Pánik

„Toporgok a nagy élelmiszerlánc pénztára előtt. Öt-hat ablak van nyitva, mindegyik előtt 20-25 méteres sor, remény sincs arra, hogy a két zsemlémmel, a liter tejjel és a doboz margarinnal belátható időn belül sorra kerüljek. Nem is értik a körülöttem ácsorgók, miért nyújtogatom a nyakam, miért toporgok. Mindenki türelmesen vár a sorára, kényelmesen támaszkodik a liszttel, cukorral, étolajjal, tasakos levesekkel és konzervekkel púposra tömött kocsijukra. Mintha a gyomrukban éreznék a pánikot: attól félnének, hogy ha nem spájzolnak, éhen halnak. Valami kényszer azt diktálja, hogy itt toporogjanak, és ha kell, az utolsó ötezresüket is elköltsék, amíg azt látják, hogy a boltban van száraztészta meg minden olyasmi, amiről azt olvasták, azt hallották, hogy vészhelyzetben megmenti majd a családot a korgó gyomroktól.

Ezekben a napokban az emberek halomnyi olyan élelmiszert vesznek, amire jó eséllyel soha többet rá sem néznek. Ott fogja ellepni a zsizsik vagy a lisztmoly a most bevásárolt zacskókat, aligha fognak ráfanyalodni, hogy a friss zöldségleves helyett kibontsanak egy tasakost. És nem hiszem, hogy akár csak egyet is kinyitnak majd a polcokról lesöpört bab vagy lencsekonzervekből.

Ilyenkor derül ki, hogy mennyire bizalmatlanok vagyunk. Az elmúlt hetekben mást sem tesznek a kereskedelem vezetői, mint nyugtatnak. Ne essünk pánikba, mindenféle tartós élelmiszerből van elegendő a raktárakban, de ha valahol üres a polc, legyünk türelemmel, hamarosan feltöltik. De a »dörzsöltek« nem hisznek nekik sem.

Aztán lementem a családorvosunkhoz, hogy felírassam a szokásos gyógyszereimet, ácsorogtam az utcán a többi receptre váró között, mire jó sokára kijött a nővér. Láttam rajta, hogy ideges és türelmetlen. Megsúgta: odabent mindketten félnek, hogy úgy járnak, mint az a comói főorvos, aki azért halt meg légzési elégtelenségben, mert az olasz orvosoknak sem volt kellő védőfelszerelésük, pedig ott bőven vannak lelélegeztető készülékek is, nem úgy, mint nálunk.

A bizalmatlanság akkor kezdődött, amikor az illetékes külügyér naponta megszólalt, és azt mondta, semmi ok az aggodalomra, a kormány kézben tartja a helyzetet, az egészségügy teszi a dolgát. A válságstáb illetékes rendőrétől is gyakorlatilag csak annyit lehetett megtudni, hogy naponta egy-két beteggel többet kezelnek, de ezek elszórt esetek, járványról szó sincsen. Csak a migránsok és az irániak hozták be a vírust. Aztán kiderült, hogy jött az más úton is, téli nyárban nyaralókkal, a síelőkkel, s ki tudja, ki mindenki hozta haza szerte a világból.”