Történelmi szembenézés szlovák módra

„Hallották, hogy a szlovák kormány bocsánatot kért, amiért a Beneš-dekrétumok gyalázatos rendelkezései korlátozták a magyar származású polgárok alapvető emberi jogait és szabadságát, s mély megbánást tanúsított az ártatlan áldozatokat sújtó tragédia felett? Majdnem jól hallották.

A bocsánatkérés valóban megtörtént, nagy nyilvánosság előtt, az imént említett kifejezéseket is használva, miután a Szlovák Köztársaság kormánya erkölcsi kötelességének érezte, hogy nyilvánosan sajnálatát fejezze ki az egykori államhatalom által elkövetett bűntett miatt. A szóban forgó bűntett azonban (mondhatjuk, természetesen) nem a Beneš-dekrétumok, hanem a Zsidókódex (Codex Judaicus/Zidovsky kodex) nyolcvan évvel ezelőtti kiadása volt, amely »faji« hovatartozásuk alapján megfosztotta a zsidókat emberi és polgári jogaiktól, és lehetetlenné tette nekik a művelődést és a szabad társadalmi érvényesülést. Éppen úgy, mint ahogyan négy évvel később a magyar (és német) polgárokkal tették – immár a zsidók tragédiájának ismeretében.

Mi több, a Beneš-féle etnikai tisztogatási kísérlet nem egy birodalmi ideológiai elvárásnak (túlbuzgón) megfelelve történt, mint a Tiso vezette szlovák bábállam idején. Éppen ellenkezőleg, 1945-ben a győztes nagyhatalmak potsdami konferenciáján Csehszlovákia, bár nagyon akart, nem kapott felhatalmazást a szlovákiai magyarok egyoldalú kitelepítésére, legfeljebb magyar–csehszlovák lakosságcserére. Amit azután ezzel nem tudtak megoldani, azt kipótolták a Szudéta-vidéki kényszermunkára való deportálással, a maradék magyaroknak pedig betiltották anyanyelvük használatát, és elvették tőlük iskoláikat. 

A Zsidókódex ügyében tett szlovák kormánynyilatkozat magas morális mércéjét alkalmazva, e nyilatkozat szóhasználatával élve joggal nevezhetjük mindezt bűntettnek, ahogy ezt Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke a beneši dekrétumok alapján kitelepített magyarok és németek somorjai emlékművének avatásán nemrégiben tette: »Amit a felvidéki magyarság ellen 1945 és 1947 között elkövettek, az Isten és ember előtti bűn volt.« »A jogfosztás, megaláztatás és szülőföldről való elűzetés a mai napig lezáratlan történet az emlékezetünkben, és nyílt seb a lelkünkben. A magyarok és a szlovákok közös keresztény hite és közép-európai sorsközössége, valamint államaink érdekközössége mindannyiunkat arra kötelez, hogy XX. századi közös történelmünk nyílt sebeit a XXI. században begyógyítsuk.«

Hiába azonban a közös hit, a sors- és érdekközösség, a szlovák politikának mindmáig nem sikerül kimondani azokat az egyszerű, de világos szavakat, amelyeket a meghurcolt zsidósággal kapcsolatban erkölcsi kötelességüknek tartottak megtenni.