztos érzelmi hátteret.
Ez egy példa, ugyanakkor számos hasonlóval lehet találkozni még a Netflix repertoárjában. A Sárkányherceg rajzfilmsorozat minden második karaktere az LMBTQ-közösség tagja stb. Ilyenformán a társadalmi mentalitás alakításának hatékony eszköze lehet a filmszolgáltató, hiszen olyan normákat közvetít, olyan teljesen elrugaszkodott, progresszív fantazmagóriának beillő társadalmi állapotokat képez le a mozgókép nyelvére, amik természetessé tesznek egy kisebbség által vágyott, önkényes világképet.
Mindez azt mutatja, hogy a multicégek által közvetített érzékenyítés,
még ha a szobordöntögető hevület nem is érkezett meg. És úgy tűnik, e jelenségek és a rájuk adható válaszreakciók a következő évek fajsúlyos közéleti témájává növekednek, hiszen a multicégek egyre inkább ideológiai üzenetek hordozó közegévé válnak világszerte.
Vagyis érdemes azon az áldilemmán továbblépni, hogy az elmagányosodás, a depresszió vagy az LMBTQ-lobbi veszélyesebb rizikótényező-e a legifjabb generáció esetében. Igen, a fiatalok fokozódó pszichés terhelésével is foglalkozni kell (egy szuper kezdeményezést épp lapunk mutatott be), ugyanakkor a multik által közvetített értékrendi befolyással is.