A gyermekek nemváltása és a tényellenőrök

Oly nagy hévvel fogott bele a tények ellenőrzésébe a 444-es közegből verbuválódott, baloldali tényellenőrző csapat a lakmusz.hu-n, hogy máris statisztikák magyarázatait olvashatjuk az oldalon. A tényellenőrzés általános problémáit már taglaltuk, itt egy konkrét példát hozunk, mégpedig a portál nyitócikkét.

Neuberger Eszter cikkének címe szerint „félrevezető statisztikákkal harcol a Fidesz a nyugati »nemátalakító műtétek őrülete« ellen”. A lead szerint „úgy állítanak be brit, svéd és spanyol adatokat, mintha ezekben az országokban gyerekek tömegeit operálnák ellenkező neművé. Ez félrevezető, a műtéteket nem is lehet kiskorúakon végezni.” Míg Neuberger Halász János két és fél perces nyilatkozatát elemezgeti, én

Neuberger Eszter egyébként a CEU-n végzett, a nacionalizmus-tanulmányok MA szakon a dualista Magyarország antiliberalizmusáról és antiszemitizmusáról írta a kárpátaljai ruténok példáján keresztül. Emellett roma-ügyekben írt kutatásokat-elemzéseket azon túl, hogy az Abcúg, a Budapest Beacon és a 444 újságírója volt.

Mit mondott Halász János?

Halász János állításai a következők: a Fidesz fontosnak tartja, hogy „megvédjük gyermekeinket a nemátalakító műtétek népszerűsítésétől”; „Skóciában már a 11-18 évesek számára zajlik a transzvesztitává válás népszerűsítése a nyári táborokban”; majd a politikus számos országot sorol fel, ahol „már elindította világméretű kezdeményezését az LMBTQ-lobbi”. Mint mondja, például „gyermekeknek tartanak felolvasást iskolákban, könyvtárakban, könyvesboltokban nőnek öltözött férfiak (…), ezzel is népszerűsítve a nemváltást”.

Ezután jönnek a Neuberger által vitatott statisztikai adatok: „Svédországban 1500 százalékkal nőtt meg azoknak a 13-17 éves kislányoknak a száma, akik fiúnak érzik magukat”; „naponta legalább egy kiskorú változtatja meg a nemi identitását Nagy-Britanniában”;  „a nemátalakító műtétek és beavatkozások elismerése megjelent számos nyugat-európai országban, köztük Spanyolországban, ahol 14 éves kortól szülői beleegyezés nélkül változtathatnak nemet a kiskorúak”; „de Skóciában is, ahol ugyanez már 4 éves kortól megengedett”.  

Ezután pedig Halász idézi a Momentum vonatkozó álláspontját (a nemváltás liberalizációját), majd kijelenti, hogy „ennek az őrületnek megálljt kell parancsolni”, mielőtt még itthon is hasonló statisztikák bukkannak fel. Zárómondat: „állítsuk meg az LMBTQ-lobbi gyermekeink épségét veszélyeztető őrületét”.

Hogy értelmezi mindezt a tényellenőr Neuberger?

A lakmusz.hu 444-közeli tényellenőr-oldal munkatársa a Halász által idézett statisztikák valóságtartalmával foglalkozik, és cikkének egyik fő állítása az, hogy kiskorúakat nem lehet nemváltó műtétre küldeni nyugati országokban. Majd a nemváltás, nemi átmenet mikéntjét értelmezi, utána pedig a pubertásblokkolókról ír, és kitér a transzneműek körében tapasztalható öngyilkossági arányokra is. 

Neuberger Eszter megjegyzi, hogy szerinte „Halász nem fogalmazza meg egyértelműen, mit ért a kiskorúak nemének vagy nemi identitásának megváltoztatásán. A szavai és a videó címe viszont

Majd tájékoztat minket, hogy a nemváltásnak nyugaton három fázisa van, a társadalmi (ellenkező neműnek öltözik valaki, elfogadtatja magát úgy), a jogi (személyi, stb.) és az orvosi (műtét), és nem mindenki megy át mindegyiken.

Amúgy jelzem, hogy Nagy-Britanniában 2020-ban tiltották be a nemváltó orvosi beavatkozásokat kiskorúak esetében, és a transzmozgalomnak ez nem tetszett. 

