Irán úgy dobálja kővel a szomszédjait, hogy a saját háza is üvegből van – most eltalálta a nála százszor kisebb Katart, de megemlegeti, amit visszakap. Szakértői elemzésünk!
Sárkány László Zoltán Közel-kelet-szakértő írása
Katar egyszerre az az ország, amelyet Irán megtámadott, és amely bázist ad az Iránt bombázó amerikai erőknek. Katar az az ország, amely közvetítette Irán diplomáciai túlélését.
És Katar az az ország, amely a globális földgázpiac egyötödét ellenőrzi, melynek zavartalanul működnie kell ahhoz, hogy Irán saját szénhidrogénjét értékesíthesse.
Irán ugyanis úgy dobálja kővel a szomszédjait, hogy a saját háza is üvegből van.
Az egész helyzet rettentően kusza, de röviden valahogy így írható le:
Katar úgy tűnik talál e dilemma feloldására megoldást.
Egy kis háttér: a gazdasági, technológiai és katonai eszközökkel zajló új világrend kialakulásában a Közel-Kelet erősítette a multipolaritást egyre önállóbb, saját jogú erőtereivel. Egészen mostanáig úgy látszott, hogy a térség kiszabadult a korábbi bipoláris világrendi nagyhatalmi bekötöttségtől.
De ez most februárban megváltozott.
Miután több esztendőnyi diplomáciai erőfeszítések után az arab Öböl-országok és Irán közötti kapcsolatok normalizálódtak, a perzsa állam ellen indított 2026. február 28-án amerikai és izraeli légicsapásokkal újraindított, globális hatással bíró régiós háborúból nem maradhattak ki. Területükről is indított az USA támadásokat, s fogadtak is válaszcsapásokat Iránból. Teherán romba dől, de folyamatosan lövi a szomszédjait.
Ezt is ajánljuk a témában
Támadások érték az Öböl-menti térséget, több ország lezárta légterét, a légitársaságok pedig egymás után törlik járataikat. Az utasokat arra kérik, folyamatosan figyeljék a friss információkat, mert a helyzet percről percre változik.
Nagyon fontos szempont, hogy az Arab-öböl államainak többsége nem harcol nyíltan egyik oldalon sem,
de politikai és biztonsági szempontból inkább az USA–Izrael táborához állnak közelebb,
miközben igyekeznek elkerülni a közvetlen háborút Iránnal, mivel abból ők húznák a rövidebbet sérülékeny infrastruktúráik miatt.
Nekik nagyon nem jó, ami most történik: a légvédelmi rakétáikból is kezdenek kifogyni és a háborúból való aktív részvétel nélkül is már komoly károkat szenvedtek.
Éppen ezért komoly dilemmával állnak szemben: az USA támaszpontok nélkül a védelmi képességeik elégtelenek, viszont pont az előbbiekről indított Irán elleni támadások miatt érte őket a perzsa államtól megtorlás, amit viszont nekik is viszonozni kell – de mértékkel.
A legkiegyensúlyozottabb választ valószínűleg Katar fogja megadni, ami egyúttal jelzi, hogy a katonai képességek hiányát a gazdasági és diplomácia befolyás ellensúlyozhatja, s hogy „ésszel is lehet háborúzni, nem csak erővel”.
Katar március 2-án kijelentette, hogy Iránnak meg kell fizetnie a támadásokért, azok nem maradhatnak válasz nélkül. Katar azonban katonailag szinte jelentéktelen kis állam.
Mit tehet egy kicsi – de gazdag és befolyásos – állam ekkora erőkülönbség esetén? Katar egészen biztosan nem a 36 vadászgéppel fogja a támadásokat megtorolni.
Ennél sokkal erősebb eszközei vannak:
Lássuk ezeket sorban!
Katar a világ legnagyobb LNG-export-kapacitással rendelkező országa az USA és Ausztrália után, a világ cseppfolyósított földgázának körülbelül egyötödét szállítja. Irán és Katar ugyanazon gázmezőn osztozik. Irán éppen most bombázta azt az országot, amely megosztotta vele legértékesebb természeti erőforrását – amit ezen a területen sem fog megtorlatlanul hagyni Doha.
