Aki szerint a genderveszély csak a kormány politikai számításból kitalált agyszüleménye, az egyszerűen téved.
Van nekünk egy Hodász András, a tehetséges, jófej, karizmatikus katolikus pap, az igen kiváló Papifrankójával, ami szerintem alapvetően egy jó kezdeményezés. Hodász legújabb videója szerint „van nagyobb baj, mint a meleglobbi”, mivel rengeteg gyerek küzd szorongással, depresszióval, magánnyal.
Mint mondja: „nézzétek, nem tudom, hogy valóban létezik-e meleglobbi. Nem tudom, hogy valóban reális veszély-e. Nem tudom, hogy szükség van-e erről népszavazást tartani. Egy dolgot tudok: hiába érjük el, hogy a gyerekek megmaradjanak a születési nemükben, ha felvágják az ereiket, vagy felakasztják magukat vagy egész egyszerűen csak boldogtalan felnőttek lesznek.”
Csak mondom, megint:
a transzneműek körében nagyon magas a szorongás, a depresszió, az alkohol- és drogfüggőség, valamint egyéb mentális problémák jelenlétének aránya.
Azaz, ha megmentjük a nemi identitászavarral küzdő gyermekeket attól, hogy beletolják őket a nemváltásba, a transzneműségbe, akkor esetükben jó eséllyel csökkentjük e bajok feltűnésének esélyét is.
Hodász kedvesen hozza az okos, művelt, logikus értelmiségi figuráját, aki ugyanakkor teljesen naiv, és híján van a politikai gondolkodás adományának, valamint a témában, amiben megszólal, ezek szerint nem tájékozott eléggé nemzetközileg. Utóbbit megértem, van jobb dolga is a dolgos polgároknak, mint az LMBTQ-mozgalom és -popkultúra nyugati állapotát számon tartani.
Kezdjük néhány alapvetéssel.
Lehet vitatkozni a prioritásokról, de nincs az az objektív kritériumrendszer, ami alapján ilyen ügyekben kétséget kizáró prioritáslistát lehet felállítani. Most mi alapján állapítsuk meg, hogy melyik a nagyobb veszély? Egyébként meg: miért épp csak a legnagyobb veszélyről lehetne népszavazást rendezni? Elképzelem, hogy népszavazást rendezünk arról, hogy küzdjünk nagyobb erőkkel a gyermekeket sújtó mentális problémák ellen. Lenne ennek értelme? Szerintem nem sok. Ez nem olyasmi, ami ellen jogszabályokat lehet hozni.
Aztán: most komolyan épp Hodász kérdezi, hogy létezik-e „meleglobbi”? De akkor válaszoljunk tanárosan: igen, létezik a nemzetközi LMBTQ-mozgalom szervezeteinek sűrűn font személyi és intézményi hálózata, melynek igen jó az érdekérvényesítő képessége. Lásd: International Lesbian, Gay, Bisexual, Trans and Intersex Association (ILGA). Lásd: After the Ball. Vagy épp áttekinthetnénk a magyar LMBTQ-szervezeteket és nemzetközi kapcsolataikat. Vagy ott van Joe Biden globális LMBTQ-politikája nemzetközi szerződésekre alapozva. Mindezt nevezi a népnyelv röviden „meleglobbi”-nak. Amúgy:
Nemrég tekintettük át a lakmusz.hu nyitócikke kapcsán a kérdéskörrel kapcsolatos fő adatokat. De akkor ismételjünk.
Egy svéd tanulmány szerint nem oldódnak meg a mentális zavarok a felnőtt transzneműeken végrehajtott nemváltó műtét után sem, és ekkor is 19 százalékos az öngyilkossági ráta.
Ma például Amerikában óvodában elkezdik a társadalmi-jogi nemváltás felé tolni a nemi identitászavarral küzdő gyermekeket, és ők ezután szinte kivétel nélkül elkezdenek pubertásblokkolókat kapni 9 éves korukban, 16 évesen jön a hormonkezelés, utána pedig 18 felett a műtét.
Pedig tizenegy tanulmány bizonyítja, hogy a nemi identitászavarral küzdő gyermekek 80-95 százaléka magától kinövi azt 12-13 éves korára, ha nem erőltetik a nemváltásba. Egy 2019-es tanulmány szerint pedig még a kamaszok nemi identitászavarát is hatékonyan kezelni lehet anélkül, hogy olyan durva, invazív beavatkozásokhoz folyamodnánk, mint a hormonterápia vagy később az átalakító műtét. Szigorú értelemben, szemben a transzmozgalom és szövetségesei állításaival,
„transznemű gyermek” egyszerűen nem létezik.
