Válasz Szakály Sándor állításaira

November 4-én jelent meg Szalma György interjúja Szakály Sándorral, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójával, melynek címe „Kezdjük el tisztelni a tényeket!”-volt.

Sajnos az interjú mindjárt sorozatos tévedésekkel kezdődik. Nem csak azokat távolították el 1941 júliusában-augusztusában Magyarország területéről, akik, mint Szakály állítja, „nem rendelkeztek magyar állampolgársággal”, hanem például Kárpátalján egész járások minden egyes zsidóját deportálták.

Ha Szakály azt az eljárást, hogy embereket ezrével az ország minden területéről főleg a fővárosban megszervezett ideiglenes gyűjtőtáborokba zárnak (például a Rumbach Sebestyén utcai és a Páva utcai zsinagóga falán ma emléktábla örökíti meg ezt az „idegenrendészeti akciót”), majd őket vagonokba zsúfolják, a határról pedig a honvédség teherautókon szállítja a szerencsétleneket tovább több száz kilométerre és ezt „kitoloncolásnak” nevezi, az ő dolga. Fogalmazzunk úgy, hogy sajátosan értelmezi a kitoloncolást.

Szakály szerint teljesen rendben van, hogy a front mögöttes területeire kb. 16-18.000 embert deportálnak. Szerinte júliusban-augusztusban nem lehetett tudni, hogy a németek (és tegyük hozzá: ukránok, litvánok stb.) már ezrével gyilkolják a zsidókat. Lehetett tudni, a magyar katonai hírszerzés is küldött tudósításokat. Pesten tudtak arról is, hogy a Vörös Hadsereg néha fejvesztett sebességű visszavonulása közben felperzselte a területet. Ott élelmiszer, gyógyszer, ivóvíz alig maradt. A „kitoloncoltakról” senki sem gondoskodott, csak a németek. Ezrével szállították, irányították őket vissza a magyar határra, ahol viszont a határőrizeti szervek minden eszközzel megakadályozták visszatérésüket. A belügyminiszter nem engedélyezte a deportált zsidók visszatérését. A németek „terven felüli” zsidók lemészárlásával akkor még nem akartak foglalkozni.

Keresztes-Fischer Ferenc nem akkor állította le a további deportálásokat, amikor megtudta, hogy a németek lemészárolják a zsidókat, hanem már jó három héttel a Kamenyec-Podolszkij-i mészárlás előtt. Mégpedig azért, mint ezt ő is, és miniszterelnöke, Bárdossy László is elmondta a Képviselőházban, mert a németek a leghatározottabban követelték a további deportálások leállítását.

Szakály javára kell írni, hogy amikor október 5-én a Kossuth Klubban a Horthy-korról folytatott történész vitán e sorok írójának jelenlétében ez a kérdés szóba került, megjegyezte, hogy ehhez én jobban értek, mint ő. Ezt készséggel én is elismerem, de mit tegyünk akkor a tényekkel, ha egyetlen rövid bekezdésben majdnem féltucat hibás, téves, megtévesztő állítást tesz a NER egyik vezető történésze?

Ehhez képest apró tévedésnek tűnik, hogy amikor 1941 augusztusáról beszél Szakály, akkor megjegyzi, hogy az európai zsidóság sorsát döntően meghatározó wannseei konferencia egy évvel később volt. Csak a pontos tény kedvéért: 1942. január 20-án volt a wannseei konferencia, amire ekkor már alig 5 hónapot kell csak „várni”.

Szakály évek óta hajtogatja, hogy a numerus clausus törvény nem tekinthető antiszemita, jogfosztó törvénynek, hiszen a törvény szövegében nincs is benne a „zsidó” szó. Most egy lépéssel tovább megy, és azt állítja, hogy: „Az emancipálódott zsidóság, meglátásom szerint, azt sérelmezte joggal, hogy őket nemzetiségnek vagy népfajnak tekintik, pedig ők magukat magyarnak tartották”. Az elmúlt években többször javasoltam Szakály kollégának, hogy csak egyszer szakítson magának néhány órát arra, hogy elolvassa a Nemzetgyűlési Naplóban a numerus clausus törvény vitáját. Ha ezt megtette volna, akkor tudná, hogy a Magyarországon élő zsidók nem csak azt sérelmezték, hogy őket nemzetiséggé minősítették (mármint az izr. vallásúakat), hanem azt, hogy napokon keresztül rágalmazták, gyalázták őket a Nemzetgyűlésben. Csak kedvcsinálónak néhány idézet a numerus clausus törvény vitájából, néhány tény azzal kapcsolatban, hogy mit is sérelmeztek igazából a zsidók.

Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1920. szeptember 2.:

„Bizonyos az, hogy minket abban, amit most törvénybe akarunk lefektetni, senki nem előzött meg, de bizonyos az is, hogy ha valamely nemzet a világon abba a szituációba kerül, amelybe mi kerültünk, hogy itt, Magyarországon, a magyar állam intézményeinek kebelén felnevelt intelligenciánk egy jókora percentje arra törekedett, hogy a nemzetet nemzeti karakteréből kivetkőztesse, (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) hogy az erkölcsi alapot alólunk kilopja, hogy dekomponálja mindazt, amin egy nemzeti nagyság felépülhet, mondom, ha ez egy más nemzettel fog megtörténni, mint ahogy velünk megtörtént, akkor más nemzet is követni fog bennünket ezen az úton, amelyre mi léptünk.”

Schandl Károly kormánypárti képviselő, 1920. szeptember 16.:

Hosszú beszédében összekapcsolta a zsidókat, a liberalizmust, a szabadkőműveseket és a kommunistákat, majd szép, kerek összeesküvés-teóriát kreálva leszögezte: „A zsidóságnak az a része, amely helyteleníti a zsidóság másik részének viselkedését, mely elítélte a zsidó hatalom túltengését, — hiszen voltak a zsidók közt a kommunizmus alatt is sokan, akik elitélték a zsidó hatalom túltengését — ragadjon meg minden eszközt arra, hogy ezek a törekvések elnyomattassanak. Talán befolyást gyakorolhatnának erre. Hiszen tény az, hogy a kapitalizmus, a pénz, a tőke, nagyobb részben a zsidóság kezében van világszerte, talán módjuk van bizonyos befolyást gyakorolni abban az irányban, hogy a nemzetközi szervezetek ne törekedjenek minden országban mindenáron felfordulást előidézni.”

Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, a kormánypárt elnöke, a törvény ötletadó atyja, 1920. szeptember 16.:

„Abban van a hiba, hogy a zsidóság nemcsak integráló résszé lett, hanem túlsúlyba került, nemcsak feltörő résszé lett, hanem minket leszorító résszé […] nem antiszemitizmusról van itt szó egyáltalán […] hanem ez faji önvédelem. […]

Miután a kereszténység lépten-nyomon érzi, hogy leszorulóban van támadások által, az egész nép-psziché megrontása által, miután mi egy olyan folyamatban vagyunk, amelyet határozottan dekrisztianizációnak kell nevezni, (Úgy van! Úgy van! Taps.) t. zsidó polgártársaim ne vegyék ezt gyűlölködésnek, ne vegyék ezt faji üldözésnek […] Ha az ember a magyar irodalmat nézi, amire a kultuszminiszter úr is rámutatott, okvetlenül azt látja, hogy a zsidó értelmiség térfoglalása a magyar irodalom elzsidósodását eredményezte.” […]

Szakály nem említette meg, hogy a lassan, kínkeservesen lassan konszolidálódó ellenforradalmi rendszer ideológiájának (Turbucz Dávid érdekes megfogalmazása szerint a Horthy-rendszernek nem is volt ideológiája, csak mentalitása…) az antikommunizmus és az irredentizmus mellett az egyik legfontosabb alkotóeleme az antiszemitizmus volt. A zsidókat tették felelőssé a háborús vereségért, a forradalmakért, Trianonért, és büntetésül szabták ki rájuk a numerus clausust. Ezt sérelmezték a zsidók, nem azt, hogy őket nemzetiségként fosztották meg attól a joguktól, hogy ha más feltételeknek megfeleltek (pl. volt érettségijük), akkor tovább tanuljanak.

