Vona Gábor épp húzza a lapot a 19-re

Friss hír, hogy Tódor János, ismert balos szociológus visszaadta a Lendvai-díját, amit abban a Spinoza Házban vehetett át, ahol a napokban Vona Gáborral beszélgetett Rangos Katalin.

A bejelentésen nem csodálkozhat az igazán, aki figyelemmel kíséri a Jobbik egészen elképesztő kötéltáncát a hitelesség szakadéka felett, a Gárdától a Bitó-szalonig. Nézzük csak meg jobban ezt az egyensúlyozást: tényleg végrehajtható a Jobbik-transzformáció a tartalom totális elvesztése nélkül?

Az elmúlt hét eseményeinek tükrében éppen ideje, hogy türelmesen végiggondoljuk a Jobbik-jelenséget, illetve azt, miért is kerültek a jobboldali média homlokterébe a párt viselt dolgai. Kezdjük ott, hogy a trújobbikos kommenterek véleményével ellentétben nálunk például, a Mandineren semmiféle összehangolt vagy tudatosan időzített támadás nem folyik a Jobbik ellen. Az újságíró elemző, okokat és célokat feltáró munkájának szerves része látni és a nagyközönségnek láttatni a politikai folyamatokat. Márpedig meggyőződésünk, hogy az elmúlt időszak legérdekesebb színeváltozása éppen Vona Gáborék háza táján zajlik.

Nekünk pedig kutya kötelességünk ezt a folyamatot – a valós mozgatóival együtt – transzparenssé tennünk, a szükséges kérdőjeleket felrajzolnunk.

Ennek jegyében világítottunk rá a Szent Korona Rádióban elhangzott, igen kevéssé szalonképes beszélgetésekre is. Hiszen nehéz úgy a néppártosodást és középre navigálást hitelesnek elfogadni, hogy bármikor, tetszőlegesen beletúrva a Jobbik vezető politikusainak nyilvánosan elérhető médiaszerepléseibe, kedvünkre válogathatunk a kínos felvételek között. S ne feledjük, ezek nem évtizedekkel ezelőtti anyagok, ezek a közelmúlt, az elmúlt évek politikai felállásának termései.

A gond épp ebben rejlik: ha ugyanazokkal az arcokkal akarnak igen rövid idő elteltével egy teljesen más politikai terméket eladni, akkor bizony okkal-joggal merülnek fel elemi őszinteségi kételyek.

Pedig a politikai logika szerint tökéletesen érthető az irányváltás. Vona tényleg lapot húzott 19-re, és ha belegondolunk, ebben a szédítő ideológiai és kommunikációs manőverben valóban van politikai racionalitás. Vona Gábornak és feltehetően a Jobbik-szimpatizánsok zömének nem perspektíva egy újabb 10-20% közötti szereplés. Már nem jelent megelégedést a második legerősebb politikai erő szirtjéről lenézni a mélybe zuhant szocialistákra. Több kell.

Észre kell vennünk, hogy

Ebből a politikai alaphelyzetből tekintve pragmatikailag roppant érthető manőverek történnek a Jobbiknál.

A néppártosodás ebben az olvasatban tulajdonképpen egy (hatalmi) kényszer szülte metamorfózis: a konzervatív oldalon nincs tér, a Fidesz nemzetpolitikája, retorikája és ezek sikere egyszerűen légüres térbe taszította a Jobbikot. Az idő pedig a maga kérlelhetetlenségével fogyatkozik, így a máskor évtizedeket felölelő dimenzióváltást alig egy-két év alatt kell levezényelni.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A csúfosan megbukott Botka-kísérlet után lehetőség nyílik az MSZP-árvákat integrálni, a baloldali szavazók körében szalonképesre polírozni a pártot, miközben a radikális arcokat ki kell radírozni a pártjelenből.

