A felvonulás egyre inkább egy ellenzéki mini teadélutánná halványul, ahol tulajdonképpen semmi meglepő nem történhet. Avagy egy működő jogállam átlagos hétvégéjéről.
Olvasgatom a hétvégi Pride-ról a beszámolók rengetegét, nézem a színes-szagos élő közvetítéseket (a mi összefoglalónk itt és itt található). Őszinte kíváncsisággal fürkészem, hogy mivégre is volt az eseményt beharangozó baloldali sajtóhájp. Mi különleges történt, miért érdemel kiemelt figyelmet az idei felvonulás? Azonban akárhogy kutakodom, nem bukkanok semmi rendkívülire. Kénytelen vagyok arra a konklúzióra jutni, hogy
Több ezer LMBTQIA…stb. szimpatizáns vonult fel, néha unalmas, néha egész vállalható retró zenékkel; és a nyilatkozatok, illetve a lobogtatott táblák alapján komoly kormányellenes hevülettel.
Nem voltak százezren, talán még több tízezren sem. Ott menetelt viszont az egybesült ellenzék minden prominense, Kunhalmi, Lendvai, Fekete-Győr, Kerpel-Fronius, sőt, Tordai Bence szerint jobbikosok is beépültek a nemi identitás végtelen variabilitásától elragadtatott tömegbe. Apoteózisnak természetesen a zuglói túlélőshow győztese, a miniszterelnöki ambíciókat nem dédelgető Karácsony Gergely beszédét szánták a szervezők. A felvételek alapján
Természetesen csekély számban, inkább jelzésértékkel, ám ellentüntetők is érkeztek, akik – valljuk meg – nem sok vizet zavartak. A rendőrök becsülettel tették a nem túl sok dolgukat, különösebb atrocitás nélkül zajlott a szivárványos identitásfesztivál. Mondjuk, volt a megszólaltatott résztvevők közül, aki diktatúrát vizionált, de ennyi bornírtság (vagy wishful thinking) bele kell hogy férjen. Az illető feltehetően nem vett részt hasonló törökországi vagy moszkvai rendezvényen, de a nyugat-európai nagyvárosok muszlim közösségének reakcióit sem tapasztalta.
A hasonlóan gondolkodók nagy bánatára a budapesti Pride minden elemében egy élő és jól működő demokrácia jeleit mutatta. Egy olyan államét, amely tiszteletben tartja a véleménypluralizmust,
Képes megvédeni saját társadalmi kisebbségeit (emlékezzünk a Demszky-éra gyakorta balhéba fulladó Pride-jaira), ami jelen esetben azzal jár, hogy a rendezvény izgalmassági foka is radikálisan csökken. A felvonulás egyre inkább egy ellenzéki mini teadélutánná halványul, ahol tulajdonképpen semmi meglepő nem történhet.
Azt azért jegyezzük meg, hogy a szivárványos szimbolika viszont roppant találó, a nemi identitások és a szexuális orientációk követhetetlen kaleidoszkópján túl a kormányváltásra gyúró erők sokszínűségét is reprezentálja. A karácsonyi wannabe-zöldek mellett a Momentum hipszterlilája vagy a Gyurcsány-párt csillogó uniós csillagai is belevegyültek az összképbe. Amit leginkább a kormányváltó hangulat helyett a masszív érdektelenség uralt.
Szóval lezajlott a Pride, az ég kék, a méhlegelő tarka. Azt hiszem, inkább érdemes az olimpiára fókuszálni.
_
nyitókép: Trenka Attila/Mandiner
Kovács Zoltán arra is kitért a szomszédban dúló háború kapcsán, hogy veszedelmes az ukránokat azzal hitegetni, hogy a konfliktust meg tudják nyerni a klasszikus eszközökkel.
Állítsuk le a buta libázást – azonnal, minden szinten.
Ha komolyan vesszük a Nobelt, akkor joggal várjuk el, hogy olyan Nobel-díjasaink legyenek, akik szeretnek magyar Nobel-díjasok lenni.
Nem feledkeztek meg hazánkról.
Orosz gáz, LMBTQ, jogállamiság – Brüsszelben továbbra sem tudnak leszállni Magyarországról, de egy másik tagállam is kezdi bökni az uniós vezetés csőrét.
Az amerikai elnök mellett huszonegy állam- és kormányfő vehetett részt az eseményen.
