Fáklyák az éjszakában – merre tovább, Tokaj-Hegyalja?

Tokajról most az jut eszembe, hogy messze van. Messze tőlem, hiszen az ország másik végében élek. Messze még Budapesttől is, mert bár kocsival pár óra, mégis egy másik világba érkezik az ember. Messze a többi borvidékünktől, mert ami itt van, az kulturális és természeti adottságaiban annyira egyedi. Ugyanakkor

Ezen a tájon jártunk a minap, borászokkal beszélgettünk, fotóztunk, kóstoltunk. A következő hónapokban sorban bemutatjuk az elkészült anyagokat Pincesor rovatunkban. Most szubjektív összefoglaló következik tőlem, ahogy én megéltem ezt az újabb találkozást Tokajjal.

Demeter Zoltán szerint lehetséges az időutazás. Azt mondja, elég pár órát autózni Tokajból, és máris előrementünk az időben vagy húsz évet. Nekünk is időutazás volt Tokaj: álomképek a jövőből, borászcsillagok a jelenből (névtáblák a járdán, mint Hollywoodban), ismerős klisék és angol turi a kilencvenes évekből, kocsmaajtóból integető Kádár-korszak, enyészetbe zuhanó vagy épp onnan feltámadó kőfalak és boltívek egy olyan korból, amikor Tokaj a helyén volt. És persze a kövek, amik évmilliókról mesélnek.

Mi ez a Tokaj? Van egy borvidékünk, ahol a világ legjobb édes borai készülnek. Egy borvidék, amit a világon elsőként, 1737-ben körülhatároltunk, példát mutatva a világnak. A dűlők értékének felismerése, amit ma Burgundiától próbálunk eltanulni, háromszáz évvel ezelőtt már működött Tokajban. Ha vannak a világban fontos borvidékek, Tokaj köztük van. Mellesleg világörökségi terület. 

Megbecsüljük annyira, hogy ugyanezt joggal elvárhassuk a világtól?

Értéknek tartjuk az egyediséget. Vannak a világon területek, ahol hosszú idő alatt a természeti és kulturális környezet együtt valami utánozhatatlan dolog kialakulásához vezetett. Az ilyen borvidékek értéke magas, az onnan érkező borok megbecsülésre és elismerésre számíthatnak. Tokajban a természeti környezet vulkáni alapkőzetre épül, ez a borvilágban menőségnek számít. Változatos felszínformák, kitettségek, szintkülönbségek, mikroklímák teszik felfoghatatlanná és megunhatatlanná azt a változatosságot, ami itt van. 

A másik oldal, a kulturális környezet szintén fontos: az ember is benne van, hiszen a borhoz kell az ember. Én úgy hiszem, hogy a Jóisten, amikor az embert a saját képére alkotta, a teremtő hatalmából is adott neki egy adagot. Az ember élt vele, és megalkotta a bort. Az emberi tényező előkerül a termesztett szőlőfajtáktól kezdve az évszázadokon át csiszolt és fennmaradt borkészítési technikákig. Kimondhatjuk, hogy Tokajban megvan az egyediség.

Hogy Tokaj lenne a legjobb borvidék? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Aki egy kicsit is nyitott szemmel jár a világban, az jól tudja, hogy eszméletlen sok jó bor van. Balassa István szerint

Ezt támasztják alá a végtelenül heterogén felszíni és talajviszonyok, a folyók klimatikus hatása, a szőlőn megjelenő nemes- és nemtelen penész, az évjáratok változékonysága, a szüreti időszak hossza, a különböző borstílusok, a szabályozások. Valaki Budapestet vagy a Balatont adta fel, de ott van Berecz Stéphanie, aki Bordeaux-t hagyta ott Tokajért. Van itt valami, ami az embert ideláncolja, de ezt a részét nem tudom elmagyarázni. Aki még nem volt: kocsiba be vagy vonatra fel, meg kell nézni!

Szóval itt van ez a valaha gazdag és virágzó, világszintű borvidékünk – egri borásztól eltanult fordulattal – örökérvényű értékekkel, mégsem tudunk igazán egyről a kettőre jutni vele. Tokaj virágzásakor a cukor érték volt, ma ellenség. Tényleg egy kicsit nehéz elmagyarázni, hogy ez másfajta cukor. Ez nem csak nálunk probléma, a portóiak például koktélokat csinálnak a boraikból, hogy el tudják adni őket. 

Látszik, hogy nekünk is ki kell találnunk valamit, mert

Ma a borvilág más irányba megy. És akkor itt jön az a dilemma, hogy mi menjünk a borvilág után, vagy mi vezessük rá a borvilágot a saját értékeinkre. Nyilván az utóbbi lenne ideális, de addig is ki fizeti be a villanyszámlát? Abban nagyjából egyetértés van, hogy a borvidéknek csak akkor van értelme, ha gazdaságilag működőképes. Ehhez viszont eladható termékek kellenek.

A feladat megoldásában már kevésbé érzem a konszenzust. A csúcson a többség továbra is az aszút látná, de olyan is van, aki a dűlős száraz furmintot. Az, hogy az alsóbb kategóriákat nyitni vagy vágni kellene, egyáltalán nem világos. Van, aki visszanyúlna több száz éves elnevezésekhez vagy dűlőklasszifikációkhoz, mások szerint ez káros lenne. Van, aki komolyan veszi a pezsgőt; van, aki játszik vele; és van, aki szerint nincs sok értelme. Van, aki hisz olyan dolgokban, mint a tokaji vörösbor, a chardonnay vagy a riesling. Másnak ezek nyilván eretnekségek. Van mit megvitatni.

Tokaj nagy gondolkodók földje. Bármelyikükkel leülök egy pohár bor mellett, elhiszek neki mindent és annak az ellenkezőjét is. Ezek a nagy alkotók számomra olyanok, mint az éjszakában lobogó fáklyák. Meg lehet melegedni náluk, de most még kevesen, és egymástól túl távol vannak ahhoz, hogy a fényük bevilágítsa a tájat. Tokajban rengeteg pénzt el lehetne és el is kellene költeni. És ez nem csak a tokajiakról szól, hiszen ami itt van, kollektív örökségünk.

De költhetünk akármennyit, az önmagában nem old meg semmit. 

Alkonyi László szerint jó iskolákra és jó tanárokra van a legnagyobb szükség. Hogy legyenek ezen a vidéken alkotó egzisztenciák, akik miatt érdemes ittmaradni, ideköltözni, itt élni.

***

A Pincesor portrésorozatunk a következő hónapokban tokaj-hegyaljai borászokkal is folytatódik, maradjanak velünk!

Fotók: Kováts Gábor