A B–52 egyik legnagyobb erőssége a fegyverzetének sokoldalúsága. A repülőgép szinte bármilyen amerikai bombát képes bevetni. A hidegháború idején hagyományos bombák mellett termonukleáris fegyvereket is szállíthatott, eredeti feladata pedig a nukleáris csapásmérés lett volna.
Kaiser Ferenc szerint a B–52 bevetését az is lehetővé tette, hogy Irán légvédelmi képességei jelentősen meggyengültek. A konfliktus első hullámaiban elsősorban a légvédelmi rendszereket, radarokat és az elfogóvadász-flottát vették célba, így az ország légiereje súlyos veszteségeket szenvedett. A szakértő rámutatott: a B–52 nem lopakodó repülőgép, hatalmas mérete miatt egy erős légvédelmi rendszer könnyen felderítheti és megsemmisítheti. Éppen ezért az amerikaiak valószínűleg csak akkor vetették be a típust, amikor már biztosak voltak abban, hogy az iráni légvédelem jelentős részét hatástalanították.
A szakértő szerint egyelőre nem tudni pontosan, milyen feladatokat látnak el a B–52-esek a konfliktusban. Elképzelhető, hogy főként nagy hatótávolságú fegyverek indítására vagy stratégiai célpontok támadására használják őket, miközben az iráni légtér mélyén inkább a korszerűbb, lopakodó repülőgépek – például az Lockheed Martin F-22 Raptor és a Lockheed Martin F-35 Lightning II – hajtanak végre műveleteket.