Magyar–amerikai kapcsolatok: Friend or Foe?

„Orbán Viktor első miniszterelnöksége alatt háromszor járt a Fehér Házban, 2001-ben megkapta az értékes Freedom Awardot. Az őt követő MSZP–SZDSZ-kormányok idején, 2006-ban látogatott Budapestre a 43. elnök, az ifjabb Bush. A Citadelláról kínálkozó pompás panoráma előtt szép szavakat mondott a magyarság történelmi tetteiről, felidézte 1956 hősiességét és a szovjet beavatkozás gyalázatosságát. Dicsérte az Amerika által befogadott magyarok komoly teljesítményeit. Beszélt másik »legremekebb óránk«, 1989-es szerepünk világtörténelmi jelentőségéről. A nemzetközi hírcsatornákon keresztül megismertette a világot Petőfi Nemzeti dalának üzenetével, a szabadság melletti örökérvényű fogadalommal. Sok honfitársammal együtt ezért is értetlenül és fölháborodással fogadtam, hogy az akkor erősen ellenzéki hangot megütő Magyar Nemzet napilap 2007. január 2-i számában »Mészárosok« címmel megjelent, Sitkei Levente által jegyzett vezércikk Szaddám Huszein kivégzése kapcsán azt írta, hogy »az iraki fenevad tényleg zsenge kezdő az amerikai elnökhöz viszonyítva. […] A nagy szemekkel csodálkozó Bush arcképét mindenesetre oda lehet tenni nagy elődei, Hitler, Sztálin, Pol Pot és Mao Ce-tung portréja mellé.« Sajnos nem volt ez valami véletlen kisiklás, ami elkerülte az igazgató-főszerkesztő Liszkay Gábor figyelmét, hiszen három nappal korábban, a december 29-i vezércikkben Stier Gábor, a külpolitikai rovat vezetője is az amerikai »demokráciaexportot,« Washingtonnak a posztszovjet térségben folytatott politikáját bírálta.

Ma gyakran hallani, hogy 2008 után, Obama elnök külpolitikája és a magyarországi demokrácia vélt hiányosságait ostorozó megnyilvánulások miatt romlott meg a két ország viszonya. Ez pontatlan. Fontos szerepe volt a mindenkori viszony alakulásában a néhai Lantos Tamás kongresszusi képviselőnek, egy időben a külügyi bizottság elnökének. Ő szigorú mércével mérte minden országban a demokrácia állapotát, Kossuth és Antall tisztelője, a magyar kormányzó capitoliumbeli mellszobrának kezdeményezője, a magyar nemzeti kisebbségek jogainak védelmezője volt. Nem sokkal halála előtt Orbán miniszterelnök fölkereste, és találkozójuk szellemében 2011-ben létrehozta itthon az emberi jogok védelmét szolgáló Lantos Intézetet. Annak megalapítása alkalmából 2011. júniusban hazánkba látogatott Hillary Clinton külügyminiszter és egy rangos küldöttség, benne Condoleezza Rice előző, republikánus külügyminiszterrel. Én úgy láttam, hogy a szövetségestől bizalmasan érkező bírálat elutasítása után romlott meg látványosan a két kormány viszonya, de butaság volt azt hinni, hogy az akkori amerikai kormány nem demokratikus úton akarta elérni Orbán távozását. A megromlott Magyarország-kép javítására az Orbán-kormány 2014-ben egy Connie IV Mack korábbi kongresszusi képviselő által képviselt lobbicéget bízott meg – négy év alatt 1,4 milliárd forint ellenében. Nem sok eredménnyel, de talán nemcsak a személyben és a cégé(r)ben, hanem a borban is volt hiba. A CEU és a Soros György elleni hadjárat, még inkább a Putyinnal ápolt meghitt viszony és az Orwell rémálmát is túlszárnyaló Kínával folytatott üzletelés a Trump-adminisztrációnak sem tetszett.

Nem férhet hozzá kétség, a két ország minél jobb viszonya Magyarország számára igen fontos, míg az Egyesült Államok szemében hazánk csak egy gyalog a nagy nemzetközi sakkjátszmában. Ezt a gyalogot azonban nem Washington, hanem a budapesti kormány mozgatja.”