A Katari Befektetési Hatóság (QIA) körülbelül 500 milliárd dollárnyi vagyont kezel a Szuverén Vagyonalapok Intézete (SWFI) szerint. A QIA részesedéssel rendelkezik a Volkswagenben, a Barclaysben, a Credit Suisse utódvállalataiban, a Heathrow repülőtéren, a Harrodsban, a Shardban, a Brookfieldben és tucatnyi más, nagy tőkével rendelkező nyugati vállalatban. Amikor a QIA tőkét mozgat, a piacok érzik.
Tehát Katarnak egyetlen rakétát sem kell Iránra lőnie ahhoz, hogy költségeket verjen rá. Katar átirányíthatja a befektetési áramlásokat, átárazhatja az energiaszerződéseket.
Diplomácia: Katar és Omán évek óta közvetít az Egyesült Államok és Irán között. Irán 72 óra alatt megtámadta mindkét fennmaradó létfontosságú diplomáciai vonalát Washington irányába: március 1-jén drónokat vetett be Dukm ománi kikötőjében, civil-gazdasági infrastruktúra ellen, február 28-án ballisztikus rakétákat Dohában.
Irán nem csupán egy kis Perzsa-öböl menti emírséget támadott meg. Azt a gazdasági, energetikai és diplomáciai központot támadta meg, amely Teheránt a nyugati pénzügyi rendszerhez kötötte.
A dologban azonban van még egy csavar: ilyen csapásokkal egy demokratikusan működő vagy legalábbis nyugatiasabb országot akár meg is lehetne törni, tömegek vonulnának az utcákra a gazdasági hatásai miatt, egészen más mentalitással, mint amit mi megszoktunk.
A fennálló iráni hatalmi struktúrát támogató hívők tömegei számára van egy mindennél fontosabb szempont, ami mellett a fentiek mit sem számítanak: a síita mártírhalál magasabbrendűsége, amivel a nyugati döntéshozók nem számolnak eléggé.
A halálvágytól fűtöttséget nem győzheti le az amerikai „ússzuk meg lehetőleg veszteség nélkül”. Egy olyan ellenséggel szemben még nem találta meg az adekvát harcmodort a Nyugat, mely a kettő felfogás közötti különbséget egyszer úgy fogalmazza meg:
„az amerikaiak a Coca-Cola-t szeretik, mi meg a halált.”
Ha Washington az arab Öböl-államoknak közvetítő szerepet szán és nem ütköző-zónának használja fel őket, gyorsabban lezárható talán a konfliktus. Ez persze Iránon is ugyanúgy múlik.
Ha a perzsa állam nem állítja le a térség alapvetően semlegességre törekvő államai elleni támadásokat, azoknak nem marad más választása, minthogy aktívan beszálljanak az USA és Izrael mellé a háborúba.
Ami viszont borítékolható bukást hoz a teheráni rezsimnek – amíg ki nem fogy a mártírokból.
Nyitókép: Asif HASSAN / AFP
Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.
Teherán nemet mondott – a konfliktus új szintre lépett, és egyre több országot sodor magával.
Irán harcias parlamenti elnöke, Mohammad-Bagher Ghalibaf tűnt fel, mint potenciális tárgyalófél.
Az amerikai lakosság attól függően ellenzi vagy támogatja Trump háborúját, hogy melyik párthoz tartozik.
Frank-Walter Steinmeier egyébként a Trump második ciklusa alatti transzatlanti szakadást ahhoz hasonlította, amikor Németország eltávolodott Oroszországtól.
Megérkezett a Jólértesült Optimista friss része Kiszelly Zoltánnal, a Századvég politikai elemzési igazgatójával.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa katonai erőt alkalmazna a Hormuzi-szoroson áthaladó kereskedelmi hajóforgalom védelmében.
Ezeket egyszerűen nem lehet megunni.
Vagy mondhatjuk úgy is, hogy Batka Zoltán csak a szokásos formáját hozta.