Na most, ha az a kérdés, hogy amúgy mennyire van ez jelen a popkultúrában, a mindennapokban, mennyire van vele átitatva az intézményrendszer, akkor a válasz az, hogy nagyon. Az LMBTQ-gyerekeket, főleg a „transz” gyerekeket sztárként kezelik, minden influenszer ugyanezt tolja, az orvos- és pszichológiaszakma nemkülönben. Olvassák csak el, mint említettem volt, Abigail Shrier, Helen Joyce és Ryan T. Anderson könyveit. Egyszerűen divat és trendi transznak lenni az iskolások körében, aminek végzetes következményei lehetnek.
Írtunk Kalifornia esetéről. A kaliforniai oktatási minisztérium által támogatott Who Are You? The Kid’s Guide to Gender Identity (ki vagy? Útmutató gyerekeknek a genderidentitáshoz) című kiadvány említi a transzneműséget, valamint a genderqueer, a non-binary, a genderfluid, a transgender, a gender neutral, az agender és a neutrois identitásokat, továbbá a „kétlelkűséget” is – utóbbi az indián kultúrából származik. A gyermekeket arra biztatják, hogy legyenek „genderkreatívak”. Vagy ott a Schools in Transition kiadvány.
Való igaz, ezek a jelenségek itthon még nem terjedtek el. A hangsúly a „még”-en van, tekintve, hogy sokan nézik itthon is a Tiktokot, a Netflixet, meg jönnek át az amcsi poptermékek. A gyermekvédelmi törvény és népszavazás nem azért kell, mert ma a jelenség számottevő lenne itthon.
Nem véletlen, hogy 2017-es 4,5 százalékról 5,6-ra nőtt Amerikában az LMBTQ-emberek aránya, úgy, hogy 24 évnél fiatalabbak esetében ez 15,9 százalék. És nem, ez nem azért van, mert elő mernek bújni (talán kis mértékben azért is), hanem azért, mert divat lett LMBTQ-nak lenni.
Eközben az Európai Unió is LMBTQ-irányelveket fogadott el, az Európai Parlament pedig LMBTQ-zónává nyilvánította az EU-t, az isztambuli egyezményt, ami a gender-elmélet férfiellenes alapelveire épül, ránk akarják erőltetni, és a woke-kapitalista nagyvállalatok is érzékenyíteni igyekeznek a magyar közvéleményt (Coca-Cola, Ikea, stb). Hogy a nagyvállalatok világa hogy lett LMBTQ-szószóló, arról itt van pl. ez a könyv, egy meleg professzor tollából. Szóval
aki szerint a genderveszély csak a kormány politikai számításból kitalált agyszüleménye, az egyszerűen téved.
A kormány csak nagyon helyesen reagál a dologra, azon pedig ne csodálkozzunk, hogy egy mélyen átpolitizált kérdéskört a politikusok politikai módon politikai kérdésként kezelnek. Bizonyára ilyet még nem látott a világ.
Hodász, ha jól értem, nagyjából úgy gondolkodik, mint a városi keresztény értelmiség egy jó része: szerintük a gender-ügyet csak a kormány emelte fel politikai okokból, a kormány felnagyítja a nyugati problémákat, egyébként meg legyünk elfogadóak, mit kell ezzel annyit foglalkozni; lehet, hogy ami nyugaton megy, az szélsőséges, de a kormány a másik szélsőség, miért nem lehet kompromisszumot kötni, megegyezni, arany középút, és persze: legyen már béke!
Hosszú távon szellemi háborúra kell berendezkedni, ez van. De aki ma békét kiált, az megadást kiált.
Kuzmányi azt részletezi, hogy mennyi idő, energia, jóakarat és pénz ment rá a Notre-Dame új liturgikus berendezéseire. Ez szép. De ettől még a végeredmény kiábrándító.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Végül sikerült megfékezni a támadókat.
Sérelmezik: diszkriminatív a házelnök teremfoglalási gyakorlata.
Még a szponzor is tombol a történtek után.
Alex Consani a díjátadón külön köszönetet mondott azoknak, akik előtte jártak, többek között a fekete transz nőknek.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
