Természetesen csekély számban, inkább jelzésértékkel, ám ellentüntetők is érkeztek, akik – valljuk meg – nem sok vizet zavartak. A rendőrök becsülettel tették a nem túl sok dolgukat, különösebb atrocitás nélkül zajlott a szivárványos identitásfesztivál. Mondjuk, volt a megszólaltatott résztvevők közül, aki diktatúrát vizionált, de ennyi bornírtság (vagy wishful thinking) bele kell hogy férjen. Az illető feltehetően nem vett részt hasonló törökországi vagy moszkvai rendezvényen, de a nyugat-európai nagyvárosok muszlim közösségének reakcióit sem tapasztalta.
A hasonlóan gondolkodók nagy bánatára a budapesti Pride minden elemében egy élő és jól működő demokrácia jeleit mutatta. Egy olyan államét, amely tiszteletben tartja a véleménypluralizmust,
biztosítja polgárainak a szabad önkifejezés jogát, a gyülekezés szabadságát.
Képes megvédeni saját társadalmi kisebbségeit (emlékezzünk a Demszky-éra gyakorta balhéba fulladó Pride-jaira), ami jelen esetben azzal jár, hogy a rendezvény izgalmassági foka is radikálisan csökken. A felvonulás egyre inkább egy ellenzéki mini teadélutánná halványul, ahol tulajdonképpen semmi meglepő nem történhet.
Azt azért jegyezzük meg, hogy a szivárványos szimbolika viszont roppant találó, a nemi identitások és a szexuális orientációk követhetetlen kaleidoszkópján túl a kormányváltásra gyúró erők sokszínűségét is reprezentálja. A karácsonyi wannabe-zöldek mellett a Momentum hipszterlilája vagy a Gyurcsány-párt csillogó uniós csillagai is belevegyültek az összképbe. Amit leginkább a kormányváltó hangulat helyett a masszív érdektelenség uralt.