Mindez lényegében akár Halászt is igazolná, tekintve hogy a nemváltó átmenethez nincs szükség feltétlen orvosi beavatkozásra (százezer emberből kb 355 tartja magát transzneműnek, de a közelmúltig csak 9 ment „nemváltó” műtétre – Colin et al. 2016.). Ezért jegyzi meg, hogy szerinte a videó címe és Halász szavai „azt a látszatot keltik”, meg hogy szerinte egyes statisztikákat „úgy állítanak be”, mintha „gyerekek tömegeit operálnák ellenkező neművé”.  S ezért írja: „bár a transznemű fiatalok száma valóban emelkedett az elmúlt években, kiskorúakon nemátalakító műtéteket végezni a felsorolt országok egyikében sem engedélyezett”. 

Mi itt a baj?

A fő baj az, hogy Neuberger egymástól elszigetelve értelmezi a „tényeket”. Való igaz, hogy kiskorúakat nem lehet átműteni nyugaton, ám általában azok, akik kiskorukban elkezdik a nemváltó átmenetet, Amerikában ma szinte biztos, hogy eljutnak a pubertásblokkolóig és a hormonkezelésig, akik pedig mindezt megbánják, kései fázisban bánják meg, holott ha a környezet (főleg az iskola) nem erősítené meg az érintett gyermekek nemi identitászavarát, akkor a túlnyomó többségük magától kinőné azt. Azaz kiskorban elindul a folyamat, amiben elerőltetik az érintetteket a műtétig. A társadalmi-jogi tranzíció, a 9 éves korban kezdett pubertásblokkolás, a 16 évesen kezdett hormonkezelés és utána a nemváltó műtét szorosan összefüggenek, mert egy folyamat részei.

Emellett az előző évek egyszerűen trendivé tették a transzneműséget az iskolások körében számos országban, ami jelentős zavarokat okoz, például „transzjárványt” a kamaszlányok között. (Ennyit arról, hogy „nem lehet transszá tenni azt, aki nem az”, és hogy a népszerűsítés meg az érzékenyítés ártalmatlan.)

Halász János videója amúgy nem sugallja, és nem kelti azt a látszatot, mintha kiskorúak tömegeit operálnák át.

És lám, máris itt van a tényellenőrzés csapdája: nyilván nem értelmezhető akárhogy Halász videója, de némi interpretációs tér azért adódik. Neuberger szerint azt sugallja a videó, szerintem nem sugallja azt. Vajon ez ténykérdés a szó hétköznapi, konkrét értelmében? Nem. 

Aztán ugye ott van az a szempont, ami miatt a puszta, hardcore tények ellenőrzésének önmagában gyakran nincs értelme: a kontextus, az egyéb szempontok és a hangsúlyok, annak kérdése, hogy mi a fontos és mi kevésbé, a „nagy egész”, „az igazság minden szelete”.

A Halász által idézett statisztikák valóságának részleges elismerése és részleges vitatása közben az szóba sem kerül a Neuberger-cikkben, hogy az egész „nemi átmenet” egy folyamat, és hogy a nemi identitászavaros gyermekeket a nyugati társadalmakban, főleg Amerikában ma az intézményrendszer (iskola, pszichológusok, orvosok) egyértelműen a nemváltás felé tereli. 

Akik megbánták

Ott van például Walt Heyer, aki több évtizedik gondolta magát nőnek, és már épp hormonkezelésekre járt, amikor a terápiáinak köszönhetően ez az érzése egyszerűen elmúlt, és újra férfi akart lenni. Heyer egy egész kötetet szentelt azok történeteinek, akik megbánták a nemváltást (Trans Life Survivors, 2018).

Ryan T. Anderson, a Princeton Egyetemen működő Witherspoon Intézet munkatársa az ügyben írt könyvében számos olyan embert mutat be, aki az átoperálás után vagy az átmenet valamely fázisában mégis inkább „visszafordult”. Szerintük

Cari Stella például kifejti videóiban kifejti, hogy a családja nagyon támogató volt, és Amerika egyik legtranszelfogadóbb részén lakik, semmiféle társadalmi kirekesztést nem érzett. 17 évesen kezdett hormongyógyszereket szedni és 22 évesen „változott át”. Aztán mégis amellett döntött, hogy visszaváltozik nőnek, mert rájött, hogy az egész transzsággal csak saját maga elől fut. 

