Csőbombára töltve

„Tegyük fel, hogy a küldemények javarészt ártatlan, fenyegetést álcázó szerkezetek vagy borítékba zárt, vegyileg ártatlan porok, a szándék mindenképpen az elrettentésé, és nem is kell feltétlenül összehangolt akcióra gondolni, hanem inkább az előzményeire: arra, hogy (leszámítva a tisztán patologikus eseteket) mi késztet egy polgárt arra, hogy ilyen lépésre szánja el magát. A közhangulatért felelős politikum szerepe-felelőssége –  meg a médiáé, teszi hozzá Trump. A politikai diskurzus és cselekvés lecsupaszodott, eszköztárában csökevényes, egyre inkább mellőzni látszik az érdemi vitát, az érvek-elvek konfrontatív megmérettetését, akár a meggyőzést mint elsőrangú célkitűzést. Azazhogy ez utóbbit ki-ki saját táborának bebetonozására veti be: az ellenségként feltüntetett és démonizált »másikat« igenis érdemes, illendő, kötelező lenézni, elvetni, egyénként vagy közösségként méltóságában megtiporni, és miért ne, »elvitatni« tőle a létjogosultságot.

A képviselt értékrend (újabban kurzus) melletti lándzsatörés okán már nem az ideológiai portéka dicsérete, hasznosságának bizonyítása, előnyeinek ecsetelése kerül előtérbe, ez időigényes, artikulált diskurzust követel. Kizárólagosság és türelmetlenség, a stratégák és kommunikációs guruk ezek mentén készítik, kavarják a recepteket, ahol a humornak, iróniának még csak nyomokban sincs esélye felvillanni, fogyasztható, gyorsan lenyelhető termékre van szükség, amit ha kell, még előrágnak a szakavatottak, mert péppé alakulva jobban lecsúszik. Hogy ez a könnyed nyeldeklés majd addikciós gondokat vet fel, és fokozni kell a ritmust, újabb és még frissebb kiszólások, odamondások, szlogenek és időnként új céltáblák kellenek, nos ez megint a propagandagépezetnek kedvez, mert edzésben tartja és hasznosságát (nélkülözhetetlenségét) újfent bizonyítottnak látja.”