Történelmünk szemüvege

„A nyugati történelem az első világháborúval kapcsolatban amnéziától szenved. Nagyon sokan nem akarnak arról írni, mi történt a háborút követően a húszas és harmincas években, vagy ha írnak, ugyanazt a történelmet írják, amit a kommunista idők alatt Nyugaton. Másfajta történelmet nem lehet írni, mert igazából azt akarják, hogy elfelejtsük ezt a tapasztalatot, és kezdjük a mi történelmünket is 1945-ben. Mert ekkor történt igazából olyan pozitív dolog, amiről érdemes beszélgetni. Nyugat-Európában ezt a történelmi amnéziát tanítják. A szerző azt akarja, hogy kigyógyuljunk az amnéziából és tekintsünk előre.

A könyv mindazonáltal egy bátor esszé, amely folyamatosan provokálja az olvasót. Biztos vagyok benne, hogy nagy vitákat szül, de ez jó, mert az igazi történelem ütköztet, olykor botrányt gerjeszt. A szerzőnek két célja van: máshogy gondolkozzunk az első világháborúról és arról a világról, ami 1918 után született meg, valamint máshogy gondolkozzunk Magyarország múltjáról, és ne mások szemüvegén keresztül lássuk saját történelmünket. A könyv végén azt írja: a magyarok túl szigorúan ítélik meg saját múltjukat. A kérdés nemcsak az, hogy szigorúak vagyunk-e vagy sem, hanem, hogy ki ítéli meg a saját múltunkat? Mi vagy mások? A könyv egyértelműen amellett áll ki, hogy ne mások döntsék el, hogyan nézzük a múltunkat, hanem mi magunk.

Nyugaton egy elég buta kampány folyik a tanterv dekolonizálásával kapcsolatban. Amit  Schmidt Mária ír, az igazából dekolonizálja az elmét, és megpróbálja »dekolonizálni« a magyar történelmet. Kimutatja hogyan, miből született meg az új világ és hogyan épült fel a két nagy háború közötti Magyarország. Ha megértjük, akkor büszkék lehetünk arra, amit Magyarország elért a húszas és a harmincas években. Egy önálló, igazi magyar szempontot hoz elő a gondolatmenetével.

A könyv második része számomra különösen izgalmas volt. Azért, mert a nyugati szemüvegemmel látom, hogyan ír egy igazi magyar a magyar történelemről. Érezni lehet, amikor Magyarországról ír, akkor történelmi zászlót bont. Amikor Magyarország szerepéről és az első világháborúról ír, dühös lesz, érezzük a haragot, a haragját. Azt írja például a háborúról, hogy ez nem a mi háborúnk volt. Nem mi kezdtük, nekünk semmi jó nem származott  belőle, ennek ellenére kénytelenek voltunk végigszenvedni. Nagy baj volt, hogy nem tudtunk kimaradni belőle. De az igazi tragédia szerinte az volt, hogy nem készültünk fel a vereségre, mert arra mindig fel kell készülni. És itt felhívja a figyelmet egy fontos pontra: Magyarországnak nem volt önálló külpolitikája és nem volt önálló politikai vezetője sem.  A vezérkérdés, ami meghatározó, pláne 1918 után, fontos témája a könyvnek. Igazából minden ország jövője attól függ, milyen vezetője van. Ezzel foglalkozott Max Weber német szociológus is. Szerinte a vezérkérdés volt ekkor a legfontosabb Németországban, meg Közép-Európában is. A könyv releváns kérdése, volt-e nekünk valódi, önálló, erős vezetőnk, aki tudott volna építeni egy új országot? Sajnos, 1918 ̶ 1919-ben nem volt.”

Frank Füredi recenziója Schmidt Mária új könyvéről (Új világ született 1918-1923​).