Felcsúton tudják, mi történt a Fradi ellen, Robbie Keane nem foglalkozik a pletykákkal

A Ferencváros vezetőedzője elbeszélgetett a játékosaival.

Ügynöke szerint az FTC gólvágója lelkileg és fizikailag is kimerült. Paunoch Péter megerősítette: hiába múlt el harmincéves Varga Barnabás, a mostani számára egy új helyzet. A magyar válogatott támadó elfáradt, de összeszedi magát, végigharcolja a hátralévő meccseket, aztán a többiről ráérünk januárban beszélni – közölte a menedzsere.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt: a Varga Barnabást nélkülöző Ferencvárosi Torna Club 2–1-re legyőzte a Puskás Akadémiát a labdarúgó NB I 15. fordulójában. A PAFC–FTC rangadó ugyanakkor továbbra is az elképesztő formában futballozó 31 éves magyar válogatott támadó távolmaradása szolgáltat beszédtémát. Mint ismert, a Fradi ír vezetőedzője, Robbie Keane a kezdés előtt a következőképpen fogalmazott az M4 Sport riporterének Vargával kapcsolatban: „Azt mondta szombaton, hogy nem akar játszani, mert fáradt, kimerült a sok meccs miatt. Azokkal a játékosokkal foglalkozunk, akik most itt vannak.” Keane kijelentése rögtön beindította a szurkolók fantáziáját, a közösségi médiában gyorsan elterjedt, hogy a kiváló center azért hagyta ki a felcsúti mérkőzést, mert ajánlatot kapott, és távozni akar az Üllői útról. A zöld-fehérek mestere szerint ez azonban csak internetes pletyka, aminek nem kell felülni.

Ezt is ajánljuk a témában

A Ferencváros vezetőedzője elbeszélgetett a játékosaival.

Utóbbit a csatár menedzsere, Paunoch Péter is megerősítette a Nemzeti Sport megkeresésére.

Varga Barnabás lelkileg és fizikailag kimerült, a válogatott elbukott vb-selejtezője is érthetően megviselte. Amikor pedig egy játékos nem tudja kipihenni magát a sorozatterhelés közben, jönnek a betegségek, kisebb-nagyobb sérülések. Ezért most pihenőre volt szüksége, hogy a következő, Kisvárda elleni meccsre már jobb állapotba tudjon kerülni. Ezt az őszi hajrát még végigküzdi, aztán tud egy kicsit szusszanni
– nyilatkozta a sportnapilapnak Paunoch.
A játékosügynök a pletykákra is reagált, cáfolta hogy egy lehetséges átigazolás állhat Varga vasárnapi hiányzása mögött.
„Én megértem, hogy a közvéleményt Varga Barnabás jövője érdekli, de
most nem aktuális ez a kérdés, ennek nincs köze ahhoz, hogy vasárnap nem szerepelt. A piacok január közepén, másfél hónap múlva nyitnak, nem vagyunk semmiről lekésve, nincs itt az ideje, hogy erről tárgyaljunk.
Az természetes, hogy Varga Barnabás teljesítménye láttán folyamatosan érdeklődnek iránta csapatok, nagyon sok országból, de szó sincs arról, hogy küszöbön állna az átigazolása, és hogy ne lépne pályára többet a Ferencvárosban. Az őszi harminc meccs és az ezzel járó médiafigyelem még egy olyan játékost is meg tud viselni, aki ebben edződött a pályafutása során. Barnabás számára pedig – hiába múlt el harmincéves – ez a mostani egy új helyzet. Érthető, hogy elfáradt, de összeszedi magát, végigharcolja a hátralévő meccseket, aztán a többiről ráérünk januárban beszélni.”
Ahogy azt lapunk is megírta, Varga a mostani idényben 29 tétmeccsen 24 gólnál jár. Fejjel 14-szer volt eredményes eddig, vagyis a találatainak több mint 58 százalékát így szerezte, ami világszinten is kiemelkedő teljesítmény.
A nemzetközi porondon parádézó Ferencváros egyébként feljött a tabella második helyére, és ha csütörtökön megveri a Kisvárdát is, akkor utoléri a listavezető Debrecent a Fizz Ligában.
Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd