Éljünk érdekes időkben? Tíz kérdés a következő évtizedre

Horváth Csaba Barnabás írása

1. Kína mint szuperhatalom?

Kína az évtized végére nominálisan, átváltási arányon számolva is a világ legnagyobb gazdasága lesz. Nem titkolt célja, hogy globális befolyását és katonai erejét is ennek megfelelően növelje. Ezt a törekvést jól szimbolizálja, hogy a repülőgéphordozó anyahajóból, korunk konvencionális presztízsfegyveréből fenntartott állományát a jelenlegi kettőről már 2025-re ötre, 2030-ra pedig még további egyet rendszerbe állítva hatra tervezi emelni. Bár ez továbbra is pusztán fele lesz az USA által addig is rendszerben tartani kívánt tizenegy anyahajónak, de ha az USA a világtengerek összességén fenn akarja tartani jelenlétét, míg Kína csak az indo-pacifikus térségre korlátozza tevékenységét, akkor legalábbis regionálisan kiegyenlítheti az erőviszonyokat az USA flottájával szemben. Gazdasági befolyását ugyanakkor az Új Selyemúttal igyekszik kiterjeszteni, és Ázsia gazdaságföldrajzi központjává válni.

ugyanakkor több tényező erősen kérdésessé teszi, hogy az USA-val azonos súlyú gazdasági, és akár katonai erejét képes lesz-e Kína az USA-éhoz mérhető globális befolyásra váltani. Kína fő problémája, hogy a térség második és harmadik legerősebb hatalma, India és Japán következetesen egy olyan irányt képviselnek, miszerint jobban tartanak Kínától, mint az USA-tól, és ezért az USA-val játszanak össze Kína ellensúlyozására. Márpedig India gazdasága immár Kínáénál is gyorsabb ütemben növekszik, és Kína szuperhatalommá válásával párhuzamosan India úton van a nagyhatalommá válás felé. Vagyis ha egy-egy összevetésben Kína le is előzi az USA-t, ugyanakkor az USA, India és Japán kombinált súlyát belátható időn belül nem lesz képes meghaladni. Ráadásul Kína és Oroszország közt is láthattunk már konfliktusokat a történelemben, így ha Oroszország elkezdi Kínát fenyegetőbbnek tekinteni az USA-nál, akkor szintén könnyen ellene fordulhat. Az ellensúlyozás jegyében ugyanakkor az USA barátian asszisztál India és Japán regionális hatalmi törekvéseihez, így tehát leginkább egy többpólusú világrend felé mutatnak a trendek, mintsem egy kínai hegemónia felé. 2030-ra tisztábban fogunk látni. 

2. A harmadik világ felemelkedése?

A nyugati világnak a 2008-as válságot követő években tapasztalt gazdasági szerencsétlenkedésének közegében élve hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a harmadik világban milyen irdatlan mértékű fejlődés zajlott le az elmúlt húsz évben. Kína, India és hasonló országok gazdasági felemelkedését a nyugati világban hajlamosak vagyunk olyan jelenségeknek tekinteni, amelyből csak helyi szűk elitek és nyugati multinacionális cégek profitálnak, miközben a tömegek továbbra is nyomorognak. Csakhogy erre a leegyszerűsítő képre pozitívan cáfolnak rá a legkifinomultabb életminőségmérő-statisztikai adatok is. Az ENSZ adatai szerint

ami közel 800 millió fős csökkenést jelent. A legszofisztikáltabb életminőségi mutató, a „társadalmi egyenlőtlenséggel kiigazított humán fejlettségi index” (Inequality adjusted Human Development Index – IHDI) is jelentős javulást mutat az újonnan iparosodó országokban. Ez a komplex mutató a jövedelemszint mellett az adott társadalom iskolázottságát és egészségi állapotát is számításba veszi, ráadásul az így kapott értéket még a társadalmi egyenőtlenség figyelembevételével is korrigálja. 2010-ben Kína az akkori világelső Norvégia mutatójának 58%-án állt, Indonézia annak 565-án, India annak 42%-án, 2018-ban azonban már a még mindig világelső Norvégia mutatójának Kína már 71%-án, Indonézia már 66%-án, India pedig már 53%-án. Ha és amennyiben az IHDI értékek 2030-ig a 2010-2018 közt látott mértékben alakulnak tovább, akkor akkorra Izland lesz a világelső, a kínai érték pedig addigra az izlandi érték 81%-át éri majd el (ezzel utolérve Spanyolországot és Portugáliát), az indonéz érték az izlandi 73%-át, az India pedig az izlandi érték 64%-át, vagyis India közelebb lesz a világelső értékhez, mint Kína volt 2010-ben.