Ezek azért szomorú történetek, mert a hormonkezelés és a nemváltó műtét számos következménye visszafordíthatatlan, nem lehet a dolgokat csak úgy visszacsinálni. Elhiszem, hogy emberi joga van valakinek oda-vissza változtatgatni a nemét, csak

Pubertásblokkolók és egyéb nyalánkságok

Neuberger hangsúlyozza, hogy a pubertásblokkolókról sokfelé vita van, és hogy többfelé felfüggesztették a használatát kiskorúak esetében. Csakhogy ugye a pubertásblokkoló értelme az az, hogy blokkolja a pubertást, tehát eleve kiskorúakra van kitalálva. Jelenleg az Egyesült Államokban szinte egyetlen megoldásként használják, a hatásairól szóló vitát pedig a transzmozgalom igyekszik elfojtani. Amerikában nincs törvény, ami tiltaná a pubertásblokkolók felírását gyermekeknek (hisz felnőtteknél nincs is értelme).

Az aktivisták és szakmainak mondott, valójában mozgalmi szervezetek (az American Civil Liberties Union, a Human Rights Campaign, Gender Spectrum, a National Center for Lesbian Rights és a National Education Association)  a Schools in Transition című, közös, sokfelé használt, nagyhatású kiadványukban azt hangsúlyozzák, hogy ha az iskolában  a tanárok azt tapasztalják, hogy egy gyerek „transznemű”, akkor csináljanak neki „tranzíciós tervet”, ami később elvezet a nemváltáshoz. 

Szerintük a pubertásblokkolók afféle „pause-gombként lehetőséget adnak a fiatalnak, hogy felfedezze nemi identitását anélkül, hogy nyomasztaná őt születésekor hozzárendelt neme állandó, nemkívánt testi jellemzőinek kialakulása.” A tranzíciós terv pedig tartalmazhat

Konkrétan az aktivisták amellett kardoskodnak, hogy a társadalmi nemváltás kezdődhessen el az óvodában. A pubertásblokkolókat gyakran 9 éves kortól adják, általában ezt követi 16 évesen a hormonkezelés, majd a műtét 18 évesen vagy azután. Minderre ma 45 genderklinika állt rendelkezésre USA-szerte (illetve pár éve ennyi volt), a szülőknek pedig rendszerint azt mondják, hogy a tranzíció, a pubertásblokkolás, a hormonkezelés és majd a műtét az egyetlen módja annak, hogy megelőzzék gyermekük öngyilkosságát.

Paul Hruz, Lawrence Mayer és Paul McHugh szerint a fejlődési folyamat megzavarása eleve problémás. 

A WPATH (World Professional Association for Transgender Health) és más befolyásos transznemű szervezetek ezt a kezelési irányelvet hirdetik. Számos kiemelkedő aktivistacsoport, köztük az ACLU és a HRC által készített iskolai útmutató szerint a gyermekek nemi identitása „kettő és négyéves korra” alakul ki, ami teljes tévedés.

S mi van akkor, ha a család nem akar belemenni a pubertásblokkolókba és a hormonkezelésbe? Az aktivisták azt javasolják, hogy ilyenkor avatkozzon közbe a gyermekvédelmi szervezet, arra hivatkozva, hogy az otthoni „toxikus környezet” a gyermek számára. (elhangzott az USPATH  Suicidality Symposiumán, 2017.), de a Schools in Transition is felveti, hogy ha a szülők nem győzhetőek meg, akkor irány a bíróság.

Mindezt úgy – és ezt nagyon nem említi a lakmusz.hu – hogy a kutatások szerint (nem egy, hanem 11 kutatás szerint)

Egy 2019-es tanulmány szerint pedig még a kamaszok nemi identitászavarát is hatékonyan kezelni lehet anélkül, hogy olyan durva, invazív beavatkozásokhoz folyamodnánk, mint a hormonterápia vagy később az átalakító műtét. Nemhiába kezdődnek ott a dolgok (és a véleménykülönbségek), hogy szó szerinti, szigorú értelemben, szemben a transzmozgalom és szövetségesei állításaival, „transznemű gyermek” egyszerűen nem létezik.   

Olvassák csak el Abigail Shrier, Helen Joyce és Ryan T. Anderson könyveit mindazzal kapcsolatban, amit eddig írtam..

Mindennek fényében szerintem teljesen jogosak a kormány félelmei, és nem is az a fő kérdés, hogy a nemváltó műtétet pontosan hol hány éves kortól végzik, mivel az egész folyamat valóban elkezdődik a kiskorúak közegében. 

