Az iskolákban kötelezővé tettük az ön könyveit. Nem ajánlottuk, nem kedvet csináltunk hozzá, hanem követeltünk. Nemzedékek magolták be a fájdalmasan szép szerelmes verseit úgy, hogy csak egy percre is odafigyeltek volna rá. Két baki még ötös, három, négyes, ha megakad hármas. Mi a lecke? Ady vers. És hosszú? Ahelyett, hogy csak olvastuk volna, amiket írt.
Persze így járt az ön kedves elődje, Petőfi Sándor is, a kortársak közül Babits is, és az összes kávéházi asztalszomszéd. Igen, Kosztolányi is.
Azért se haragudjon ránk, hogy az elmúlt száz évben mondtak önről már mindent. Hogy baloldali, hogy jobboldali, hogy liberális és konzervatív, meg szabadkőműves, zsidóbarát és zsidóellenes. Minden. Most biztosan nevet, pedig sajnos tényleg így történt. Ahelyett, hogy csak olvastuk volna, amiket írt.”