Enciklopédia született a nagy magyar tragédiáról
Gerő András halála után jelent meg egyik fő műve, a magyarországi holokauszt lexikonja. Recenziónk!
Hollik szóvivő: én kinek mondjam el, ha szomorú, rosszkedvű zsidókat látok?
„Nincs kizárva persze, hogy pusztán egyéni ízt kívánt kölcsönözni megszólalásának, és valójában nem is látott zsidó gyerekeket az utcán, kiváltképp nem a Kazinczy utcában, ahol ő éppen autózott. De akár látott, akár nem pajeszos, kipás kissrácot, mellette pedig egy vele játszó kislányt – az ő zsidóságának ez volt az ismertető jele – , vajon mit akart sugallni Hollik szóvivő? Azt-e, hogy a gettó még él, hisz a Kazinczy utca ma is a zsidó gyerekek otthona, vagy azt, hogy ma Magyarországon akkora szabadság van, hogy a zsidó gyerekek még az utcán is mernek vidámak lenni? (Nota bene a Kazinczy utcában…) Képzeljük csak el azt a mondatot, amely így hangzana: a minap láttam a Várban két magyar gyereket, vidámak voltak és játszottak. Ugye, semmi értelme nem lenne? Akkor vajon Hollik szóvivő milyen értelmet szánt a maga élményének? Valóban ez lenne az antiszemitizmus létezésének a legerősebb cáfolata? Ebből lehetne arra következtetni, hogy az országot elöntő Soros-plakátoknak semmi közük a zsidógyűlölethez? Ha Hollik szóvivő a hajdani gettó utcáin szabad – és vidám – zsidó gyerekeket lát, akkor abból rögtön arra következtethetünk, akármennyi taszítani akaró Soros plakát van is kihelyezve, hogy nekünk kifejezetten filoszemita kormányunk van?
Hollik szóvivő: én kinek mondjam el, ha szomorú, rosszkedvű zsidókat látok?”