Nem tudjuk, ezek a mutatók a következő évtizedben is olyan szerencsésen alakulnak-e, mint az elmúlt évtizedben, de ha igen, és bolygónknak a 20. század végén „harmadik világként” emlegetett nagyobbik részének nagyobbik része kiemelkedik a szegénységből, annak csak örülhetünk. (A szubszaharai Afrikában ugyanakkor sokkal kevésbé bíztatóak a trendek, így sajnos az is előfordulhat, hogy bár Ázsia nagy része felzárkózik, Afrika nagy része nem.) Ez ugyanakkor (Kína szuperhatalmi és India nagyhatalmi felemelkedésével együtt)  azzal is jár majd, hogy megszűnik a nyugati civilizációnak az ipari forradalom óta élvezett hegemón szerepe a globális rendben. A nyugati civilizációnak innentől ismét meg kell tanulnia egy olyan világban érvényesítenie érdekeit és megtartania identitását, ahol is már nem hegemón többé, hanem csupán egy a világ nagy térségei közül, és legjobb esetben is csak „első az egyenlők között”. Ha azt nézzük, hogy valójában

és legnagyszerűbb kulturális teljesítményeinek jelentős részét, a gótikát és a reneszánszt is az ipari forradalom, sőt, Kolombusz előtt érte el, mikor nem volt hegemón helyzetben, hanem „csak” egyike volt a nagyoknak, akkor okunk lehet mérsékelt optimizmusra. Kérdés persze, hogy két évszázad globális hegemónia után mennyire van felkészülve a nyugati civilizáció arra, hogy ismét ilyen körülmények közt érvényesítse saját identitását. Reméljük a legjobbakat. 

Az indiai Mumbai (Bombay) ma

3. A világ népesedésének átrendeződése?

Azt a korábbi helyzetet, miszerint a nyugati világ fogy vagy stagnál, rajta kívül azonban minden más térség növekszik, ekkorra kezdi felváltani egy olyan állapot, ahol is Afrika növekszik, rajta kívül azonban szinte minden más térség fogy vagy stagnál. Itt a legfőbb fordulópont nyilvánvalóan az az időpont, amikor a demográfiai előrejelzések szerint egy adott ország népessége tetőzik, eléri maximumát, és amikortól kezdve fogyásnak indul. Azonban pusztán csak ezt az időpontot nézzük, az annyiban félrevezető lehet, hiszen egy ország népességnövekedése általában már stagnálás-közeli szintre áll be évekkel azelőtt, hogy fogyásnak indulna.  

Ilyen szempontból egy sokatmondó időpont lehet az, amikor egy ország népessége eléri várható maximumának 90%-át, tehát 90%-át azon szintnek, ahol is a népességfogyás megindulása előtt tetőzni fog. Az ENSZ-előrejelzések szerint a világ 20 legnépesebb országa közül azok közt, amelyek népessége jelenleg még nem fogy, már mostanra elérte ezt a szintet Brazília, Kína, Oroszország, Thaiföld. Ezen országok népessége tehát az ENSZ előrejelzése szerint már soha nem lesz több mint 11%-kal magasabb a jelenlegi szintnél, mielőtt aztán fogyásnak indulna. A 20 legnépesebb országból pedig 2030-ig el fogja érni a tetőzési szint 90%-át, rajtuk kívül még Banglades, India, Indonézia, Irán, Törökország és Vietnam, tíz év múlva tehát ezekre már mind, mint stagnáló népességű országokra tekinthetünk majd.  Ugyanakkor a húszból már jelenleg is fogy Németország és Japán népessége.

