Hagyjuk az iszlamofóbiát!

Pár nappal ezelőtt a Pesti Srácokon Paranoid Android reflektált mindarra, amit én korábban megjegyeztem az iszlámmal kapcsolatban, különös tekintettel arra, hogy milyen fájó hiányra utal az, ahogy önmagukat jobboldaliként definiáló, és egyébként tisztességes, korántsem tudatlan emberek egyenesen irtóznak a keleti hagyományoktól, különös tekintettel az iszlámra. Ez alapvetően visszavezethető a kormánymédia által tudatosan gerjesztett iszlamofóbiára, de ettől még nem kisebb a probléma.

Aminek én is örülök, az az, hogy végre lehetőség nyílik mindezekről a témákról a nyilvánosság előtt is beszélni, méghozzá kulturált keretek között. Egyebek mellett ezzel is példát mutathatunk a baloldal felé. Habár engem meglehetősen hidegen hagy a baloldal gondolkozása és reflektálása a világ dolgaira, illetve önmagára, de legyünk jóhiszeműek és örüljünk ennek is.

A probléma velejét abban látom, hogy a per definitionem kereszténységet – ami újfent egy önmagában nehezen értelmezhető fogalom, de az egyszerűség kedvéért ezúttal maradjunk ennél a megnevezésnél – emeljük minden egyéb vallás fölé; viszont nem azért, amiért erre egyébként messzemenőkig hivatott lenne (azért, mert az Élő Isten megtestesült és megváltott minket), hanem mindenféle homályos, a modern ember által átláthatatlan és személy szerint őt nem is érdeklő elvekre hivatkozva.

Azon elvekre, amelyek csak szavaiban Európa sajátjai, semmi egyébben. Hiszen teljesen nyilvánvaló mindenki előtt, hogy amikor a nemzetféltő politikusaink a keresztény kultúra megvédéséről beszélnek, akkor valójában a modernitás által elhozott fejlemények megvédésére szólítanak fel. Azon modernitás „vívmányait” éltetik, amelyek egyébként Európában a halálos ágyára juttatták a „keresztény” kultúrát – vagy tán azon is túlra.

Miért állítom én azt, hogy az iszlám „totalitárius ideológiaként” való kezelése teljes tévút?

Elsősorban – és egyébként a fontossági sorrendet nézve másodlagosan – azért, mert ilyen módon a baloldali eszmerendszerrel bírók támadnak egy tradícióra. A nép ópiuma és hasonló mondásokkal. Másodsorban azért, mert ilyen hozzáállással

Ez azonban a modernitás rombolása, amely a kereszténységet sokkal hatékonyabban tudta szétzilálni, mint az iszlámot.

Harmadrészt – és ez a lényeg – az iszlámot jellemzi az a fajta történelemfelettiség, ami az emberiség legnagyobb, szellemi irányzatainak volt sajátja. Az elsötétedés és az alászállás folyományaként világunk egyre fokozottabban adta át a terepet az antitradíciónak. Ami az őskorban még fénylő, az ókorban érezhetően jelenvaló és még a középkorban is fellelhető tradíció, az napjainkra szinte teljesen a sötétségbe veszett – legalábbis a mi álláspontunkból megfigyelve.

*

Ennek az ősi, idealizált állapotnak a visszanyerése, az ehhez való visszatérés a célja minden tradíciónak, és ennek az igénynek az utolsó megnyilatkozása mutatkozott meg Mohamed fellépésekor. Az alászállás addig sem volt kétséges, de ebben a momentumban ragadhatjuk meg az őshagyomány felé való törekvés utolsó, valójában létező aktusát.

Nem beszélve arról a tényről, hogy amennyiben humanista alapon akarjuk ostorozni az iszlámot – ami minden tradíció esetében eleve zsákutca –, akkor semmivel sem áll jobban a Szentírás. Hadd hozzak pár példát.

