A Netflix elhozta az év egyik legjobb filmjét – A balkezes lány megérdemelten nyerhet Oscart

A mai napig bosszant, hogy az Anorát nem moziban néztem meg, hanem otthon, ráadásul tetézve a bajt, nem is teljes koncentrációval, hanem csak edzés közben pörgött le. Sean Baker ugyanis nem szerepelt a kedvenc kortárs rendezőim listáján, elkapott a Floridai álom vagy a Vörös rakéta hangulata, de azért nem okozott maradandó élményt egyik sem.

Így nem vártam sokat az Anorától, kötelező körként fogtam fel, mert az Oscar-jelölteket kényszeresen minden évben ledarálom, köztük azokat is, amelyek nem éppen esélyesek, márpedig a brooklyni szexmunkás és az orosz oligarcha románca nem tűnt az Akadémia favoritjának. De aztán hirtelen megváltozott a széljárás, amikor a transzvesztita gengszterről szóló Emilia Pérez sansza lenullázódott épp a főszerepet alakító színésznő transzfób kijelentései miatt, és A brutalista is idióta helyzetbe került, amikor kiderült, mesterséges intelligenciával javították fel Adrien Brody magyar akcentusát. 

A két ügynek köszönhetően pedig Baker váratlanul a tűz közelébe került, végül egymagában három díjjal távozott, a legjobb film mellett a legjobb rendezésért és eredeti forgatókönyvért járó kitüntetést is elvitte, sőt a legjobb női főszereplő szobrát is az Anora Mikey Madisonja zsebelte be. Így ki tudja, hány év vagy évtized után először az az alkotás diadalmaskodott az Oscaron, amit magam is az adott év legkiválóbbjának tartottam. Bírtam az abszurd humorát, a zseniális párbeszédeket, az emlékezetes karaktereket, beleestem Mikey Madisonba és elkapott a dráma – épp emiatt bosszant, hogy nem a legideálisabb körülmények között láttam, moziban nyilván még nagyobbat ütött volna. 

Így persze kíváncsi lettem, hogy mivel rukkol elő legközelebb Baker, és a Netflixen debütált A balkezes lány ha hasonló érzelmi hullámvasútra nem is ültetett fel, enyhén szólva sem okozott csalódást. Pedig ebben csak vágóként, forgatókönyvíróként és producerként vett részt, de – most elképesztően méltatlan leszek Tsou Shih-Ching rendezővel szemben – meggyőződésem, 

Akárcsak a Floridai álomban, itt is egy kislány szemszögéből tárul elénk egy családtörténet és egy népszerű régió kevésbé ismert arca, csak ezúttal nem az észak-amerikai üdülőparadicsom turisták által kevésbé látogatott részén, hanem Tajpej külvárosában merülünk el. Ide költözik a címszereplő gyerek az édesanyjával és tinédzser nővérével. Utóbbi tipikus kamasz, inkább bulizna és pasizna, mint hogy összezárva éljen egy apró lakásban a családjával, az anya meg egy éjszakai piacon gályázva próbál kenyeret – vagyis pontosabban valamiféle tésztát – az asztalra tenni, miközben a kollégája újra és újra bepróbálkozik nála. 

A kisebb-nagyobb családi drámákat általában a kislány szemén keresztül érzékeljük, aki sokat rohangál a standok között, és apró mozaikokból betekintést nyerünk a helyi társadalomba és annak szokásvilágába is. A karót nyelt régimódi nagyapa például kiakad azon, amiért a balkezes gyereket nem szoktatják át a jobbra („a másik mancsunkkal az ördögöt szolgáljuk”), és az étkezőasztali etikettbe is belekotyog. A patriarchális berendezkedés érzékletesebben nem is mutatkozhatna meg, mint abban a kulcsjelenetben, amikor kiderül, hogy egészen más öröklési szabályok vonatkoznak azokra, akiknek fiuk születik. 

A számtalan kisebb-nagyobb momentum felrajzol egyfajta képet Tajvan világáról, mégsem szociológia- vagy kultúrtörténet-óráról van szó. És nem is egy lélekölő, fajsúlyos drámáról. Történnek persze olyan momentumok, amelyeket a karakterek az életük végéig felemlegetnek majd, de nem a néző érzelmi kiszipolyozása a cél, 

Mindez könnyen unalomba fulladhatna, de Baker vágóollója tökéletes iramban kattog, hagyja, hogy a meditatív képsorok szavak nélkül is beszippantsanak, ám mielőtt ásítanánk, megfelelő tempóban görgeti előre a cselekményt. A karakterek izgalmasak, nincsenek túlrajzolva az eredetieskedés szándékával, a drámai pillanatok pedig pont azért ütnek, mert nem tolakodón tálalják azokat.

Tsou Shih-Ching rendező az említett, hangulatában és elbeszélésmódjában hasonló Floridai álom és a Vörös rakéta filmek producere volt, szóval bőven nyílt alkalma ellesni Baker trükkjeit, és vagy tökéletesen magáévá tette a stílusát, vagy titokban osztozkodtak a rendezői széken. Nézőként számunkra mindegy is, és szerencsére az Akadémia figyelmét ezúttal sem kerülték el: A balkezes lány szerepel a legjobb idegen nyelvű film kategória shortlistjén, amiből az öt Oscar-jelöltet kiválasztják majd.

Nyitókép: Jelenet A balkezes lány című filmből. (Netflix)