Gyurcsány Ferenc két dedikálás közt elárulta, mikor tér vissza a politikába

2026. június 12. 13:14

A volt miniszterelnök legújabb kötetét mutatta be a 97. Ünnepi Könyvhéten.

2026. június 12. 13:14
null

„Akik azt hiszik, hogy az elmúlt évtizedekről fogok szólni a maga konkrétságában, azoknak csalódást fogok okozni” – mondta legújabb könyve kapcsán Gyurcsány Ferenc a 97. Ünnepi Könyvhéten. A volt miniszterelnököt az Index kérdezte a választás eredményéről, a DK elnökének visszavonulásáról, de érdemi választ nem kaptak. Gyurcsány ugyanis újfent egyértelművé tette, hogy még magántársaságokban sem véleményezi az aktuális történéseket, és ehhez meglehetősen konzekvensen tartja magát. 

Fő vonalaiban ugyanazt gondolom a világról, mint egy évvel ezelőtt. A részletek pedig ma már nem érdekelnek, nem is követem őket 

– fogalmazott, annyit hozzátéve, hogy érzelmileg természetesen a DK-hoz kötődik legerősebben, szeretné, ha sikeresek lennének, de Varju Lászlóról, a DK frissen megválasztott elnökéről nem mondott véleményt.

 Ha az ember elmegy, legalább jó ideig maradjon csendben 

– vélekedett. 

A volt miniszterelnök el sem tudná képzelni, hogy visszatérjen a politikába, miként azt sem, hogy a belátható jövőben bárkinek is adna érdemi politikai interjút.

A könyvhéten megjelent Tarr Zoltán, társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester is. Utóbbi azt mondta, nem lepné meg, ha Gyurcsány Ferenc egyszer visszatérne, és ő nem is beszélné le erről, mert 

függetlenül attól, ki mit gondol róla, az biztos, hogy egy karakteres szereplője volt az elmúlt évtizedeknek.

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
londonbaby
2026. június 12. 18:06
nocsak ..csak nem kaptál egy puskát gumilövedékkel te ávós komcsi patkány !!!!
Válasz erre
2
0
papalimapapa
2026. június 12. 17:28
Fletó! Ha a Magyar Péter helyére jössz, hát gyere! A kisebbik rossz is jobb, mint a most miniszterlenöknek titulált kis szarcsík!
Válasz erre
2
0
elcapo-3
2026. június 12. 16:54
Böszme!
Válasz erre
1
0
Nagyhuba1
2026. június 12. 16:14 Szerkesztve
Az a baj,hogy a könyvét nem három rétegű papírra nyomják.
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!