Orbán Viktor Törökországba látogat Erdogan elnök meghívására

„Vasárnap sincs pihenés. Irány Isztambul” – adta hírül a miniszterelnök.

A miniszterelnöknek az elmúlt időszakban egy szabad hétvégéje sem volt.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap sem pihen. A miniszterelnök Washington és Moszkva után Törökországba utazik Recep Tayyip Erdoğan meghívására.
„Farkasalvás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hulladékidőket ki kell aludni, öt perceket, tíz perceket. Egy ötperces alvás 3-4 órát megold. Katonaélet” – magyarázta a miniszterelnök arra a kérdésre, hogyan tud gyorsan regenerálódni a sok utazás mellett.

A kormányfő december 6-án a kecskeméti DPK-rendezvényen vett részt, másnap pedig már Isztambulba utazott.
Elmondta, hogy éjszaka általában négy órát alszik, és ha sikerül hat órát, „az már Amerika”.
Hozzátette, hogy a különösen fontos tárgyalások előtt azért muszáj rendesen kialudnia magát, mert akkor kell igazán „élesnek” lennie.
Orbán Viktor azt is megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban egy szabad hétvégéje sem volt. Mint fogalmazott, „azt sem tudja, milyen az”.
Nyitókép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala
Ezt is ajánljuk a témában

„Vasárnap sincs pihenés. Irány Isztambul” – adta hírül a miniszterelnök.

***