Lót saját, szűz lányait ajánlja fel Szodoma erőszaktevőinek, hogy ne zaklassák a vendégeiként érkezett angyalokat. (1Mózes 19,8)

A mózesi törvények elrendelik a varázsló nők megölését. (2Mózes 22,18)

Hűségteszt a nőknél. (4Mózes 5,11-31)

Ha egy nőt bizonyos körülmények között erőszakolnak meg, akkor az erőszaktevőt és a nőt is megkövezik! Érdemes ezt megjegyezni, hiszen a sária országaiban pont ez az egyik legfelháborítóbb szokás, és a Biblia is élő gyakorlatnak mutatja be. (5Mózes 22,23-24)

Ha úgy erőszakolnak meg egy nőt, hogy nincs eljegyezve, akkor az erőszaktevő bírságot fizet a nő apjának és feleségül veszi azt, akit megerőszakolt. (5Mózes 22,28-29)

Amennyiben egy nő véletlenül is megérinti egy férjével ellenséges férfi nemi szervét, akkor le kell vágni a nő kezét. (5Mózes 25,11-12)

Az Újszövetségben úgyszintén találni könnyen felkapható, "nőelnyomó" idézeteket. A teljesség igénye nélkül: 1Korintus 11,3-15; 1Korintus 14,34-35; Kolosszé 3,18 és 1Timóteus2,12.

*

Tanulság nincs, inkább csak tanács. Humanista, színtiszta baloldali eszmerendszerrel egy metafizikai egység értékelhetetlen. Nem tehetjük meg magunknak azt a szívességet, hogy a logikánkat becsapjuk, csak azért, mert rövidtávú érdekeink ezt kívánják. Amennyiben viszont a fényteljesség és a tradícióhoz való ragaszkodás a mérce – és napjainkban kevés ennél fontosabb dolog létezik –, úgy nem ítélhetjük el olyanért az iszlámot, aminek a párhuzamát annyira fájdalmasan hiányoljuk a modern Európából.

Ugyanis az iszlámnak, mint tradíciónak nem mércéje az, hogy Ahmed és Ibrahim hol késel, robbant vagy viselkedik csőcselék módjára. Nem mellékesen azzal a kényelmetlen ténnyel is szembe kell néznünk, hogy

Különösen kitűnik ez akkor, ha a világ azon részét tekintjük át – illetve azt, hogyan viselkednek szerte a Földön –, amelyek muszlimok ugyan, de nem arabok, hanem mondjuk perzsák vagy ázsiaiak. Ráadásul identitását, hazáját és minden egyéb gyökerét elvesztő arabprobléma ez, hogy a helyzet még kilátástalanabb legyen. Ami elég jelentős részben köszönhető a gyarmatosításnak és annak, hogy Európa önmagát még akkor is a világ erkölcsi mércéjének kezelte – bőszen terjesztve saját gondolatait Afrikában és Ázsiában is –, amikor már hosszú évszázadok óta nem volt az.

Ami miatt megteremhetett Európában a modern értelemben vett iszlámellenesség, az kizárólag annak köszönhető, hogy Nyugat-Európa számos nemzete történelmük egy elég hosszúra nyúló korszakában úgy képzelte, hogy nekik ezer és ezer kilométerrel távolabb is befolyási övezeteket kell kialakítaniuk, kultúrájukat erőltetniük és főleg rabolniuk. Később pedig úgy voltak vele, hogy minekutána nekik wc-t pucolni, építkezésen dolgozni és egyebeket sincs kedvük csinálni, ezért inkább milliók bejövetelét könnyítik meg, hogy a kulimunkát elvégezzék helyettük. Kelet-Európában senkinek sem volt lehetősége ilyen luxusra.

A bevándorlás a Nyugat problémája, és a bevándorlásnak a Nyugat az okozója – legújabban például azzal, hogy országokat bombáz porig és/vagy titkosszolgálati akciókkal dönt meg hatalmakat, hogy adott helyeken a teljes anarchia legyen úrrá. A legegyszerűbben úgy is mondhatnánk, hogy nekünk ehhez semmi közünk. Mégis ránk akarják tolni azt a szart, amit ők díszítettek évszázadokon át, arra hivatkozva, hogy ez egy emberi minimum. És erről a nyugati, emberi minimumról bízvást sokat tudnának beszélni az egykori Belga-Kongóban és Algériában is.

