Elképesztő: Európa vezető ipari hatalma minden kényszer nélkül megsemmisítette gazdasági sikerének alapját

Október végén Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia­ügynökség vezetője találkozott Katherina Reiche német gazdasági miniszterrel. Amit a kereszténydemokrata politikus bizalmasan elmondott neki, szenzációsan hangzott: a német kormány „gyakorlatilag” vissza akar térni a nukleáris energiához – mesélte Grossi a Politico hírportálnak. Mint kifejtette, Reiche szerint a német kormány „nagyon komolyan” vizsgálja ennek a lehetőségét.

Igaz, nem a nagy és korszerű német atomerőművek újraindításáról volt szó. Bár Friedrich Merz kereszténydemokrata kancellár a választási kampányában még azt mondta, kell a nukleáris energia, Gundremmingenben október 25-én felrobbantották a működésből utolsóként kivont atomerőmű hűtőtornyait.

Itt az atom, hol az atom?

Amit Reiche – Grossi beszámolója szerint – említett, az nem a lebontott erőművek újjáépítése volt, hanem az új típusú atomenergia-technológiát képviselő kis moduláris reaktorok (SMR), illetve a magfúzió alkalmazása.

A magfúzió nem jár radioaktivitással, működése a Napéhoz hasonló: az atomokat nem hasítják szét, mint a hagyományos erőművekben, hanem összeolvasztják. Erős mágneses mezők segítségével, hatalmas nyomás alatt deutérium- és tríciumatomok fuzionálnak, és eközben energia keletkezik. A probléma csak az, hogy még nem sikerült gazdaságosan előállítani a szükséges hatalmas nyomást. Mindenesetre a Keresztény­demokrata Unió (CDU) és a Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) alkotta kormány beleírta koalíciós szerződésébe a világ első magfúziós reaktorának megépítését. Már vannak kísérletek ezen a területen – Japán, az Egyesült Államok és Németország azért verseng, hogy ki tud először gazdaságilag és technikailag működőképes fúziós reaktort építeni. Az út odáig azonban még nagyon hosszú.

Az SMR-ek, vagyis a kis moduláris reaktorok ezzel szemben hagyományos atomerőművek, csak sokkal kisebbek: 5 és 300 megawatt közötti energiát termelnek maghasadás révén – a legjobb esetben is kevesebb mint egyharmadát annak, amit egy klasszikus nukleáris erőmű elő tud állítani. A moduláris azt jelenti, hogy az erőmű egyes elemeit, részeit viszonylag gyorsan le lehet gyártani, majd a kijelölt helyszínen összeszerelni. A koncepciót az Európai Unió is támogatja: november 6-án felkérte a kutatókat és a vállalatokat, hogy nyújtsanak be információkat egy európai SMR-stratégia kidolgozásához.

Hamarosan Németországban is? Aligha

Amint a média publikálta Grossi beszámolóját, Reiche minisztériuma sietve közölte: nincs terv arra, hogy Németországban ismét az atomenergiára támaszkodjanak, és „személyes beszélgetésnek” nevezte a két vezető találkozóját, amit elvből nem kommentálnak.

Így tehát a német nukleáris energia története egyelőre tragikus regény marad egy csúcstechnológia gazdasági felemelkedéséről és tisztán politikai bukásáról.

Fénykorukban, az 1990-es években az atomerőművek Németország áramtermelésének körülbelül a 30 százalékát adták. 2010-ben még tizenhét erőmű működött. Aztán jött a 2011-es japán cunami, amely a fukusimai nukleáris erőműben magolvadáshoz vezetett. Három nappal később, 2011. március 14-én Angela Merkel kancellár kormánya „atommoratóriumot” hirdetett. Az összes erőművet azonnali „biztonsági vizsgálatnak” kellett alávetni, és nyolcat rögtön leállítottak. Csak három hónapra – így szólt a hivatalos indoklás. A parlamentet nem kérdezték meg. Pedig a Bundestag alig néhány hónappal korábban, 2010 októberében szavazta meg valamennyi erőmű üzemidejének meghosszabbítását 2036-ig.

Ez a moratórium volt a vég kezdete. Már régóta hatalmas politikai csatározások folytak az atomenergia körül, de 2011-ben győztek az ellenzői: a zöldek.