Öngyilkossági statisztikák

Elemezhetnénk még átfogó jelleggel a Neuberger-cikket, de most már csak az általa idézett öngyilkossági statisztikákra térek ki.
Mint írja, „az Egyesült Államokban például, ahol megközelítőleg 1,4 millió transznemű felnőtt él, egy 2020-as  tanulmány szerint az érintettek 40 százaléka kísérelt már meg öngyilkosságot, 33 százalékuk küzd állandó szorongással, és 26 százalékuk szenved drog- vagy alkohol-függőségben.” Emellett „a már idézett tanulmány szerint már az a lehetőség, hogy hivatalos dokumentumaikon, az államszervezet előtt megváltoztathatják a nemüket, jelentősen javít a transznemű emberek  mentális állapotán. A sikeres jogi nemváltáson átesetteknél például 22 százalékkal csökkent az öngyilkos gondolatok előfordulásának esélye.”

Nos, ez itt korántsem ténykérdés, hanem interpretációs mocsár. Szokás mondani, hogy egy statisztika nem statisztika, egy kutatás nem kutatás; és ettől kezdve megint elszakadtunk a szigorú értelemben vett, puszta tényellenőrzéstől. 

A transzneműek körében elkövetett öngyilkosságok arányszáma valóban ijesztő, 40 százalék körüli. Ámde. Szokás például az LMBTQ-szervezetek részéről felhozni egy 2014-es tanulmányt, amivel a kamasz transzok nemváltását igyekeznek igazolni, csakhogy eme kutatásban nem vettek részt 18 év alattiak. Na most,

Mint a kutatás összefoglalója írja: „Eligible participants were adults (≥18 years)”. Márpedig ez szignifikáns különbség, tekintve az ember nemi fejlődését és a nemi identitás kialakulásának folyamatát. (Amúgy ez a tanulmány ugye Amerikában készült, tehát itt már fontos a Lakmusznak az USA.)

Egyébiránt az öngyilkossági hajlamot nem feltétlen az okozza, hogy a felnőtt transzneműek nem „válthatnak nemet”, akár csak a személyi igazolványukon. Ugyanis a transzneműek esetében nagyon magas az egyéb, nagyobb eséllyel öngyilkossághoz vezető mentális problémák jelenlétének aránya (szorongás, depresszió, bipoláris és borderline zavarok, drog- és alkoholfüggőség stb.), sőt a nemi identitászavar gyakran családon belüli problémáknak, abúzusoknak, erőszaknak köszönhető. Magyarán az öngyilkosságot elkövető transzneműek esetében nagy az esély arra, hogy egyéb mentális bajaik vezetnek ahhoz, hogy önkezükkel vetnek véget életüknek, az pedig csak tünet, hogy ellenkező neműnek érzik magukat, mint amilyenek valójában. Mindenesetre az ok-okozati összefüggések kacifántosak. Egy svéd tanulmány szerint

Nem is beszélve azok egyre magasabb arányáról, akik megbánják az egész tranzíciót, jó esetben még a hormonkezelés kezdetekor, rossz esetben később, amikor már nem lehet a dolgokat visszafordítani. Őket a transzmozgalom igekszik elhallgattatni. Azt pedig Paul McHugh, a Johns Hopkins kórház genderkliniákájának egykori vezetője szerint lehetetlen előre megmondani, hogy ki fogja megbánni, és ki nem. Ugyanis a tartósan nemi identitászavarral küzdők között is bőven akadnak, akik megbánják. 

Az olyan felvetések pedig ma Amerikában, és talán a lakmusz.hu-nál is voegelini kérdéstilalom alá esnek, hogy amúgy fiziológiai-biológiai értelemben a nemváltás lehetetlen, azaz képtelenség valakit „átműteni”. Valamint hogy önmagában képtelenség a testünkkel ellenkező neműnek lenni, hiszen a nemünket a testünk határozza meg. Végül pedig ott van az a kérdés, hogy miért gondolja az LMBTQ-mozgalom, és főleg a transzaktivisták, hogy durva beavatkozásokkal a testet kell az „érzésekhez” igazítani, nem pedig, mint minden normális terápiában, az érzéseket a valósághoz, azaz miért ellenzik és tiltatják be azokat a terápiákat, amelyek az érintetteket a saját fizikai valójukkal segítenének megbékélni, és nincs szükség hozzá semmiféle durva testi beavatkozásra.

Mindebből is látszik, hogy nem az a fő kérdés, hogy kiskorúakon végeznek-e nemváltó műtéteket, hanem az, hogy már kiskorban elkezdik efelé terelni a nemi diszfóriával küzdő gyermekeket, holott kinőnék a zavarukat. A Lakmusz- és Neuberger-féle tényellenőrzés pedig így csúszik át a magyarázatok és ideológiai viták terepére, valószínűleg szükségszerűen.

(A nyitóképen: A nyitóképen: a lakmusz.hu csapata. Fotó: lakmusz.hu/Botos Tamás)