Szíriai menekültek elárulták az újságírónak: olyanok akarnak lenni, mint kukacok a fában, hogy összeomoljon Németország

2026. február 24. 19:52

Zvi Yehezkeli izraeli újságíró az ATV és a Hetek rendezvényén beszélt arról, hogyan épült be radikális muszlim közösségekbe és, hogy a bevándrolók miként beszéltek az őket befogadó nyugati országokról.

2026. február 24. 19:52
null
Hajdú Tímea
Hajdú Tímea

„Hamis identitás – Így hódítják meg Európát belülről” címmel került sor az ATV és a Hetek Közéleti Klub rendezvényére a Szent Pál Akadémián, amelynek vendége Zvi Yehezkeli izraeli oknyomozó újságíró volt. Yehezkeli Közel-Kelet szakértő, aki rendszeresen készít tudósításokat az arab világról. Korábban élete kockáztatásával – magát muszlimnak kiadva – beépült több európai muszlim közösségbe és dzsihadista csoportba is. Allah Islam címmel dokumentumfilmet készített erről a zárt világról, ami egyre jobban meghatározza Európa jövőjét.

A rendezvényen köszöntőt mondott Maja Kadosh Izrael Állam budapesti nagykövete is, majd egy kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen Szegedi-Hack Petra, az ATV külpolitikai szerkesztője kérdezte Zvi Yehezkelit, valamint Sayfo Omart, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjét. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

Zvi Yehezkeli Izraelben közismert újságíró, aki karrierje jelentős részében a Palesztin Hatóságról tudósított, majd a 2010-es évek elején egy új projektbe kezdett: Európába utazott, hogy megvizsgálja az ott élő fiatal muszlimok életét. 

Ennek eredményeként 2012-ben dokumentumfilmek sorozata került adásba az izraeli televízióban, amelyekben Yehezkeli, gyakran arabnak álcázva magát, ráveszi interjúalanyait, hogy bevalljanak neki olyan kényelmetlen igazságokat, amelyeket máshol ritkán hallani. 

Svédországban, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban és Angliában többnyire megvető férfiakkal találkozott, akik elhagyták a hazájukat az európai kontinens kényelme érdekében, és csak megvetéssel tekintenek a vendéglátóikra, miközben az egyre radikálisabb iszlámot követnek – írta róla a Tablet.  

A rendezvénynek a Hit Gyülekezete adott otthont, ahol több százan voltak kiváncsiak arra, hogy az újságíró miket tapasztalt az európai radikális muszlim közösségekben. 

Beépülve

Zvi Yehezkeli a beszélgetés elején elmondta: fontos megérteni, hogy mit is jelent pontosan a „dzsihád”. Van a hangos dzsihád, amely a terror és az erőszak, és van a csendes dzsihád, amit a Muszlim Testvériség terjeszt. „Nagyon nehéz újságíróként ezt a második dzsihádot meghatározni” – jelentette ki. 

„A demokratikus társadalmak sokszor nem veszik észre, hogy egy háború zajlik.”

Hozzátette: nem könnyű a nyugati emberekkel megértetni a radikális muszlim gondolkodást, éppen ezért döntött úgy 10 éve, hogy arab tudását felhasználva beépül a nyugat-európai muszlim közösségekbe és megmutatja az európaiknak mi is zajlik ott. „Bizonyítékot akartam találni arra, hogy megmutassam: Európa veszélyben van” – jelentette ki. 

A Nyugat és Kelet-Európa közötti különbségről is beszélt: „Tíz év után jöttem el újra Budapestre és nem is tudjátok micsoda mennyországban éltek!” – utalva arra, hogy Magyaroszág nem engedte be közel-keleti migránsokat. 

Sayfo Omar elmondta a Muszlim Testvériségről, hogy a szervezet újrakeretezte az arab-izraeli konfliktust, és etnikai alapról átemelték és muszlim keretrendszert adtak neki. Ez az oka, hogy az európai muszlimok olyan hevesen tüntetnek Gáza mellett, mert vallási alapon tekintenek a konfliktusra. 

Zvi Yehezkeli beszélt a „dawa” elvről, amelynek alapja, hogy a muszlimok a demokrácia adta lehetőségeket kihasználva politikai hatalomra tesznek szert a nyugati országokban. Az újságíró elmondta: ironikus módon a muszlimoknak sokkal nagyobb a szabadsága vallási szempontból is a Nyugaton, mint a Közel-Keleten és ezt arra használják, hogy radikalizálódjanak. 

Az újságíró elmesélte, hogy egy dokumentufilmje forgatása alatt két szíriai menekülttel elment egészen Berlinig: „amint beléptünk Németországba ezt mondták nekem: »olyanok leszünk, mint a kukac a fában, és akkor összeomlanak a németek.”

Yehezkeli elmondta egy izraeli-arab poltikus történetét is, aki Németországban tanult és ott azt tapasztalta, hogy muszlim bevándorlók az egyetemeken „kufároknak” tartják a németeket, és mélyen lenézik őket. Az újságíró szerint ez a hozzáállás a nyugatiakhoz teljesen általános. Például azokat a baloldali aktivistákat, akik szövetséget kötnek a különböző muszlim szervezetekkel azokat is lenézik és hasznos idiótának tartják. 

Elmondta: a muszlim bevándorlók erkölcsi felsőbbrendűséget éreznek a nyugati emberekkel szemben, és ennek vallási okai is vannak. 

Az újságíró a beszélgetés során többször kiemelte, hogy mennyire pozitívnak tartja, hogy Magyarország 2015-ben lezárta a határait. Azzal kapcsolatban, hogy a migrációs politikáért Magyarországnak büntetést kell fizetni Yehezekeli kijelentette: érdemes kitartani, ha kell még nagyobb árat fizetni, csak ne legyen tömeges migráció. 

„Ma jártam az utcáitokon. Találkoztam izraeli turistákkal, akik elmondták, hogy mennyire biztonságban érzik itt magukat, szabadon hordhatják a kipát, senki nem fogja ellopni a telefonjukat, vagy zaklatni őket. Itt nincsenek no-go zónák. Mit akartok még? Értékeljétek a gyönyörű országotokat! Fizessétek meg az árát, s legyetek boldogok!” 

Nyitókép: Zvi Yehezkeli

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
totumfaktum-2
2026. február 24. 21:28
"Értékeljétek a gyönyörű országotokat! " Értékeljük. És megóvjuk úgy, hogy ez így is maradjon.
Válasz erre
1
0
hernadvolgyi-2
2026. február 24. 21:00
"Allah Islam címmel dokumentumfilmet készített" Vajon hány nyugati országban vetítik, a független médiákban?
Válasz erre
0
0
kbexxx
2026. február 24. 20:36
A túlzott tolerancia nő a probléma távolságával együtt.
Válasz erre
0
0
csulak
2026. február 24. 20:26
ilyen hulye es impotens nemet es eU-s vezetokkel sikerulni is fog a muszlimok terve
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!