Zöld ősmítosz

A hetvenes évektől baloldali és környezetvédelmi mozgalmak rendszeresen hatalmas tüntetéseket szerveztek az atomenergia ellen, blokkolták az atomüzemanyag-szállítmányokat, és démonizálták a nukleáris energiát mint a biztos világvégét. Figyelmeztettek a balesetekre, és efféle kérdésekkel tematizáltak: mi történik, ha bekövetkezik a „legnagyobb elgondolható katasztrófa”, hány ember halna meg? És azzal is érveltek – nem teljesen alaptalanul –, hogy nincs jó megoldás a végleges tárolásra, azaz a radioaktív hulladék elhelyezésére. Az atomhulladék ugyanis több ezer évig radioaktív marad.

Erre sosem született igazán jó válasz. Ami a balesetbiztonságot illeti, az erőművek üzemeltetői azt mondták: nincs ok a félelemre. A létesítmények két-háromszorosan is biztosítva vannak. A német atomerőművek egészen a bezárásukig a világ legbiztonságosabbjai közé tartoztak.

1986-ban bekövetkezett a csernobili katasztrófa, megtörtént a „legnagyobb elképzelhető baleset”. A szovjet hatóságok mindent megtettek, hogy a vészhelyzet mértékéről a lehető legkevesebbet árulják el a nyilvánosságnak, és a lehető legkésőbb. A német hatóságok is lassan reagáltak.

Akkoriban Hamburgban voltam egyetemista, jól emlékszem a kollektív félelemre, amely az egész társadalmat áthatotta. A rádióban hallgattuk a legújabb mérésekről szóló jelentéseket: Bajorországban például tilos volt erdei gombát enni, mert sugárszennyezettnek számított. A tehéntejet veszélyesnek tartották, hiszen a tehenek füvet esznek, és arról is azt mondták, hogy aggasztóan sugárszennyezett. Az időjárás-jelentésben és az újságokban térképeket mutattak az úgynevezett atomfelhő terjedéséről – a radioaktív levegőről, amely Kelet- és Délkelet-Európa nagy részét beborította. Ez természetesen hatalmas lendületet adott a Zöldeknek, és súlyos presztízsveszteséget jelentett az atomiparnak. Bár sok sajtóbeszámoló elmagyarázta, miért lehetetlen, hogy a német reaktorokban hasonló baleset történjen, a közvélemény szemében a nukleáris erőművek ettől kezdve még inkább potenciális veszélyként éltek.

1987-ben a zöldek – Csernobil miatt is – 8,3 százalékot értek el a Bundestag-választáson, és ezzel először váltak komolyan vehető párttá. Ettől kezdve a két hagyományos kormánypárt, a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták azon gondolkodtak, hogy adott esetben hogyan és milyen feltételekkel tudnának a zöldekkel koalícióra lépni.

A vég kezdete

1998-ban eljött a pillanat: az SPD és a Zöldek koalíciós kormányt alakított, amely 2005-ig hatalmon maradt. Az SPD-nek politikai engedményeket kellett tennie a Zöldeknek: utóbbi párt követelése az volt, hogy fogalmazzák meg hivatalosan a célkitűzést, miszerint Németország hátat fordít a nukleáris energiának. Ez volt az úgynevezett atomkonszenzus: a politika nyomást gyakorolt az atomerőművek üzemeltetőire, hogy beleegyezzenek a nukleáris energiatermelés fokozatos megszüntetésébe.

Ettől kezdve tilos volt új atomerőművet építeni, a meglévők élettartamát pedig harminckét évben korlátozták, vagyis a legutolsó reaktort legkésőbb 2022-ig le kellett állítani. Ezzel egy időben az üzemeltetők költségei is megemelkedtek: hatalmas összegeket kellett félretenniük egy esetleges balesetre. Emellett korlátozták azt az árammennyiséget is, amelyet 2022-ig atomenergiával elő lehetett állítani. Ez volt a legkeményebb megszorítás, mert a megengedett mennyiség jóval kisebb volt az erőművek kapacitásánál. Ha normál üzemmenetben működtek volna tovább, jóval 2022 előtt elérték volna a határt. Ennek következménye az lett, hogy két erőművet már 2003-ban bezártak.

