Meddig is tart az apaparás Szél Dávid tudománya?

Szél Dávid, az Apapara nevű blog, könyv és még néhány másik kötet szerzője blogjának Facebook-oldalán nekiment az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja közleményének, és mindenkinek, aki kritizálja a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság, pontosabban azok szűk vezetőségének gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos „szakmai” állásfoglalását. Szél Dávid különösen sokat foglalkozik Hal Melinda közgazdász-klinikai szakpszichológussal (interjúnk vele itt). (Az állásfoglalásról, összemosásairól és tévedéseiről itt olvashat.)

A közlemény megjelenése után szakmapolitikai botrány robbant ki: kiderült, hogy az állásfoglalás korántsem szakmai, magyarán állításai cáfolhatók, nincsenek összhangban a tudomány eddigi eredményeivel, ennek megfelelően nincs is szakmai konszenzus e kérdésekben. Vagyis

Szél megfogalmaz a két MPT közleményével kapcsolatban némi enyhe kritikát, majd lényegében azt állítja, hogy ezen társaságokban ilyesfajta közlemények kiadásához nincs szükség a tagság vagy a szélesebb vezetőség megkérdezésére. Szél Dávidnak nincs igaza, legalábbis ha a két társaság saját szakmai protokollját vesszük. Császár-Nagy Noémi, a klinikai szakpszichológiai szekció vezetője szerint például a társaság megszegte saját etikai és kommunikációs szabályzatát is. Hasonlót mond Kosza Ida vezetőségi tag a pszichiáterekről. Amúgy a két társaság nem reprezentálja a szakmát, legalábbis ha a taglétszámot vesszük.

Szél Dávid szerint a szakmában valójában nincs forrongás, a közlemény által írtakról pedig tudományos konszenzus van, legalábbis a „lektorált, szakmai, megbízható cikkek ugyanazt képviselik”, majd idős, tekintélyes professzorok kritizálásába kezd.

Nos, nem világos, hogy Szél Dávid a két MPT közleményének mely pontjára gondol – de ha az összesre, akkor nincs igaza. Például a szexuális orientáció kialakulásának legnevesebb (egyébként többnyire meleg) kutatói mind azt mondják, hogy nem sikerült bebizonyítani a biológia elsőségét a kérdésben. Simon LeVay, Richard Pillard és mások márpedig kicsit komolyabb szinten állnak a saját szakmájukban, mint a két MPT vagy Szél Dávid.

Paul McHugh professzor, a Johns Hopkins Kórház pszichiátriai osztályának volt vezetője, a világ egyik legnevesebb pszichiátere, aki némi hezitálás után bezárta az intézmény genderklinikáját, valamint Lawrence Mayer biostatisztikus, epidemiológus, pszichiáter és orvos, aki a világ számos vezető egyetemének volt professzora, 2016-ban áttekintette a kérdéskör teljes szakirodalmát, és összefoglaló anyagában megállapította:

Úgyszintén tudományos tény, hogy a nemi diszfóriás gyermekek 80-95 százaléka kinövi azt kamaszkorára. És még sorolhatnám az érveket, de nem világos, hogy Szél ilyesmikre gondolt-e, mert ez nem derült ki a posztjából. 

Szél Dávid szereti bizonygatni, hogy a nemiség gender-spektrumon értelmezhető, nem bináris, férfi-nő dolog; és aki nem ért vele egyet, azt felkérdezi, magasan jegyzett kutatásokat számon kérve az illetőn. De mit mond a fent idézett két szakember? Azt, hogy „a nemi szerepek konceptuális alapja stabil és bináris, egyben lehetővé teszi, hogy a férfiakat a nőktől reproduktív szerveik, rendszerük alapján különböztessük meg, még akkor is, ha esetleg az egyének viselkedése nemileg nem tipikus”.  Továbbá: „a biológiában egy szerv akkor női vagy férfi, ha struktúrája szerint szerepet játszik a reprodukcióban. Ez a definíció nem kíván meg semmilyen önkényes mérendő vagy számszerűsíthető fizikai jellemzőt, viselkedést; pusztán a reprodukciós rendszer és folyamat megértése szükséges hozzá.”

A biológiai nemükkel nem azonosuló emberekre vonatkozóan nincs arra bizonyíték, hogy érzéseiket biológiai eredettel lehetne magyarázni. A nemekről, nemiségről való gondolkodás egyértelműen definiálható és ellentmondások nélkül használható keretét pedig a biológiai nemeken alapuló nemi binaritás, a férfi-női kettősség adja meg. Láss csodát: a leszbikus feminista filozófia professzor Kathleen Stock ugyanígy gondolkodik. Vagy épp Debra Soh szexológus-neurobiológus (The End of Gender – Debunking the Myths about Sex and Identity in Our Society). Ajánlom még Richard Lippa kaliforniai pszichológia professzor könyvét, vagy épp Charles Murray-ét.

Úgy tűnik, Szél Dávid nem hallott arról, hogy az ideológiai kérdések nyugaton mennyire átszövik a társadalomtudományokat – legjobban a szociológiát és a pszichológiát, ami azt jelenti, hogy a nem progresszív szempontrendszerű tanulmányok, kutatások nagyon gyakran nem mennek át a lektorálási rendszeren, mégpedig ideológiai okokból – és ezek az okok akkor is ideológiaiak, ha tudományosnak álcázzák őket. Ezt már megírtuk. (Kell alapos tudományszociológiai kutatás erről a jelenségről? Tessék. Könyv-terjedelemben? Tudunk szolgálni vele.)