A világ jelenlegi húsz legnépesebb országából érdemi népességnövekedésre 2030 után tehát már csak a Fülöp-szigeteken, Mexikóban, Nigériában, Pakisztánban és az USA-ban lehet számítani. Az ENSZ előrejelzése szerint a 2030-as évek elejére a termékenységi ráta a 2.5-ös értéket a szubszaharai Afrikán kívül már csak egy észak-afrikai (Egyiptom) négy közel-keleti (Irak, Izrael, Jemen, Ciszjordánia és a Gáza-övezet), két közép-ázsiai (Kirgizisztán és Tádzsikisztán), két dél-ázsiai (Afganisztán és Pakisztán), egyetlen délkelet-ázsiai (Kelet-Timor), és hét óceániai (Kiribati, Mikronézia, Nyugat-Szamoa, Pápua-Új-Guinea, a Salamon-szigetek, Vanuatu és Tonga) országban fogja meghaladni. A szubszaharai Afrikában ugyanakkor továbbra is folytatódni fog a népességrobbanás. Mindez a migráció kérdéskörét olyan módon rendezi át, hogy

ugyanakkor Oroszország, Kína, India, illetve Ázsia tőlük leletre fekvő térségei Európához hasonlóan az afrikai migráció célországaivá válhatnak. Kérdés, milyen válaszokat adnak erre.

4. A kínai visszarendeződés kérdése?

Kína vitán felül a szuperhatalmi státusz küszöbén áll, kérdés azonban, hogy milyen lesz ennek a szuperhatalomnak a belső berendezkedése, konkrétabban hogy tartós lesz-e az elsősorban 2017 óta megkezdődött visszazárás. A korábbi évtizedekben, a reformok 1978-as kezdete óta Kínát ezen a téren a lazítás és a visszazárás egymást követő hullámai jellemezték. 1978-1989 közt lazítás, majd 1989-1992 közt rövid visszazárás, utána 1992-2012 közt húsz év folyamatos lazítás. Ez előző 2012-ben megállt, 2017-től pedig egy visszaszigorítási folyamat indult meg. 2020-tól pedig bevezetésre kerül a társadalmi kreditrendszer,

és a közoktatásban is hasonló változtatások bevezetését jelentették be. Ugyanakkor ez a fordulat éles kontrasztot képez a megelőző 20-25 év folyamatosan lazító, és a marxizmus helyett is inkább az ősi kínai konfuciánus filozófiát újrafelfedező trendjéhez képest. A fogadtatás nem egyértelmű. Egyes felmérések szerint a társadalmi kreditrendszer széleskörű társadalmi támogatottságot élvez, ugyanakkor ellenérzéseknek az eliten belül is láthattuk jeleit: 2019 decemberében amikor amúgy is a szárazföldi Kínában kevéssé jellemző eseményként diáktüntetés zajlott le az egyik sanghaji elitegyetemen, a tüntetők mellett foglalt állást az egyébként abszolút rendszerhű angol nyelvű kínai országos állami napilap, a Global Times főszerkesztője, Hu Xijin is. 2019 októberében ugyanakkor a pekingi egyetem jogi karának professzora, Kui Shen is a társadalmi kreditrendszert kritizáló tanulmányt jelentetett meg egy kínai állami jogtudományi folyóiratban. Kérdés tehát hogy a rendszer visszaszigorítása egy hosszú távú trend kezdetét jelzi-e, vagy csak átmeneti fejlemény és a kínai elit végül más utat választ? 2030-ig megtudjuk. 

5. Iszlám és bevándorlás Nyugat-Európában?

A Pew Research Institute 2016-os előrejelzése szerint amennyiben az Európába irányuló muzulmán bevándorlás a 2010-16 közti évek ütemében folytatódik, úgy

vagyis a 2016-os érték háromszorosa. Ha a Pew által előrejelzett trendeket 2030-ig nézzük, akkor addigra eszerint a muzulmánok aránya a legtöbb nyugat-európai országban a 2016-os arány másfél-kétszeresét érheti el, konkrétabban Svédországban az ország teljes népességének 14%-át, Franciaországban közel 12%-át, Belgiumban és Ausztriában közel 11%-át, Hollandiában, Nagy-Britanniában és Németországban pedig közel 10%-át érheti el. Ha fennmarad az egyenetlen településszerkezeti eloszlás, miszerint egyes nagyvárosokban (Malmö, Marseille, Birmingham, stb.) az arány az országos átlag három-négyszerese akkor ha csak néhány helyen is, de az évtized végére emelkedhet először a muzulmánok aránya egyes nagyvárosokban 50% közelébe. Ezek már olyan arányok, amikor is világosan eldől, hogy vagy sikeres az integráció, és egy működőképes multikulturális társadalmi modell szilárdul meg nyilvánvaló módon, vagy ha az integráció nem sikeres, akkor ilyen arányok mellett már komoly társadalmi problémákra számíthatunk.  