A fentiek teremtették meg a muszlimellenességet. Az, ahogy az európai, bennszülött proletariátus és értelmiség lassanként rájött, hogy lehet, eltakarítják a szemetünket, de nem átallanak párhuzamos társadalmakat kialakítani.

hanem legkésőbb a második világháború után és az angol-francia koalíció áldásos tevékenysége kapcsán.

Magyarul felesleges azzal szédítenünk magunkat, hogy nekünk az iszlám mondanivalójával van problémánk. A sokaság azt sem tudja, mit mond az iszlám, ha pedig tudná és összevetné a kereszténységgel, kényelmetlen párhuzamokra akadna. Nekünk azokkal a koszos, nincstelen senkikkel van bajunk, akik nem elég, hogy nem kussban pakolják a téglát, de még úgy-ahogy kultúrájuk foszlányait is szeretnék megőrizni. Azzal van bajunk, hogy nem idomul hozzánk, nem veszik fel a modernitás külső és belső jegyeit. Az ősi, atavisztikus ösztönünk jön elő, ami kitaszítja a sokaságból azokat, akik nem konformizálódnak.

Visszatérve a Pesti Srácokon olvasottakra, szóba került Durics Hilmi Huszein is, akinek budai főmuftiként mondott szavait én idéztem korábban. Paranoid Android Durics hozzáállásából valami – számomra, bevallom, nem nagyon érthető – marxista történelemszemléletet olvas le. Én nem tudom, Durics miként gondolkozott a történelemről, azt azonban igen, hogy harcolt a Rongyos Gárda kötelékében, vezetve egy mintegy 100 főből álló muszlim különosztagot és fegyverrel is küzdött a magyar érdekekért. A Horthy-rendszer megbecsült közéleti személyisége volt, márpedig az a rendszer nem éppen a baloldali elfogultságáról volt neves. Abban a színleg jobboldali, magyar környezetben, ami ma uralkodik, dívik a tradíciók megvetése, de minimum a feléjük táplált érdektelenség; míg a valóban jobboldali jellemzőkkel is bíró, két világháború közötti légkörben igencsak keresni kéne a muszlimokkal szemben táplált utálat jeleit.

Végül pár mondatot még a Pesti Srácokban említett lezárásról, amely szerint én a liberálisok etikai univerzalizmusát alkalmaznám az iszlámra.

Mindenkit megnyugtathatok, erről szó sincs.

Éppen azáltal tanúsíthatunk valóban jobboldali és valóban normális gondolkozást, ha nem csapjuk be magunkat a felületes látvánnyal. Ha észrevesszük azt, hogy amíg a nyugati ember mára teljesen vallását és gyökerét vesztett, addig az iszlám és a muszlim országok a mai napig meglehetős sikerrel szállnak szembe a felforgatókkal. Ahogy a muszlim országokban nem történtek meg azok a polgári forradalmak, társadalmi szerződések és szekularizációs törekvések, amelyek a jelenlegi helyzetébe juttatták a nyugati világot.

Ahogy a muszlim kultúrának mai napig sajátja, hogy az emberek tömegei is képesek sudrának maradni, és nem merülnek abba a kaszt alatti állapotba, ami a nyugati, felvilágosult ember sajátja. Képesek arra a belátásra és alázatra, amely teljesen idegen már az európai személyek feltétlen individualizmusát éltető közösségétől. A mai nyugaton az számít valakinek, aki minél inkább ki tudja hangsúlyozni, hogy ő mennyire más, mennyire különböző, és főleg mekkora egyéniség a többihez képest. Nem tisztel semmit és nem engedelmeskedik senkinek. Van bátorsága egynek mérnie magát a Teremtővel is.

A modern világ a Jóbok kultúrája. A konzervatívoknak azért kéne harcolniuk – még egyszer utalva a PS-cikk zárómondatára –, hogy mindenki megismerje a világos, egyértelmű princípiumokat, amelyeknek semmi közük sincs az aktuálpolitikai megfontolásokhoz.