A sietve végrehajtott csapatösszevonások (a Magyar Nemzet, a Hír Tv és Lánchíd Rádió egyesítése Schlecht Csaba tábornoksága alatt), a Bitó-szalonban, majd a Spinoza Házban tett látogatás, az ellenzéki oktatási kerekasztalhoz csatlakozás mind ennek a fénysebességű pártdeformációnak a nagyon is tudatos fázisai. (Hogy a zajló irányváltás mennyire fordítja pártvonalra a Magyar Nemzetet, azt nem tudhatjuk. A jobbikos fuvallatok eddig enyhén voltak érezhetők, magam ugyanakkor a lapot, illetve a Heti Választ még inkább, magas szakmai sztenderdek szerint szerkesztett, korrekt műhelynek tartottam és tartom a G-nap óta is. Már csak emiatt is kár lenne az instrumentalizálódás, ami jelenleg – a Nemzet esetében mindenképp – fenyegető realitás.)

E centrumhoz teperő művelet végrehajtására viszont nem áll évtizednyi idő a rendelkezésre: Óceánia és Eurázsia egykori hadban állását sokkal nehezebb lesz elmosni a kollektív tudatban, amikor alig telt el néhány esztendő a Magyar Gárda, a zászlóégetés vagy Kulcsár Gergely performansza óta. Egész egyszerűen túl közel vagyunk ahhoz időben, hogy ne érezzük vércikinek a Szent Korona Rádióban elhangzottakat.

A baloldali erőtérhez közelítő célelvűséghez viszont elválaszthatatlanul kapcsolódik némi kölcsönös elvi infláció.

Ahogy a baloldal remény- és perspektívavesztése miatt már Vona Gábor is elfogadható partnernek tűnik, úgy a Jobbik sem löki el a korábbi kurucos hévvel a posztliberális körök fojtó ölelését.

És ez baj: egy valódi, nemzeti-konzervatív bázisú néppárt nem fogadhatja semmilyen szinten a Heller Ágnesek támogatását. A leghátborzongatóbb eddig mégis Gyurcsány Ferenc odakacsintása volt:

Tegyük hozzá, a baloldal sem egységesen hurráoptimista a Jobbik irányába meginduló tapogatózásokat illetően. Míg a lapunknak nyilatkozó Heller Ágnes nem zárja ki a választási kooperációt, másokat már a lehetőség is viszolyogtat. Szegő Edit, a jelenlegi oktatáspolitika leghangosabb ekézője szerint: „Ne tessenek már ekkorát tévedni: kutyából nem lesz szalonna, a jobbikból soha nem lesz szalon.. néppárt. A gyökerei, mozgatórugói (gyűlölet, frusztráció, bűnbakképzés), szavazóbázisa változatlan.”

Tódor János nyílt levéllel adta vissza a Lendvai-díját, Konok Péter, balos megmondóember pedig még messzebbre evezett: „A szélsőjobboldali, antiszemita, idegengyűlölő párt vezére arról beszél a mai magyarországi zsidó kulturális élet egyik meghatározó színhelyén, hogy egy náci, aki felfegyverzett verőlegényei élén a háborúk és a népirtások elől menekülő emberekre vadászik, fontos tapasztalatokkal rendelkezik ezeknek a nőknek, férfiaknak és gyerekeknek a »kezelésében«, ezért az illető nácira, illetve fontos tapasztalataira szükség van abban a pártban, amit mostanság sokan hajlamosak valamiféle alternatívának látni”.

A Jobbik megítélése tehát annyira ellentmondásos a baloldalon is, hogy még a korábban olyan megfellebbezhetetlen tekintélynek, mint a Heller Ágnes-féle gerúsziának is alapjaiban ingatta meg szentesítő erejét. Hiába igyekszenek megszelídíteni a Jobbikkal való összefogás gondolatát a baloldal olyan szellemi és morális elöljárói, mint Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós vagy Konrád György, ez már ott is sok. Úgy tűnik, a Jobbik-kérdésnek ez is egy érdekes hozadéka: eltünteti a korábbi orientációs pontokat, a baloldal teljesen elvesztette tájékozódóképességét.

Ettől függetlenül Vona Gábor kikérte az utolsó leosztását, és mindent egy lapra tett fel. A játszma pedig tavaszig tart.