6. Politikai polarizáció a nyugati világban?

Az utóbbi évtized egyik meghatározó folyamata volt a nyugati civilizáció országai pártpolitikai struktúrájának polarizálódása is, új típusú jobb és baloldali trendek felemelkedésével. Egyik oldalon a nacionalista, bevándorlásellenes új típusú jobboldal, másikon a politikai korrektséget középpontba helyező, ugyanakkor egyre erősebb marxista tendenciákat is mutató, és újabban a zöld gondolat egy sajátos megközelítését is felkaroló új típusú baloldal, mely két pólus támogatói ugyanakkor egyre ellenségesebben viszonyulnak egymáshoz. Donald Trump, Boris Johnson, Marine Le Pen, Matteo Salvini, és a német AfD az egyik oldalon, Alexandria Ocasio Cortez, Jeremy Corbyn, és a német Zöldek a másikon.

vagy hanyatlásuk tovább folytatódik, és teljesen átalakulnak a nyugati világ pártstruktúrái. Kérdés az is, hogy sikerül-e mértéktartó keretek közt tartani ezt a polarizációt, vagy neadjisten visszatér az 1970-es évek Nyugat-Európáját jellemző politikai terrorizmus (Baader-Meinhof és társai). A következő évtized várhatóan eldönti. 

7. Európa a Brexit után?

Nagy-Britannia az USA legerősebb és egyben legelkötelezettebb európai szövetségese, uniós tagsága tehát bizonyos értelemben garanciát jelentett az USA és az EU együttműködését illetően. Kilépésével így az eddigiekhez képes sokkal esetlegesebbé válhat az EU-nak az USA-iránti elkötelezettsége, ahogyan német és francia részről eddig is láthattunk oroszbarát megnyilvánulásokat, és az EU-t az USA-tól különálló, önálló világhatalmi pólussá emelni akaró felvetéseket. Ugyanakkor az ilyen perspektívákat gyengíti, hogy Nagy-Britannia kilépésével az EU belső hatalmi dinamikáját tekintve egy fontos mérséklő szereplőt is elveszít:

mérsékelte annak hegemóniáját, ezáltal pedig közvetve mérsékelte a német-francia tengely, és az azzal különféle okokból szembekerülő országok közti ellentéteket is. Ha Nagy-Britanniának ez a kiegyensúlyozó szerepe kikerül a rendszerből, akkor nem csak a francia-német hegemónia válhat az eddigieknél sokkal erősebbé, hanem ebből következően a francia-német tengely és a vele valamilyen okból vitába kerülő országok közti ellentétek is. Ugyanakkor ha az EU eltávolodik az USA-tól, akkor az USA-nak sokkal kevésbé lesz érdeke a továbbiakban az EU egységét támogatni. 

8. Oroszország: Putyinnal vagy Putyin nélkül?

Vlagyimir Putyin elnöki mandátuma 2024-ben lejár, az alkotmány szerint elvileg nem vállalhat újabb ciklust, Putyin ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy nem tervezi módosítani az alkotmányt. Kérdés tehát, hogy 2024-ben visszalép-e Putyin, vagy valamilyen nem várt csavarral ismét meghosszabbítja mandátumát. Mindenesetre történelmi példák alapján Oroszország nagyhatalmi szerepkörét ettől függetlenül várhatóan mindenképp megmarad, ahogyan megmaradt a monarchia bukása 1917-ben, illetve a Szovjetunió bukása 1991-ben is. Viszont amennyiben Putyin 2024-ben félreáll, belső berendezkedését tekintve