Néhány évvel később aztán megváltozott a politikai széljárás. 2005-ben a CDU-s Angela Merkel került hatalomra, 2010-ben pedig a CDU–CSU és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciós kormánya úgy döntött, 2036-ig meghosszabbítja az atomerőművek üzemidejét, és növelte az engedélyezett áramtermelési mennyiséget is.

De 2011. március 11-én jött a japán cunami, és három nappal később a kancellár meghirdette az atommoratóriumot, majd június 6-án bejelentette a teljes atomenergia-kivonást 2022-ig – úgy, ahogy azt 2000-ben az atomkonszenzusban rögzítették. Merkel döntésének ugyanaz volt az oka, mint az atomkonszenzusnak: a Zöldek megnyerése. Akkoriban az SPD akart neki politikai gesztust tenni, most pedig a CDU. Merkel nyitva kívánta hagyni a lehetőséget egy jövőbeli koalícióra a Zöldekkel – de mindenekelőtt el akarta hódítani a szavazóit. Ebben az időben a CDU stratégái azt a célt tűzték ki, hogy a pártot „színesebbé, nőiesebbé és sokszínűbbé” tegyék. Rájöttek ugyanis, hogy a Kereszténydemokrata Unió a nagyvárosokban nem képes választást nyerni – azok a Zöldek fellegvárai voltak. Merkel abban reménykedett, hogy megnyerheti ezeket a szavazókat, ha zöldpolitikát folytat.

Se gáz, se olaj, se atom

A CDU volt az egyetlen párt, amely politikailag mindig is támogatta a nukleáris energiát, most pedig ő lett az atomerőművek sírásója. A döntése végzetesnek bizonyult. 2021. december 7-én egy baloldali kormány, az SPD, a Zöldek és az FDP koalíciója került hatalomra, s úgy tűnt, az utolsó remény is szertefoszlott.

Mégis volt egy utolsó fellángolás. Miután Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát, Németország szankcionálta az orosz földgázt és olajat. Így már nemcsak atomenergia nem volt, hanem gáz sem. A nap- és a szélenergia, valamint a megmaradt szénerőművek önmagukban nem voltak elegendők az energiaszükséglet fedezésére. Az energiaárak az egekbe szöktek.

Ebben a helyzetben a kormány ismét meghosszabbította a még működő hat atomerőmű üzemidejét 2023. április 15-éig. Sőt, 2023. február 27-én Robert Habeck gazdasági és klímaügyi miniszter kijelentette, feladata megvizsgálni, vajon egy újabb üzemidő-hosszabbítás hozzájárulhat-e az energiapolitikai biztonság javításához.

Ekkor heves hatalmi harc robbant ki, mivel a zöldek attól tartottak, hogy az új helyzet – a háború miatti drága energia és a vele járó gazdasági nehézségek – ismét megerősítheti az atomenergia híveit. Világszerte egyre több ország döntött új nukleáris erőművek építése mellett. 

a felépítésük költsége már régen megtérült, így olcsón és megbízhatóan termeltek nagy mennyiségű áramot.

2024-ben Daniel Gräber oknyomozó újságíró feltárta, mi zajlott a háttérben. A nemrég az MCC-ben járó Gräbernek bírósági döntés révén sikerült kiperelnie a zöldpárti Robert Habeck gazdasági tárcájától az atomenergia-viták teljes dokumentációját. Lélegzetelállító volt, amit felfedezett: a minisztérium szakértői 2022. március 3-án datált tanulmányukban egyértelműen kimondták, hogy az lenne a legjobb, ha az atomerőművek tovább működnének. A dokumentumban világosan le van írva, hogy az atomerőművek nemcsak az országosan megtermelt áram mennyiségét növelnék, de a lakosságnak és a vállalatoknak is olcsóbban szolgáltatnák az áramot. Ám egy zöldpárti államtitkár, Patrick Graichen állítólag úgy döntött, hogy nem mutatja meg a miniszternek a dokumentumot. A tárca sajtóosztálya később azt közölte, hogy Habeck nem látta a tanulmányt. Graichent 2023 májusában elbocsátották, de addigra az utolsó atomerőművet is leállították.

Elképesztő történet: 

 – csupán azért, hogy kedvére tegyen egy pártnak, amely története során a parlamenti választáson soha nem szerzett 15 százaléknál több szavazatot.

Nyitókép: A gundremmingeni atomerőmű tornyainak felrobbantása 2025. október 25-én
Forrás: AFP / Karl-Josef Hildenbrand