Hagyjuk már a bezzegromániázást!

Parászka Boróka, az erdélyi balliberális körök nyughatatlan tollú publicistája nagyesszében esett neki a kormánynak, a budapesti külpolitikának és úgy egészében a nemzeti érzelmű erdélyi magyar közösségnek. Az írást felvezető posztjában egyenesen úgy fogalmaz: „Egy biztos: elrettentő példa vagyunk, így, mi magyarok. A románok hol félelemmel, hol szörnyülködve, hol kárörömmel figyelik hova juttatjuk magunkat.”

(kiváló útinapló erről Kohán Mátyás kolléga tollából) mögött azonban a szerző ama kimondott félelme húzódik, hogy az erdélyi magyarság döntő többsége a magyar jobboldalt támogatja, és mint magyarországi szavazójoggal rendelkező (kettős) állampolgárok, a közelgő választásokon fontos tényezőt jelentenek. Ezért is próbálta a Momentum bevenni Erdélyt az USR mellett kampányolva, elsősorban a kolozsvári balliberális értelmiségre rájátszva, és ezért szándékozik Márki-Zay Péter is a Királyhágón túlra turnézni. (Mint emlékezetes, ellene erdélyi magyar polgármesterek tiltakoztak is hevesen.)

Parászka alapállása nem különbözik az ellenzék kedvelt Erdély-toposzától: e szerint a magyar támogatások hűbéri viszonyokat alakítanak ki, a Fidesztől függő, a Fideszre szavazó intézményrendszer jön létre. Nincs igazi pluralizmus, és gerjesztett nacionalizmus fojtja meg a demokratikus közgondolkodást. Csakhogy eme látószöget a baloldal esetében a sértettség, a korábbi és jelenlegi eredménytelenség, illetve a külhoni szavazatoktól való félelem munkálta ki. Illetve

hiszen az erdélyi viszonyrendszerre, közgondolkodásra rálátása és hatása nincs a múlt meghatározó (ex)szocialista/újgyurcsásnyista alakjainak.

Nem is kell ugyanis az idő kerekét olyan nagyon visszapörgetni ahhoz, hogy újra a tizenöt-húsz évvel ezelőtti, szép emlékű MSZP-SZDSZ-kormány kétarcú külpolitikáját magunk elé idézzük. Ezt a korszakot a teljes enerváltság, a nemzeti érdekekről való látványos lemondás, sőt, a magyart magyar ellen fordító attitűd jellemezte. A dilettantizmus, a sehová sem tartás, a kettős állampolgárság megtorpedózása. Hiába próbálja Ujhelyi István piros-fehér-zöldre festeni a Medgyessy-, majd Gyurcsány-éra külpolitikáját, hiába vádolja árulással az RMDSZ politikusait, gyakorlatilag a nulláról épültek fel a magyar-magyar kapcsolatok 2010 után.

Ehhez képest az utóbbi évtized nemzetpolitikáját a gyarapodás, az érdekérvényesítés, a folyamatos diplomáciai és anyagi támogatás jellemzi. A magyar felsőoktatás, a magyar közoktatási intézményrendszer megerősítése, a szórványkollégiumok létrehozása, az erdélyi magyar kultúra támogatása, a Petőfi Program, az ikonikus magyar ingatlanok restaurálása. De ami mindennél fontosabb, a magyar állampolgárság visszaadása,

És ez az, ami igazán, a mindennapok szintjén számít. Az erdélyi magyar közösséget pedig nem szabad infantilizálni, igenis érzi és értékeli a változást, így teljesen logikus módon áll a bizonyított nemzetstratégiával bíró kormány mellé. 

A románok félelméről, káröröméről és szörnyülködéséről beszélni pedig egyrészt az eddigi kisebbségpolitika eredményeinek tagadását jelenti, másrészt azt az alulpozícionálást, kisebbrendűség-érzést, ami mindig megbénította a magyar cselekvőképességet. És ami – reményeink szerint – már végérvényesen a múlté.