9. A robotizáció kérdése

A McKinsey Global Institute 2017-ben publikált kutatása szerint 2030-ra világszerte összesen 800 millió munkahely fog megszűnni a robotizáció következtében. Az USA-ban, illetve Németországban ez az állások egyharmadát érintheti, míg Nagy.Britannia esetében csak azok egyötödét, Indiában csak azok egytizedét. A robotizáció olyasmi, ami elsülhet jól is, rosszul is. Egyfelől megoldhatja a csökkenő népességű országok munkaerő-problémáját a népességfogyás megállítása, vagy bevándorlás nélkül is. Másfelől viszont

ha milliós aktív korú tömegek nem találják meg a helyüket az új gazdasági környezetben. Szerencsés esetben a társadalmak maguktól is elég hamar alkalmazkodhatnak mindehhez, például valószínűleg a pályaválasztás előtt álló diákok döntései is viszonylag hamar lekövetik az új helyzetet. De vajon elég gyors lesz-e az alkalmazkodás? Hogy a pozitív vagy a negatív kimenetel lesz-e meghatározó, 2030-ra megtudjuk.

10. Klímaváltozás és fenntarthatóság?

Itt a mindennapi életünk szempontjából három fő kérdést tartogat a következő évtized: Az első, hogy a klímaváltozás mértéke az évtized folyamán alatta marad-e annak a kritikus szintnek, amely még nem okoz komolyabb makrogazdasági problémákat. A 2018-as fokvárosi, és a 2019-es madrászi vízválság olyan események voltak, amelyek ha csak egy-egy várost érintenek rövidebb időszakokra, akkor még kezelhetőek, de ha hosszabb időre nagyobb régiókat, akkor makrogazdasági értelemben már komolyabb gondokat okozhatnak. Második kérdés, hogy az ilyen kihívásokra a társadalmak képesek-e megfelelő tüneti kezelésekkel reagálni, időben megoldva a vízpótlást, és így tovább. Harmadik kérdés pedig, hogy a szavakon és látványos PR-akciókon felül sikerül-e tényleges, kézzelfogható, strukturális léptékű változtatásokat végrehajtani a gazdaság szerkezetében a fenntarthatóság irányába.

A megújuló energiák terén áttörést hozhat, hogy előállítási költségük egyre csökken, ami azt jelentheti, hogy egy kritikus ponton túl már maguknak a gazdasági szereplőknek lesz érdekük minél nagyobb mértékben ezekre támaszkodniuk, ha áruk kedvezőbb lesz, mint a fosszilis energiahordozóké. Ilyen téren különösen a napenergia ígéretes: napelemek és gyártási technikájuk hatékonyabbá válásával a napenergia ára 2009 óta 80%-kal csökkent, és 2025-re a jelenlegi érték 59%-ával fog csökkenni, vagyis 2025-re a 2009-es ár kevesebb mint egynyolcada lesz. Ugyanakkor az utóbbi két évtizedben katasztrofális környezetrombolási adatokat produkáló újonnan iparosodott országokban is láthatunk biztató tendenciákat:

és nagy erőkkel látott neki a légszennyezés csökkentésének, 2016-től pedig teljes körű tilalmat rendelt el az ország területén található összes erdőre vonatkozóan a kereskedelmi célú fakitermelésre. India 2022-re kivezet a gazdaságból minden egyszer használatos műanyag eszközt. Érdeklődéssel figyelhetjük a fejleményeket.   

*

Azt láthatjuk tehát hogy az előttünk álló évtizedben sok szempontból nagyobb mértékben változhat meg a világ amelyben élünk, mint az elmúlt harminc évben összesen. A fenti kérdések többsége nem egyértelműen pozitív vagy negatív, nagy részük elsülhet jól is, rosszul is, szerencsés esetben kifejezetten lényegesen javítva az emberiség sorsát, szerencsétlen esetben viszont akár súlyos problémákat is okozva. Az ilyen, jelentős átrendeződések nagy lehetőségeket tartogatnak az olyan országok számára, amelyek képesek ügyesen alkalmazkodni az eseményekhez, ugyanakkor súlyos veszélyek számára azoknak, amelyeknek ez nem sikerül.

Mindennek tükrében mérsékelt optimizmussal a legjobb, amit kívánhatunk talán az, hogy a 2029-ről 2030-ra virradó szilveszter éjszakán se legyen okunk több panaszra, mint a mostani szilveszterkor volt.