Szél a családazcsalád-kampány pszichológus szakértője is, aki előszeretetettel hivatkozik a tudományra és az ultralektoráltnagyontudományos folyóiratcikkekre. Így aztán érdemes megvizsgálni Szél Dávid tudományos teljesítményét. 

Szél bizonyára nagyszerű családterapeuta, kiváló szakember, szakpszichológus. Nem a praxisáról lesz szó tehát. Elvégezte az egyetemi képzéseket, megszerezte diplomáit, pont. Azonban ha megnézzük, mit tett le az asztalra tudományos közlemények terén ő, vagy épp az általa támadott Hal Melinda, az fog kiderülni:

Hal Melindának, aki közgazdász és klinikai szakpszichológus, 14 közleménye van feltüntetve a Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT). A legtöbb a Psychiatria Hungaricában jelent meg, de van publikációja a Journal of Affective Disorders című, magasan jegyzett tudományos lapban is (mely a International Society for Affective Disorders lapja), vagy épp a European Neuropsychopharmacologyban (ami a European College of Neuropsychopharmacology lapja). Hal Melinda minden közleménye tudományos, olyan értelemben, ahogy azt Szél Dávid elvárja, sőt még egy egyetemi oktatási jegyzetet is jegyez, melyet az Akadémiai Kiadó adott ki 2018-ban (A pszichológia és neveléspszichológia alapjai a tanárképzésben).

Ehhez képest mit tud felmutatni Szél Dávid, a családazcsalád hiperszakértője? Az MTMT-profilján tíz tétel van feltüntetve, ebből hat ismeretterjesztő, kettő közérdekű. A két közérdekű egy Népszabadság- és egy Élet és Irodalom-cikk. Tudom, hogy a társadalomtudósok imádják az ÉS-publicisztikáikat feltüntetni a tudományos közleményeik között az MTMT-ben, és Szél Dávid legalább nem tünteti fel őket tudományosnak, de egyáltalán minek ilyeneket felvinni az MTMT-be? Szél Dávidnál az ismeretterjesztő anyagok közül három könyvrecenzió. Szél három könyve saját maga szerint is ismeretterjesztő, ami nem jelenti azt, hogy nem tudományos a szó hétköznapi értelmében, de azért az Apapara mégiscsak egy blogbejegyzésekből összeállított könyv, ami a saját apaságáról szól. Bizonyára izgalmas, olvasmányos, megalapozott, de épp nem lektorált, nem tudományos, és így tovább. És akkor maradt két darab valóban tudományos közlemény. 

Igaz, a magyar tudományos világban sokan nem töltögetik az MTMT-jüket, de Szél Dávid a saját honlapján sem tüntet fel más tudományos írást, bár az kiderül, hogy gyakran ad elő konferenciákon.

mégis Szél Dávid az, aki szaktudományos tótumfaktumnak számított a családazcsalád kampányban, miközben nála nagyobb tudományos teljesítményekkel rendelkező személyeket kritizál.

Mondhatja Szél Dávid, hogy Hal Melindának nem szakterülete a szexuális orientáció és nemi identitás kérdésköre, csakhogy neki magának sem az. Sőt, F. Lassú Zsuzsa, a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ-szekciójának vezetője sem épp az LMBTQ-tematikára specializálódott, habár vannak a szexuális fejlődéssel kapcsolatos kutatásai. A tudományos tevékenysége impresszív, de ő is maximum szőrmentén foglalkozik a témával. Csak akkor vajon miért ő vezeti azt a szekciót? (Egyébként F. Lassú Zsuzsa annak a feminista professzornők által is kritizált Judith Butlernek a rajongója, aki úgy lett meghatározó a nemiségről való gondolkodásban, hogy amúgy semmi köze sem a biológiához, sem az orvostudományhoz, sem a pszichológiához, hanem az irodalomelmélet professzora a Berkeley-n.)

Adódna persze a megoldás, ha naivak lennénk, hogy alkossák az ilyesféle munkacsoportokat LMBTQ-szervezetekből érkezett kutatók, csak ha hihetünk a már említett leszbikus filozófia prof Kathleen Stocknak, akkor az ilyen szervezetek (például a brit Stonewall) erősen manipulálják az adatokat és a magyarázatokat (nem is beszélve arról, hogy a saját kutatásaik nem vaklektorált, tekintélyes folyóiratokban jelennek meg).

Az LMBTQ érdekvédelmi csoportokat tekinteni a kérdés felkent szakértőinek olyan,

Ezt játsszák a Szél Dávid-félék is, amikor megfeledkeznek arról, hogy ugyan a tudományos konszenzus szép dolog, de a tudomány lényegéhez és szabadságához hozzátartozik az ilyesfajta konszenzusok megkérdőjelezésének lehetősége. Az LMBTQ-mozgalom is ezt csinálta. 

Én nem hiszek abban, hogykizárólag Q1-Q2 journalokban közölt double blind peer reviewed article-ök azok, amik az igazság őrzői, bár a tudományos minőségbiztosítás valóban nagyon fontos dolog. Ha egy gyakorló szakember nem akar tudományos kutatással és publikálással foglalkozni, akkor az nem baj. Egy jó terapeutának, ha nem akar kutatással foglalkozni, egy árva tudományos közleményre sincs szüksége. Elvégre nem a gyakorló pszichológusok vannak a kutatókért, hanem a kutatók a gyakorló pszichológusokért. 

Márpedig Szél Dávidnak nincs mit mutogatnia. Hal Melindának meg van. Szél Dávid talán megengedhetne magának némileg több szerénységet, és ha ennyire ő akarja fújni a tudomány passzátszelét, ráfeküdhetne kicsit a tudománytermelésre is.