Szakály nem említette meg azt a szintén tiszteletre méltó tényt, hogy Horthy maga is milyen büszke volt erre a törvényre. Ő is jól tudta, hogy 1920-ban ez volt a világháború utáni Európa első antiszemita törvénye. Amikor 1943 áprilisában Klessheimben Hitler élesen bírálta a magyarok úgymond „zsidóvédő” politikáját, Horthy ezt keményen visszautasította. 1943. május 7-én Hitlerhez intézett levelében leszögezte: „Ebben a kérdésben minden elbizakodottság nélkül hivatkozhatom arra, hogy annak idején én voltam az első, aki szót emeltem a zsidók destruktív magatartása ellen… Emiatt az akkoriban új irányzat miatt országomat Németország és az egész többi világ bojkottálta”. Ha most Szakály megpróbálja a numerus clausus törvényt nem antiszemita törvénynek beállítani, nem csak a tényekkel kerül szembe, hanem Horthy saját törvény-értelmezésével is.

Szakály téved, a cigányokat senki, semmiféle megkülönböztető munkaszolgálatra nem hívta be 1944. augusztus 23. előtt. További tisztelhető tényekért javaslom, hogy üsse fel a cigány holokausztról szóló könyvemnek (A cigánykérdés Magyarországon 1919-1945. Út a cigány Holocausthoz, 1993.) a cigány katonai munkaszázadokról szóló fejezetét.

A magyarországi zsidótörvényekről és a hozzájuk kapcsolódó kormány- és miniszteriális rendeletekről is lehetett volna több tényt említeni. Először is azt, hogy a numerus clausust is ideszámítva, összesen 22 zsidótörvényünk van (volt) és a Magyarországi Rendeletek Tárában 367 jogfosztó rendeletet publikáltak. Szakály csak a munkaszolgálatot említi, pedig szót ejthetett volna például a fajvédelmi törvényről, amellyel a magyar törvényhozók már az állampolgárok hálószobájában kezdtek kaparászni, kiváltva egyébként a keresztény és keresztyén egyházak éles tiltakozását. Ugyanis megtiltották azt is, hogy zsidók és nem zsidók egymással összeházasodjanak. Börtönnel büntették azt a zsidó férfit, aki akár konszenzuális szexuális kapcsolatot létesített egy tisztességes, tehát nem bárcás prostituált nem zsidó nővel. Megfosztották a zsidókat nem csak a választójoguktól, hanem tucatjával zárták ki őket a kereskedelmi és ipari pályákról is. Érdemes lett volna megemlíteni azt a tényt is, hogy 600.000 holdat vettek el zsidó földbirtokosoktól, de a nagytőkéhez, a zsidók kezében lévő gyárakhoz, bankokhoz nem nyúltak.

Szakály Sándornak abban teljesen igaza van, hogy a (történelmi) tényeket (is) tisztelni kell. Hozzátehetjük: valamennyi történelmi tényt, még azokat is, amelyek nem illeszkednek ilyen vagy olyan prekoncepcióba. Ha válogatás nélkül egész járásokból minden zsidót elhurcolnak, ha ezrével vagonokba zsúfolják és kiszállítják őket az országból, akkor az deportálás, nem kitoloncolás. Ha a zsidóságból bűnbakot csinálnak, és megbüntetik a numerus clausus törvénnyel, akkor jogos, tényszerű ezt a törvényt antiszemita törvénynek nevezni. Ha a zsidókat alapvető emberi jogaiktól (választójogtól a szabad párválasztásig és a munkavállalás jogáig) megfosztják, akkor az jogfosztás, nem jogkorlátozás. Egyetértek Szakály Sándorral: a totális jogfosztás, kirablás, majd a haláltáborba deportálás csak a német megszállás után következett. De nem érdemes azzal próbálkozni, hogy a Horthy-korszakot fehérebbnek, ártatlanabbnak, kevésbé antiszemitának ábrázoljuk, mert a tények makacs dolgok.