Többször értekeztem már arról, hogy miért is látszik reménytelennek a misszió, amire Márki-Zay Péterrel vállalkozott az egyesült ellenzék. Hogy Gyurcsány Ferenc mint kolosszális tehertétel eleve beárazza a projekt sikerességét a tíz évnél távlatosabb memóriájú honfitársainknál. Hogy az ideológiai űrt (vagy ha úgy tetszik, kavalkádot), amit a Jobbiktól a Momentumig ívelő egységfront képvisel, bitang nehéz lesz konkrét programelemekkel helyettesíteni. Illetve arról is írtam már, hogy a kulcsfontosságú külhoni szavazókat nem tudja mobilizálni egy olyan koalíció, amelynek meghatározó szereplője a kettős állampolgárság ellen foglalt állást annak idején.
Érdemes viszont arra is kitérni, hogy mindezeken túl a saját helyzetét miképp nehezíti meg a baloldal azáltal, hogy a konzervatív szavazók számára is elfogadhatónak gondolt
Márki-Zay kérlelhetetlen elánnal rombolja saját nimbuszát.
Ehhez egy pár hónapot utazzunk is vissza az időben! Amikor az előválasztáson némileg meglepő módon Jakab Péter leszorult a dobogóról, és nevető harmadikként Hódmezővásárhely polgármestere befutott, még közel sem volt valószínűsíthető az ő miniszterelnök-jelöltsége. Sőt, sokan Karácsony Gergelyben látták azt a csodafegyvert, ami bevethető Orbán Viktorral szemben.
Csakhogy a főpolgármester pár hét alatt erodálta saját támogatottságát, így Dobrev Klára nem túl meglepő legyőzésével Márki-Zay Péter léphetett elő elsőszámú kihívónak. Messziről, félszemmel hunyorítva ellenzéki logikával még kedvezőnek is tetszhetett a dolgok alakulása: egy magát nemzeti érzelmű konzervatívnak, sőt kereszténynek valló többgyermekes családapa, aki képes lehet a jobboldal csalódott, sértett, illúzióvesztett árváit is megszólítani. Valaki, aki csak félig-meddig érkezik a kipróbált elvtársak körén belülről, hiszen friss a politikumban, még nem korrumpálódott, ám két helyhatósági siker már mögötte van.
És akkor jött az az emlékezetes beszéd. Amikor Karácsony Gergely visszalépését közösen jelentették be, de Márki-Zay vagy tízszer olyan hosszan beszélt, mint Karácsony. És nem a forradalmi lendület szónoklata volt ez, hanem
kusza, lázálmos, nehezen formált gondolatok halmaza. Öncélú, körbenjáró, dagályos retorika,