Schiffer vs Puzsér: nagytakarítás a ballib szellemi holdudvarban?

Inkább levél-, mintsem pengeváltás zajlott a minap két alternatív értelmiségi, Puzsér Róbert és Schiffer András között. Abban egyetértés mutatkozott, hogy az egyesült ellenzék frakciók szerint újra széttagolódó pártjai nem jelenthetik a megújulást Orbánnal szemben.

Akik az összefogás-varázsigét mantrázzák négyévenként, és kivont Free SZFE-pallossal indulnak harcba a Fidesz ellen. 

Puzsér válaszában amellett érvelt, hogy a ballib értelmiség ennél sokrétűbb, nem azonosítható a hangadókkal: „Nincs vita, András: ezt a magát progresszívnek hazudó, rossz képességű fanatikusokból, megélhetési antifasisztákból, kártékony és korrupt kisegzisztenciákból álló kemény magot én is megvetem (...) Csakhogy a balliberális értelmiség ennél sokkal több. Te is a tagja vagy, én is a tagja vagyok (...) A tagja rengeteg orvos, pedagógus, színművész, pszichológus és jogvédő. Ez az ország értelmiségének a fele...”

Az érvelés formállogikailag megáll, tényleg nem reprezentálhat egy zajos kisebbség egy teljes társadalmi-szellemi spektrumot. Morálisan és az elmúlt harminc év gyakorlata alapján azonban illúzió a puzséri gondolatmenet. Alaptézisem ugyanis, hogy amíg nem erodálódik teljességgel a balos csúcsértelmiség presztízse,

addig nincs értelme a csöndes többségről beszélni.

A balos értelmiség valahol a rendszerváltás környékén átadta a képviselet jogát az SZDSZ-nek és holdudvarának, és ezzel a ballib narratíva évtizedekre egy szűk kör privilégiuma lett. Onnan a jelenkorig minden egyenes vonalú, önmagából következő láncreakció. Ez a ballib véleményvezérkar támogatta meg a taxisblokádot, teljes elánnal, nemzetközi léptékkel szállt bele a rendszerváltás után tétován építkező Antall-kormányba, majd szemérmetlenül megágyazott a Horn Gyulával kötött koalíciónak.

A működési reflexek korán kialakultak, a chartázás, petíciózás, a nemzetközi vészharangozás: és ezek kormányoktól függő intenzitással, de állandósultak is. Ahogy a nácikártya, a diktatúrázás, az értelmiségi-megmondóemberi gőg is. Egyenes vonal fut végig a Heti Hetes belterjes önelégültségétől a Magyar Narancson át a Márki-Zay-féle messiástudatig.

Ami viszont üdítő dinamizmussal változott, az a belpolitikai elvek és érdekek mentén alakított szövetségek és álláspontok laza halmaza. A ballib világnézeti klub, ha létérdeke úgy kívánta, feloldozta az átoksorra száműzött Vona Gábort. Befogadta a démonizált Jobbikot, teasüteménnyel várta a kiábrándult konzervatívokat, és megbocsátotta Gyurcsány Ferenc minden bűnét. Elnézte Márki-Zay Péter zsidózó, buzizó, migránsszámláló gondolatait.

És hogy ez a ballibb csúcsértelmiség ma is teljesen kontrollálja a véleménykamrákat, nos, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a választási bukás értékelése. Pontosabban az a bravúros narratív híd, amit sikerült két hét alatt megácsolni a kormányváltó vakhit és a kétharmados vereség szakadéka felett. A pálya eleve durván lejtett, az emberek tájékozatlanok, manipulálhatóak, és mindenekelőtt vidékiek. A csalás nem a fülkékben történt, a csalás a fejekben történt. Ésatöbbi.

Amíg ez a véleménydiktáló kör a kérlelhetetlen kinyilatkoztatásaival uralkodó maradhat, addig tényleg nincs itt semmiféle látens ballib értelmiség. Amíg senki, de tényleg senki sem szól (az egy szem Mérő Lászlót, illetve a félig körön kívüli Ungár Pétert leszámítva), hogy ez tarthatatlan, hogy ideje egy értelmiségváltásnak,

addig nincs megújulás.

Nincs új ellenzéki holdudvar, csak a szalonok szektás világa. Meg újabb kétharmadok.